Ismétlődő történelem

Sokat változott a világ azóta, hogy az Országgyűlés 2012 végén megszavazta a letelepedési kötvény bevezetését.

Hogy mekkora a fordulat, azt jól jelzi, hogy például Vona Gábor, akkor még a Jobbik elnökeként fenyegetőzött, hogy nem szavazzák meg az Alaptörvény módosítását. És hol van már Vona, és mivé lett a Jobbik? Az biztos, az ellenzéknek kapóra jött a riogatás, hogy mindenféle kétes, elsősorban ázsiai eredetű személyek ellepik Magyarországot, hiszen elég befizetni potom kétszázötvenezer eurót, és élheti itt a világát teljes jogú állampolgárként mindenki, mint Marci Hevesen. Nyilván akik így gondolkodhattak, csak merő hazafiságból azonosíthatták a pénzes kínaiakat Zöld Marcival, a híres 19. századi rablóvezérrel.

A gazdasági környezet viszont úgy alakult, hogy amikor a képviselők megszavazták a harmadik országbeli állampolgárok számára kidolgozott konstrukciót, a piac­ról csak drágán, hat-hét százalék körüli kamattal jutott forráshoz a magyar állam. A minél kedvezőbb kamatozás azért volt akkoriban szinte életbevágó, mert 2012 és 2016 között kellett visszafizetni azt a hitelt, amit még a Gyurcsány-kormány vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól. A letelepedési kötvény viszont igazán kedvező kamatozású volt. Az állam 2013 és 2017 között 1,84 milliárd euró névértékben bocsátott ki Letelepedési Magyar Államkötvényt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy több mint 9,6 millió eurót, azaz körülbelül hárommil­liárd forintot sikerült megtakarítani a kamatkiadásokon.

A letelepedési kötvény ugyanis minden évben olcsóbb finanszírozást jelentett az adósságkezelő számára, mint az azonos kibocsátású és lejáratú Prémium Euró Magyar Állampapír. A makrogazdasági folyamatok és az állam finanszírozási helyzetének intenzív javulása tette lehetővé 2017-ben a Letelepedési Magyar Államkötvény értékesítésének felfüggesztését. Ma a kiegyensúlyozott költségvetés és az adósságszerkezet egyre alacsonyabb forrásigényt támaszt, és most már ott tartunk, hogy eddig soha nem tapasztalt alacsony kamat mellett bocsáthatott ki az ország hétéves lejáratú eurókötvényt. És eljutottunk oda is, hogy három hónapos diszkont kincstárjegyet olyan formában bocsát ki az adósságkezelő, hogy a befektetők fizetnek, csak hogy biztos formában tudják elhelyezni a pénzüket.

Az elmúlt években a polgári kormánynak köszönhetően egyenesbe került az államadósság finanszírozása, de ezt hosszú út előzte meg, hiszen a rendszerváltástól szinte folyamatosan magas államadóssággal küszködött Magyarország, javulást csak az első Orbán-kormány alatt értünk el. Ebben a helyzetben kellett időnként visszautasítani bizonyos békejobbokat, amelyek természetesen csak látszatra nyújtottak volna segítséget. Hogy pontosan milyen békejobbok voltak ezek, érdemes felidézni, hogy a rendszerváltáskor húszmilliárd dolláros adósságállományt örökölt Magyarország, és ezt szívesen „rendezték” volna bizonyos, Soros Györgyhöz kapcsolódó érdekcsoportok – az állami vagyon terhére. Vagyis ők határozták volna meg, mennyit is ér az állami vagyon, szerencsére ezt a „törekvést” az Antall-kormánynak sikerült megakadályoznia.

Nos, az IMF-től felvett hiteleket is szívesen finanszírozta volna Soros György, viszont Magyarország más utat választott, ami sértette a milliárdos gazdasági érdekeit. Ezért támadták rendszeresen az általa fizetett szervezetek, például a Transparency International és az ellenzéki pártok a magyar kötvényprogramot. Vagyis itt sem volt véletlen az ellenzék – mondjuk úgy – aggodalma. Ugyanazt a nótát fújták akkor is és most is. De ne csodálkozzunk, időnként a történelem ismétli önmagát.