Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2015. szeptember 4., péntek

"Hol van az az Európa, amit nekünk kell védelmeznünk?

Ha Orbán Viktor föllapozná a történelemkönyvet az 1566-os évnél, amikor gróf Zrínyi Miklós és katonái életük feláldozásával védelmezvén Sziget várát a töröktől, kirohantak a már tarthatatlan erődből, hogy dicsőséges halált szenvedjenek... Ha a miniszterelnök elmélázna azon a történelmietlen fölvetésen, hogy mi történt volna, ha Zrínyi Miklós az ostrom kezdetekor, amikor még egy csöpp vér sem csordult, követet küld az idős szultánnak azzal, hogy ugyan igyanak meg egy kávét s beszéljék meg, miképpen tudná a horvát bán és magyar főúr segíteni a török fősereg gyors és kényelmes haladását célja, Bécs felé... Hogy akkor mi történt volna.
Mert most nagyjából hasonló a helyzet. A harmadik világ jobb életre vágyó millióinak napról napra növekvő serege elindult, hogy meghódítsa Bécset, Berlint, Londont, Stockholmot, a gazdag Európa kincsestárait. Amint I. Szulejmánnak és seregének, ezeknek sem Sziget vára a főcél, de nem is Röszke. A történelmietlen, de mégis indokolt kérdés ugyanis így hangzik: ha Zrínyi Miklós önfeláldozását máig nem hálálta meg Nyugat-Európa, sőt lenézte a rebellis magyarokat, akkor vajon miért csodálkozunk, hogy most sem teszi? Miért háborgunk azon, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter a magyar kerítést kifogásolván azt merte mondani, „ilyet még állatoknak sem csinálnak”.
Talán nem inkább az volna a helyes, ha a laza és cinikus görögök, macedónok és szerbek példáját követve a magyar állam is engedélyezné élelmes vállalkozóknak, hogy autóbuszokkal fuvarozzák a csak bemondás alapján regisztrált vándorokat az osztrák határig, ott eresszék szélnek őket, hogy gyalog és kényelmesen nyomulhassanak be a széles és őrizetlen osztrák-magyar határon át a vágyva vágyott jólétbe, a világ egyik leggazdagabb országába, vagy még tovább, egyenest a germán és skandináv paradicsomba, hiszen ide akartak eljutni, mi pedig minek bibelődnénk velük?
Elvégre az Európai Unió morális értelemben megbukott. Az európai szolidaritás szétesett, mindenki a saját üzletével foglalkozik. A német kancellárt kizárólag a gazdasági növekedés foglalkoztatja, legfőbb célja a német nagytőkének, a német hegemóniának szolgálni minél több idegen és olcsó munkáskéz befogadásával, ha már a német anyák valami okból nem szülnek elég gyerekeket, kikből idővel munkások lehetnének. A britek a legszívesebben betonfallal zárnák el a Csalagutat, az osztrákok megdöbbentő rosszindulattal a Magyarországról nyugat felé utazókat büntetik indokolatlanul lassú ellenőrzésekkel, harminc kilométeres dugót okozva az autópályán, a svédek európa hülyéi lettek és így tovább.
Az elsöprő mértékben baloldali és liberális irányítású európai média pedig folyamatosan hazudozik és a magyarokat átkozza, amiért a magyar kormány következetesen teljesíti kötelezettségeit, kirekesztőnek, nácinak, fasisztának, Európa gazembereinek nevezve minket. Vádolnak és gúnyolódnak. Ugyanekkor egyre több uniós ország fontolgatja a szép schengeni álom, az unión belüli szabad mozgás megszüntetését és a határőrizet bevezetését...
Miniszterelnök úr! Hol van az az Európa, amit nekünk kell védelmeznünk? Tudom, költői a kérdés, mert Európa vagy fölnő ahhoz a szép hazugsághoz, amit álmodott magának, vagy megszűnik Európa lenni. Tudom, hogy nekünk az egyenes úton kell járnunk, de nem tehetek róla, kínoz a kérdés: mi lett volna, ha gróf Zrínyi Miklós nem áldozza fel drága életét?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...