Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2020. szeptember 2., szerda

Talajt vesztett liberalizmus

 A liberalizmus hívői továbbra is utópiakísérleteket terveznek, majd végeznek, ám a valósággal való kapcsolatuk egy cérnaszálnál is vékonyabbá vált, és félő, hogy ha végleg elszakad, akkor egy egész szabadelvű generációt tesznek abnormálissá.

A véleményvezérek ugyanis ma már minden lokális kérdésre globális választ adnak, így egyre nyakatekertebb és bolondabbnál bolondabb gondolatokat szülnek, amelyeknek semmi közük sincs már a valósághoz. Ugyanakkor továbbra is szellemi fölényük tudatában állnak előttünk. Így válik a liberalizmus szemünk láttára egy olyan posztideo­lógiává, ami gőgös, felsőbbrendű és nárcisztikus, ugyanakkor semmit sem ért a valóságból.


A megengedő és nyitott szellemiségű liberalizmus mára agresszív és dogmatikus valláspótlékká silányult. A harcos ateizmus, a pozitivista tudományosság és a liberális világkép összefonódott, és olyan korszellemet teremtett meg Nyugaton a második világháború után, majd Közép- és Kelet-Európában az ezredforduló környékén, aminek már semmi köze sincs ahhoz, amit a szabadelvűség másfél évszázadon keresztül képviselt. A liberalizmus ma már nem a sokasodó lehetőségeket felvillantó politikai álláspontot jelenti, hanem egy olyan szigorúan ellenőrző közeget, amely megmondja, hogy milyennek kell lennie az embernek.


Figyeljük csak meg! Sosem a helyi környezetet óvják, hanem klímakatasztrófával riogatnak; nem a nem-

zeti közösséget erősítik, hanem a föderatív intézményeket hizlalják; és nem egy-egy élettér békéjét, hanem a multikulturális társadalom eszméjét védelmezik. Ezért trendi lett köreikben a klímaszorongás, a világpolgárság, a sokszínűség és a (korlátok nélküli) nyitottság. Ezek – valljuk meg – szép és hangzatos elvek, a változást csodáló és a progresszivitásra kíváncsi ifjak számára vonzó gondolatok – csak éppen hamisak. Mint ahogy hamisak maguk a gondolatteremtők is.


A mai liberálisok szerint nem az élettered tisztasága, hanem a bolygó egészsége az alapvető elvárás. Nem a szemétszedés és a „portád sepregetése”, hanem az aggódás és az azt kifejező, a világon mindenhol érthető szimbólumok használata a követendő magatartás. Tehát rakj ki képet a közösségi oldaladon egy lángoló erdőről, visszhangozd Greta Thunberg mondatait, és ezzel megtetted, amit a globális elit megkövetelt. Senki sem fog benézni az otthonodba, az interneten nem látható, hogy miként élsz. De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy „szabadon”, globálisan és virtuálisan védd a klímát!

De ugyanígy: állj ki a „fekete életek” mellett! Mert a rasszizmus ellen globálisan kell fellépni, otthon, a monitor előtt kell a felháborodásodnak hangot adni. Az mellékes, hogy a valóságban mit teszel, a lényeg, hogy mutasd meg a világnak, te bizony mindenre kész vagy a rasszizmus ellen. Ha kell, akkor kiteszed a Facebook-oldaladon a mozgalom jelszavát, uram bocsá’, kész vagy elsötétíteni a fotóidat is, csak azért, hogy kifejezd mély érzelmeidet és fontos véleményedet. Persze, szabadon, mert jogodban áll szabadnak lenni.


Ahogy abban is hinned kell, hogy a lehető legjobb világok egyikét valamelyik föderális szervezet fogja majd megteremteni. Az Európai Unió minden problémát megold majd „közösen”, az ENSZ pedig megteremti a világbékét, és megvéd a járványoktól. Nincs más dolgod, csak annyi, hogy (szóban) támogasd őket, hogy „hited megvalld” a világ előtt. Legyél hát világpolgár, és beszélj hét nyelvet, csak felejtsd el, mit jelent a nemzeted!


A liberalizmus akkor vesztette el minden kötelékét a valósággal, amikor az emberiséggel kapcsolatban támadtak ötletei. Amikor az „emberiségnek” (és nem az embernek) akart jobbat. Amikor kitalálta azt, hogy minden embernek liberális demokráciában kell élnie, hinnie kell a tudományos és történelmi progresszivitásban, illetve el kell vetnie a vallást és a hagyományt. Pedig az „emberiséggel” még senki sem találkozott, nem állt sosem elénk, nem köszönt, és nem is mutatkozott be nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...