Bodnár József, aki aláírásgyűjtésbe kezdett azért, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiaknak is járjon a nyugdíj negyven év munkaviszony után, valószínűleg jószándékú ember. Igazságtalannak látja a jelenlegi különbségtételt, így a saját eszközeivel cselekszik, az pedig, hogy ötlete milyen következményekkel járna, nem az ő dolga.
A mostanában cukisodó, de még mindig demagóg Jobbik és a profi hazudozóból önmaga szánalmas paródiájává váló MSZP is kapva kapott az alkalmon, hogy támogathat egy jól hangzó civil kezdeményezést. Csakhogy Bodnár úrral ellentétben ezek a pártok állítólag „kormányzásra készülnek”, tehát pontos ismeretük van a demográfiai folyamatokról vagy a foglalkoztatottságról. Így minden bizonnyal tisztában vannak azzal, ha az ötletből valóság válna, az rövid távon is óriási terhet róna a nyugdíjkasszára, miközben tudjuk, a rendszer hosszabb távú jövője – az elmúlt évtizedek negatív trendjének köszönhetően – amúgy is rendkívül borús képet mutat. Vagyis hiába erősödik a gazdaság, ott még messze nem tartunk, hogy, amiként e heti írásunkban Bodnár József fogalmaz,„az egyenlő bánásmód érvényesítése” áldozatok nélkül megvalósítható lenne. Ez azonban természetesen cseppet sem érdekli az említett ellenzéki alakulatokat, csak stagnáló népszerűségük és a kormány támogatottsága zavarja őket.
Mindenesetre ez az ügy is rámutat arra, hogy a jól hangzó, a többség számára támogathatónak tűnő elvek időnként szemben állnak a valósággal, és ilyenkor bizony a realitásnak kell győznie – mindannyiunk érdekében.
Hasonló a helyzet a bevándorlás kérdésével is. Kétségtelenül szívmelengetően hangzik, hogy az erős, barátságos Európa befogadja, meggyógyítja és taníttatja a hozzá menedékért forduló gyengéket, kenyeret és fedelet ad nekik, akik ezt majd úgy hálálják meg, hogy gyorsan beilleszkednek s a társadalom hasznos, békés, dolgozó és adózó tagjai lesznek. Ezzel mindössze az a baj, hogy Európa ennyire nem erős, nem csak olyanok jönnek, akik az életüket, családjuk életét mentik, s minél nagyobb számban érkeznek gyökeresen más kultúrájú emberek, annál kisebb az esélye, hogy a nagy többség valaha is képes lesz zökkenőmentesen beilleszkedni. Ha egyáltalán be akar majd.
Lehet, hogy azoknak, akik kezdettől fogva érzékelik a veszélyt, ez az érvelés már-már unalmas. De látni kell: minél többször fújunk ébresztőt és minél többször támasztják alá a tények az igazunkat, annál többen látják meg a veszélyt, s ismerik fel saját maguk és a társadalom egészének érdekeit.
A migráció ügyében ez a folyamat a napnál is világosabb. A kabinet határozott fellépése stabilizálta, majd növelte a kormánypártok támogatottságát, s az újabb és újabb riasztó hírek hatására az egyes intézkedések elfogadottsága is egyre nő. Mint előző számunkban megjelent felmérésünkből kiderült: a déli határzár elutasítóinak tábora alig három hét alatt hét százalékkal csökkent, s ugyanennyivel vannak többen (ma már 53 százaléknyian), akik pártolják az építést. S mivel a nyomás folyamatosan fokozódik – múlt heti hírek szerint megduplázódott a Szerbiába érkező migránsok száma, s hazánk is újabb és újabb rekordokat kénytelen regisztrálni –, így bizonyos: a kormányzati határozottság egyre többeknek tetszik majd.
Ez pedig az ellenzéki pártok számára figyelmeztető jel kell hogy legyen. Ha a társadalom felismeri valós érdekeit, a cselekvést többre értékeli a demagóg szavaknál. Itt jutalmaz, ott büntet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése