Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. augusztus 29., csütörtök

Elégtelen Brüsszelnek

Átlátszó kifogásokkal közel ezermilliárd forint fejlesztési forrást nem hajlandó kifizetni Magyarországnak az Európai Bizottság.

Parkoltatják Brüsszelben a hazánknak jogosan járó pénzeket, és várnak. Most éppen az a legnagyobb gondjuk, hogy miért kell magyarul is tudnia egy magyar munkásokkal dolgozó, magyar építést levezető mérnöknek, itt a honi pampákon. Brüsszel szerint az lenne az igazán EU-konform megoldás, hogy gyorsan kerítsenek valahonnan egy tolmácsot, ha dől a daru. Az ügy tragikomikus.
A szűk elitérdekeket védő Európai Bizottság, egész pontosan annak egyik jeles biztosa, a (véletlenül) osztrák nemzetiségű Johannes Hahn úr azt állítja, hogy azért nem fizetnek, mert a mérnöki nyelvtudás körül kialakult sarkalatos vita az egész uniót veszélyeztetheti. Tegyük hozzá, hogy a magyar is az unió hivatalos nyelve, erre tehát önmagában nem lehetne hivatkozni. Ezért elővették azt a pályázati feltételt, hogy a beruházásoknál legalább egy mérnök rendelkezzen hazai kamarai tagsággal. Micsoda versenytorzító előírás! Ám itt is sántít Hahn úr és a nagy hatalmú bizottság érvelése, a magyar mérnöki kamara szabályrendszere ugyanis 2004-től olyan EU-harmonizált, hogy abba eddig még senki sem tudott belekötni. Most mégis. Tavaly november óta mindössze két programot nem állított le a bizottság – a 15-ből. Nem téved, aki arra tippel, hogy a két legkisebb keretösszegű programról van szó, miközben a nagyberuházások finanszírozását befagyasztották.

Mindebből két dolog egészen biztosan következik. Az egyik, hogy a fejlesztési források bürokratikus elapasztásával lényegében blokkolnák az Új Széchenyi-tervet, pénzügyileg ellehetetlenítve az infrastrukturális beruházásokat, megfojtanák az építkezéseket, a környezetvédelmi fejlesztésektől kezdve az útépítésekig, mindent, és évekig torzókat nézegethetnénk országszerte.
A másik, hogy kiéheztetik a magyar költségvetést, amely jobb híján maga áll jót az unió helyett a pályázók felé. Brüsszel megmutatja, ki az erősebb. Mi az idén is befizettük a több mint 200 milliárdos tagdíjunkat, mint minden évben, most is pontosan, időben. Ők pedig nem fizetnek. Menjünk Canossát járni a bizottsághoz, Hahn úrhoz, fogadjuk el az összes feltételüket, és akkor majd meglátják, mit tehetnek az ügyünkben. Ők a nagyok, mi a kicsik, ők az erősek, mi a gyengék. Megmutatják, ki az úr a háznál.
Kétségtelen, hogy az erőviszonyokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is felmérte, és helyesen döntött, amikor visszavonta a 2004 óta senki által kétségbe nem vont, a mérnöki kamarai tagságra vonatkozó előírást. Bár tudják, hogy nekünk van igazunk, mert más EU-tagállamokban is hasonló a gyakorlat, de azzal is tisztában vannak, hogy ezt a vitát legalább két-három év alatt lehetne lejátszani Strasbourgban. Addig pedig a 2015-ben lejáró keretterv összes többi pénze is végül Brüsszelben ragadna. Szóval vettek egy nagy levegőt, és már év elején vállalták, hogy jöjjenek csak a külföldi mérnökök a magyar építkezésekre, tegyék a dolgukat, tolmáccsal vagy anélkül. Sőt, még a teljesen jogtalan büntetést is vállalnák, mi mást tehetnek, hiszen az óra ketyeg, a le nem hívott pénzek örökre odavesznek. És erre mi a válasz? Az, hogy Brüsszelben még rápihennek egy kicsit. Ők ráérnek, majd kiszámolják, mennyi legyen a büntetésünk, 50 vagy 250 milliárd forint, eldöntik a brüsszeli gittegyletben, addig is legyünk türelemmel.
Mivel kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, ezért amit már nem tudnak velünk hivatalosan megtenni, vagyis az uniós forrásokat hivatalos befagyasztani, azt most megteszik meccsen kívül. Hol vannak most az európai értékek számonkérői?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...