Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2015. augusztus 27., csütörtök

Jutalmaz és büntet





Bodnár József, aki aláírásgyűjtésbe kezdett azért, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiaknak is járjon a nyugdíj negyven év munkaviszony után, valószínűleg jószándékú ember. Igazságtalannak látja a jelenlegi különbségtételt, így a saját eszközeivel cselekszik, az pedig, hogy ötlete milyen következményekkel járna, nem az ő dolga.

A mostanában cukisodó, de még mindig demagóg Jobbik és a profi hazudozóból önmaga szánalmas paródiájává váló MSZP is kapva kapott az alkalmon, hogy támogathat egy jól hangzó civil kezdeményezést. Csakhogy Bodnár úrral ellentétben ezek a pártok állítólag „kormányzásra készülnek”, tehát pontos ismeretük van a demográfiai folyamatokról vagy a foglalkoztatottságról. Így minden bizonnyal tisztában vannak azzal, ha az ötletből valóság válna, az rövid távon is óriási terhet róna a nyugdíjkasszára, miközben tudjuk, a rendszer hosszabb távú jövője – az elmúlt évtizedek negatív trendjének köszönhetően – amúgy is rendkívül borús képet mutat. Vagyis hiába erősödik a gazdaság, ott még messze nem tartunk, hogy, amiként e heti írásunkban Bodnár József fogalmaz,„az egyenlő bánásmód érvényesítése” áldozatok nélkül megvalósítható lenne. Ez azonban természetesen cseppet sem érdekli az említett ellenzéki alakulatokat, csak stagnáló népszerűségük és a kormány támogatottsága zavarja őket.

Mindenesetre ez az ügy is rámutat arra, hogy a jól hangzó, a többség számára támogathatónak tűnő elvek időnként szemben állnak a valósággal, és ilyenkor bizony a realitásnak kell győznie – mindannyiunk érdekében.

Hasonló a helyzet a bevándorlás kérdésével is. Kétségtelenül szívmelengetően hangzik, hogy az erős, barátságos Európa befogadja, meggyógyítja és taníttatja a hozzá menedékért forduló gyengéket, kenyeret és fedelet ad nekik, akik ezt majd úgy hálálják meg, hogy gyorsan beilleszkednek s a társadalom hasznos, békés, dolgozó és adózó tagjai lesznek. Ezzel mindössze az a baj, hogy Európa ennyire nem erős, nem csak olyanok jönnek, akik az életüket, családjuk életét mentik, s minél nagyobb számban érkeznek gyökeresen más kultúrájú emberek, annál kisebb az esélye, hogy a nagy többség valaha is képes lesz zökkenőmentesen beilleszkedni. Ha egyáltalán be akar majd.

Lehet, hogy azoknak, akik kezdettől fogva érzékelik a veszélyt, ez az érvelés már-már unalmas. De látni kell: minél többször fújunk ébresztőt és minél többször támasztják alá a tények az igazunkat, annál többen látják meg a veszélyt, s ismerik fel saját maguk és a társadalom egészének érdekeit.

A migráció ügyében ez a folyamat a napnál is világosabb. A kabinet határozott fellépése stabilizálta, majd növelte a kormánypártok támogatottságát, s az újabb és újabb riasztó hírek hatására az egyes intézkedések elfogadottsága is egyre nő. Mint előző számunkban megjelent felmérésünkből kiderült: a déli határzár elutasítóinak tábora alig három hét alatt hét százalékkal csökkent, s ugyanennyivel vannak többen (ma már 53 százaléknyian), akik pártolják az építést. S mivel a nyomás folyamatosan fokozódik – múlt heti hírek szerint megduplázódott a Szerbiába érkező migránsok száma, s hazánk is újabb és újabb rekordokat kénytelen regisztrálni –, így bizonyos: a kormányzati határozottság egyre többeknek tetszik majd.

Ez pedig az ellenzéki pártok számára figyelmeztető jel kell hogy legyen. Ha a társadalom felismeri valós érdekeit, a cselekvést többre értékeli a demagóg szavaknál. Itt jutalmaz, ott büntet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...