Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2015. október 30., péntek

Párizs, Berlin, Trianon



 Bencsik András

„A románokat senki sem vette komolyan a XX. századig. Erdélyi magyar főurak hívták és telepítették le őket birtokaikon, nem látva előre (mert ugyan ki láthatta volna) Trianont” – írja Ungváry Zsolt a mai Demokratában. A szíreket, albánokat, törököket, afgánokat, eritreaiakat és a többieket sem veszi komolyan senki Párizstól Berlinig, Stockholmtól Madridig, mert ugyanúgy nem látják előre a maguk Trianonját, azt a történelmi pillanatot, amikor máról holnapra megváltozik az a világ, amiben eddig éltek, tehetjük hozzá.
Az Arab Tavasz kiváltó okai egyebek mellett a búza árának emelkedése és az élelmiszer-támogatások megvonása volt, emlékeztet Daniel Greenfield New York-i újságíró. „Az árak az égbe szöktek, amikor pedig az utcai zavargások polgárháborúkká fajultak, kormányok buktak meg. Most képzeljünk el egy olyan Svédországot, ahol a fiatal férfiak 50 százaléka többnyire munkanélküli muszlim. Amikor majd összeomlik a gazdaság és benyújtják a számlát, Svédország egy második Szíriává válik. Képzeljük el a muszlim utcai zavargásokat Európában. Azt, hogy a bandák nehézfegyverek birtokában vannak, hogy minden gettó egy önálló kalifátus, amelyben saját imám van, és fatwák támogatják követeléseiket…” Előbb jön el ez a szörnyű pillanat, mint gondolnánk. Az idézett szerző szerint a Hollandiában élő marokkóiak 27 százaléka, a törökök 21 százaléka, a Dániában élő irakiak 27 százaléka munkanélküli. Még és már. Attól függően, hányadik generáció tagjai.
A nyugat-európai jóléti társadalmak, melyek veszedelmes tempóban szívják el a később csatlakozott keleti tagállamok munkaképes korú lakóit, kik jó hatásfokkal integrálódnak a munka világába és termelik ki az idős korosztályok nyugdíját, ezzel együtt gyorsuló tempóban robognak végzetük felé: a harmadik világból beérkező tömeg jelentős százaléka ugyanis nem tud és nem is akar integrálódni a munkások közé, így az ő eltartásuk egyre nagyobb terhet jelent majd, ami végül a jóléti kiadások radikális csökkenéséhez, a nyugat-európai álom szétfoszlásához vezet. A végeredményt, az összeomlás következményeit, a trianoni országpusztítást többszörösen meghaladó civilizációs tragédia mibenlétét az imént idézett Daniel Greenfield már fölvázolta: polgárháborúkban pusztul el Nyugat-Európa.
A kelet-európai vendégmunkások hazame­nekülése éppen úgy lo­gi­kus következménye lesz e folyamatnak, mint az, hogy egyre többen emig­rálnak a megrontott Nyugatról a még lakható Keletre, ami tovább fogja rontani a nyugat-európai civilizáció esélyeit. E tekintetben mérföldkő a lengyelországi választás, mivel egyre markánsabban formálódik az a – nevezzük így – keresztény tengely, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, amelyik szembeszáll a nyugat-európai önfeladás politikájával. Szinte bizonyos, hogy a novemberi választásokat követően Horvátország is csatlakozik e körhöz.
Ezeknek az országoknak egy ma megválaszolhatatlannak látszó kérdésre kell megtalálniuk a feleletet. Ha nem a harmadik világból való vándorok befogadását alkalmazzák, akkor hogyan akarják önmagával való szembenézésre kényszeríteni e társadalmakat, mert ha nem születnek kellő számban gyerekek, akkor a végzet őket is eléri, hiszen népességük gyorsulva fogy. Viszont aki időt nyer, életet nyer. Aki fel meri tenni a kor legfontosabb kérdését – Mi változzon meg és miképpen, hogy újra szülessenek gyerekek? –, az talán még időben találja meg rá a használható választ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...