Gondolataink játszanak velünk. Nem csupán azért, mert száguldanak, hanem azért is, mert olykor meglepő asszociációkra késztetik akaratlanul is az embert.
Magam például sosem gondoltam volna, hogy a Gyulai Várszínház idei, immár 57. alkalommal megszerkesztett, méghozzá páratlan tehetséggel összeállított évadjáról s benne a Márai Sándor Napokról nekem egy Cs. K. nevű – magát politikusnak, én meg őt hazaárulónak tartó – magyar uniós képviselő jut majd eszembe. Márpedig így történt.
Írásom címe a Szatmárnémeti Északi Színház előadásának címét s persze Márai egyik kijelentését idézi. Még végig sem hallgattam a nagyszerű összeállítást, máris minden kétséget kizáróan tudtam, Márai, mint annyiszor, ezzel a mondatával is „fején találta a szöget”. Röviden és nagyon pontosan kimondta azt, amit manapság sokan érzünk: fáradtak vagyunk Európától.
Mert Európa elveszi, ellehetetleníti a jóra való törekvéseinket, mert szünet nélkül hazudik, titkolózik, diszkriminál, mert szóban és tettekben is igazságtalan, tele van hátsó szándékkal, s még csak véletlenül sem mutatja azt, hogy mi, itt Európában, immár egy unión belül, igazi közösség lennénk. Mi több, meg is akadályozza az erre való törekvéseinket.
Itt van például fentebb a monogramjával jelzett EP-képviselő, Cseh Katalin, aki a napokban azzal a kétségtelenül eredeti gondolattal kápráztatta el a magyar embereket, hogy az uniótól kérne pénzt a balliberális sajtó számára. Magyarán Cseh még a balliberális ellenzéket is eladná az uniónak. Ha jól értettem, hiszen amúgy Cseh „nem bontotta ki az igazság minden részletét”, ezzel a baloldali sajtó végképp és nyíltan az unió álliberálisainak játékszerévé, irányítottjává válna, hiszen régóta tudjuk, az diktál, aki a pénzt adja.
Hogy az NGO-szervezeteket kívülről pénzelik, már régen nyilvánvaló. Hogy ezzel beleszólnak egy ország politikájába, belügyeibe, méghozzá durván, az is nyilvánvaló. Miként az is, hiszen átéltük, hogy az álliberális és posztkommunista társaság az úgynevezett rendszerváltás után kirabolta, eladósította az országot.
Ám az kissé meglepett, mert úgy látszik, az arcátlanságnak sosem lesz határa, hogy még a baloldali sajtó fenntartását is az európai álliberálisokra bíznák, ha már a hazai baloldal, vörösbáróival egyetemben – egyelőre – nem óhajt a saját nézeteit terjesztő sajtóra költeni.
Igen, sokan vagyunk, akik belefáradtunk Európába. Mert mikkel is kényszerülünk szinte naponta szembenézni az unió tagjaként? Csak igazán néhány „apróság” az utóbbi napok híreiből!
A Magyar (magyar?) Helsinki Bizottság az Európa Tanácsnál tevékenykedik serényen azért, hogy a börtönbizniszben részt vevő ügyvédek megkapják a sikerdíjukat, melynek folyósítását az Országgyűlés egyelőre szünetelteti. Továbbra is özönlenek a bevándorlók. S mi még mindig nem kaphatunk választ arra a kérdésünkre, vajon a migránssimogató országok miért is nem küldenek repülőgépeket a szegény, szenvedő, Európába vágyakozó „menekültekért”, hogy kiválogatva azokat, akikre szükségük van, megkíméljék őket a sokhetes, veszélyeket rejtő csónakázástól, gyaloglástól, migránstáboroktól? Vagy mi a magyarázatuk arra, hogy hetek-hónapok óta szinte csak életerős férfi migránsokat látunk?
Mi itt, Magyarországon egyre nehezebben próbáljuk védeni a határt, de még csak egy jó szót sem kapunk érte. Azt is kérdezzük, s már jó régen, miképpen létezhet, hogy évek óta nem tudhatjuk meg, mit jelent a jogállam az unió szerint, hiszen a kezdetektől fogva ezt a meg nem magyarázott fogalmat ismételgetik imamalomként, csak éppen értelmezni nem óhajtják. Elhiszi-e még valaki, hogy a NATO megvéd bennünket bárkitől és bármitől? Mindez és még ezer példa mutatja, hogy gyalázatos hátsó szándékok működtetik világunkat, tele nekünk (nekünk is) szóló fenyegetésekkel, pénzzel való zsarolással.
Ráadásként, meglepetésként azt is megkaptuk, mily káros a fehér kulturális dominancia. Hogy miért káros, arra nincs magyarázatuk. És mindezt, némi képzavarral élve, még a mi fejünkhöz is vágják, holott történelmünk során sohasem gyarmatosítottunk, raboltunk ki senkit. Sem népcsoportot, sem országot. Ellentétben velük. Nos, hogy is ne fáradnánk bele az örökös, méltatlan, megalázó csatározásokba? A történelem folytonos eltagadásába, félremagyarázásába? A politikai korrektségnek nevezett új keletű ostobaságba? Miért is kell jelző egy erkölcsi fogalom mellé? Ha politikailag korrekt vagyok, például mert minden „másságért” rajongok reggeltől estig, akkor vajon emellett lehetek rabló, durva, trágár, erőszakos, rendbontó és ostoba?
Van tehát indokunk fáradtnak lenni Európától. Fáradtságunkban és olykor reménytelenségünkben is reményt és vigaszt a csodálatos magyar – és nem magyar – szellemi óriások, gondolkodók, művészek adnak. Visszatérek hát, mint oly sokszor, Máraihoz. „Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és éreztem, hogy nem lehet. Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel ezekben az években és mi az, ami a régi Európából megmaradt. Megszűnt egy életforma és egy műveltség… a humanista, polgári gondolatvilág, melynek szellemében nevelkedtem, melynek műveltségében és életformájában éltem, melynek szellemi és erkölcsi örökségét magaménak éreztem, és soha megtagadni nem tudom.”
Úgy gondolom, bennünket is szólít az idő. S bármennyire is belefáradtunk, nem hallgathatunk. S még ha pátosszal telinek tűnik is, semmiképpen sem felejthetjük, semmiképpen sem tagadhatjuk meg azt a szellemi és erkölcsi örökséget, amelyet többek közt Márai is ránk hagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése