Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2015. szeptember 4., péntek

Bevándorlás: akár le is nyomhatnánk a németeket

Bevándorlás: akár le is nyomhatnánk a németeket

A németeknek kéne a Keletinél tisztázni a helyzetet – ez most a hivatalos magyar kormányzati kommunikáció fő csapásvonala. És a németek tényleg sokat tettek érte, hogy ők lehessenek a mi bűnbakjaink (mint ahogyan a Keleti pályaudvar képeivel Magyarország lett Európa bűnbakja).
Emlékezzünk csak! Hétfőn még azt mondták, hogy az Unió kezébe kell adni a menekültügyet úgy, ahogy, egészében. Kedden Angela Merkel elérzékenyült egy menekülttáborban, s emelkedett hangulatában azt mondta, Németország minden szírt befogad válogatás nélkül. Szerdán azt közölték, hogy bocs, nem úgy van az, hanem a kancellár azokra a szírekre gondolt, akik már most Németországban vannak – na, ezt a mondatot kellene tudatni nem csak a Keletinél kínlódó, de az útra készülődő tömegekkel is. Csütörtökön aztán visszajött a régi kvóta, mi több, még több, hiszen már nem negyvenezer, hanem összesen százhatvanezer menekült szétosztásáról van szó. Ma pedig péntek van, egyelőre nincs hír Németországból, hogy most épp hogy képzelik arrafelé a népvándorlás megoldását.
(Egyébként, hogy így feltámadott a kvótarendszer: vajon mit fog gondolni az a menekült, aki Németországban képzelte el családja jövőjét, ehelyett átpasszolják az ismeretlen, de legalább távoli Magyarországra? És az hagyján, hogy mit fog érezni, de mit fog tenni? Mondjuk egy hét múlva ismét Németországban lesz esetleg?)
Szóval a magyar kormány megtalálta legújabb ellenfelét, de mivel az Unió már nem pálya, komolyabb küzdőfél után néztek. És lássuk be, Németországban van kihívás.
De ha már. Mondjuk, megtehetné a kormány, hogy felállít a Keleti pályaudvaron két pultot, ahol 24 órás szolgálatban ellátják információval a migránsokat. Esetleg szórólap, hm? Ez a helyzet, ez a törvény, ez az uniós előírás, így tudsz neki eleget tenni, hogy esélyed legyen Németországra egyáltalán. Azt is megtehetné, hogy visszaveszi a civilektől a feladatát, és kicsit foglalkozik az ottragadtakkal. Egy palack víz, takaró, élelem, nem olyan nagy tétel.
És akkor tényleg őszintén lehet odaállni Angela Merkel el azt mondani, hogy mi mindent megteszünk, most már rajtatok a sor, hogy tiszta vizet öntsetek a pohárba. Lehet szeretni, nem szeretni, de itt elképzelése egyedül az Orbán-kormánynak van, Európa csupán a befogadásról ábrándozik.
Meg értem azt is, hogy a népvándorlás, bár történelmi eseménysor, a pillanat megnyerésének művészetében belpolitikai ziccerlehetőség csupán. Csak közben már rég túl vagyunk ezen. Nagyjából tök mindegy, hogy ki nyeri a Magyarországon a következő választást, ha az Unió elhasal az eddigi legkeményebb vizsgáján.
Persze ki tudna odafigyelni ilyen apróságokra, amikor a magyar ultrák nagy meccsre készülnek a román szurkolók ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...