Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2022. március 25., péntek

Agymosás helyett nagymosás

 A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat


Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember szemét felnyithatja akkor, amikor a magyarországi országgyűlési választásokon jövőnk sorskérdéseiről felelősséggel kell döntenünk. Soha nem volt még ennyire fontos, hogy komolyan vegyük Petőfi Sándor szavait, amelyek Magyarország szabadságáért hívták csatába polgárainkat. Igen, most is „talpra magyar”. Április 3-án a voksok csatájába megyünk, a tét hazánk függetlensége és az anyaföldjükön élő magyar emberek szabadságának megvédése. Isten áldása, hogy mi még békés, demokratikus körülmények között, közvetlen gyakorolhatjuk a népfelség elvét, szabadon dönthetünk. A háború azonban határainknál leselkedik.


Nagyhatalmi erők, ukránok, oroszok és a magyar nemzetiség hátán, fegyverekkel osztják nézeteiket. Birodalmi nagyravágyás küldi előre a pénzmágnásokkal megerősített, megélhetési politikusokat. A háborús helyzet újszerű folyamatokat indított. Fontossá vált a nemzetek közösségi erejének szétverése, gyengítése.


A gonosz erők a nyílt társadalom ideológiájának követésére biztatnak a jobb élet reményét sugallva, cserébe azt kérik, hogy az emberek lépjenek ki vallási, társadalmi és gazdasági életformájukból, és ha ezt megteszik, élvezhetik egy újonnan létrejövő birodalom „gondoskodását”. Szemünk előtt zajlik a nyugati világ alkonya, amit nem más fog követni, mint a birodalmi rendszerek kora. Ez egyelőre még többszereplős hatalmaskodást jelent. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína külön-külön készül egymást kóstolgatva a világbirodalom egyetlen uralkodói szerepére.


A világtörténelem alapján úgy tűnik, hogy sosem lesz békesség. Sokan hisznek a békés emberek szövetségében, őróluk azt mondják, hogy túlzottan optimisták. A mesék világában élnek. Mi magyarok mindig optimisták voltunk, napjainkban is példát kívánunk szolgáltatni arra, hogy nem csak álom a világ békessége. Úgy gondoljuk, hogy szövetségeseinkkel együtt, a sok szenvedést megélt öreg Európának békét kell sugároznia a föld kontinensei felé. A nagyhatalmakat a népfelség elve alapján belülről kell a közjóra bírni, és az ideológiai háborúk helyett a világgazdaság optimális együttműködésére ösztönözni.


Ez az egyetlen út a népeket szolgáló megoldásra. Ha béke van, a Földön élő emberek jobblétére lehet koncentrálni. Első lépésként el kell fogadni, hogy minden ember tartósan maradjon a szülőföldjén. Szomszédjaival ápoljon jó kapcsolatokat. Az észszerűen alkalmazott külső szolidaritás segítheti a szegényebb országok felzárkóztatását. Az egymásra utaltság háborúk nélkül, a gazdasági érdekek mentén folyamatosan bővítheti a nemzetek szövetségét. Ez az elképzelés remélhetőleg nem a mesék és álmok világa, igaz, a jó emberek összefogására van szükség.


A földre visszahuppanva magyarságunk megőrzése és gyermekeink, unokáink jövője nagymértékben függ az április 3-i választások eredményétől. Népi bölcsességgel kell eljárnunk, nemzettudattal kiegészítve, hogy objektív módon tudjuk elemezni a választásokon induló pártok megbízhatóságát. Teljesítményeiket össze kell mérnünk, hogy megkülönböztethessük a valóságot a valótlan ígéretektől.


Én úgy gondolom, hogy hazám sorsa és életem alakulása elválaszthatatlan, mint a normalitásban érdekeltek sokaságáé. Több mint negyven évig a kommunista rendszer kenyerét ettem, elzárva az akkor még ígéretesnek mondott nyugati világtól. Előttünk volt az átjárhatatlan vasfüggöny, az úgynevezett népi demokráciában magyar testvéreimmel a szovjet totális diktatúra ketreceinek lakói voltunk. Az 1956-os szabadságharcunkat vérbe fojtotta a szovjet hadsereg és az agresszorokkal szövetkező, sorainkból kikerülő árulók.


Több mint kétszázezer fiatal menekült el a kádári megtorlás elől, köztük az akkor húszéves testvérem is, aki messze földön lelt örök nyugovóra. Az ÁVH-sok kínzásai mellett az úgynevezett népbíróságok ártatlan embereket küldtek halálba. A magyarok kénytelenek voltak sorsukba beletörődni. Az elnyomó rendszer vérszomja később csökkent, s ajándékként szolgáltatta a gulyásszocializmust. Választásunk nem volt, míg 1989–90 elhozta a Szovjetunió szétesése következtében a szabadságunkat. Fiataljaink sokat kockáztatva, Orbán Viktort példaképnek tekintve kimondták, hogy „ruszkik haza”.


A szabad Magyarország harminckét éves története, baloldali és jobboldali kormányainak tettei világosan megmutatják, hogy most, 2022-ben melyik irányt válasszuk.


Első szabad kormányunkat négy év után felváltotta a Kádár-rendszerben a szovjeturalmat kiszolgáló, kommunista utódok új erőre kapott, baloldalinak mondott csapata. Majd ezt követően a választók, látva, hogy a kommunista múlt visszaköszönt, lehetőséget adtak a Fidesz–KDNP kormányzására. A fiatalokból álló, nemzeti alapokon munkálkodó kormány azonban eredményei és sikerei ellenére nem tudta megakadályozni, hogy ismét visszatérjenek a kommunista múlt kiszolgálói és leszármazottjai.


Hamarosan rá kellett döbbenni, hogy 2002 és 2010 között az MSZP és az SZDSZ szövetsége ismét Oroszország keblére borult. A posztkommunista kormányzás a saját gazdagodása érdekében rablóprivatizációval, a nyugatiak nagy örömére, kiárusította a hazát, és kiürítette a nemzeti kincstárat. A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok a legsötétebb bolsevik és kommunista gyakorlatot követve a korrupciós ügyletek százaival nyolc év alatt hazánkat a csőd szélére juttatták.


Választópolgáraink felébredtek, és 2010-ben olyan pártra szavaztak, amely a keresztény nemzeti konzervatív értékek megőrzője lett, és a nehéz, csődközeli éveket hozzáértő, hiteles szakértelemmel orvosolta. Aztán 2022-re kialakította a versenyképes gazdaságot, megteremtette a társadalom többségének jólétét, politikai tényezővé vált az Európai Unió rendszerében.


Most, 2022-ben az országgyűlési választásokon olyan kormányra kell szavaznunk, amely döntései előtt megkérdezte saját népét, és a nemzeti együttműködés rendszerével széles körben jobbá tette az emberek életét. Minden magyar embernek adva van a munkalehetőség, családjaink soha nem látott és hosszan fenntartható támogatással biztos jövőt teremthetnek az egyre több születendő magyar gyermek számára, nyugdíjasaink életük végéig érezhetik a kormány gondoskodását, gazdaságunk versenyképessége növekszik, eredményeink egyre több mintát szolgáltatnak Európának.


A hazáért érzett felelősségem tudatában, honfitársaim, kérlek benneteket, hogy a választásokon a népfelség erejével tisztítsuk meg az Országgyűlés szent házát a rossz szellemektől. A döntés a szavazólapokon történik, amelyek csak négyévenként vannak a kezünkben.


Most pótolhatjuk, amit elmulasztottunk, és ami harminckét éve gátolja a politikai megbékélést. Ez nem jelent mást, mint a külföldről is támogatott, a hazát kiárusító ellenzéki oldal eltávolítását. A gyökereit vesztett, hatalommániás, tehetségtelen, hazug társulat kirudalását. Ők azok, akik 2018 után, a rájuk szavazókat egójuk és egyéni érdekük alapján félrevezették és identitásukat a szemétre dobták. „Csodát alkottak”, egyedülálló módon tudják képviselni együtt a kommunizmust és a fasizmust.


Elég volt az agymosásból! Szavazzunk a nagymosásra!


Előre az újabb kétharmados győzelemért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...