Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. augusztus 28., szerda

Tabula rasa

Újabb és újabb ötletek születnek arra, hogyan kellene megmenteni a devizahiteleseket. Hogy végül milyen programmal folytatja a sort a kormány a végtörlesztés és az árfolyamgát után, azt még nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az egyre súlyosabbá váló ügyben kit milyen felelősség terhel.

A 2002 után elszabaduló, majd brutális méreteket öltő eladósításban a bankok, az állam és a hitelfelvevők szerepét sem lehet megkerülni. A pénzintézetek éltek azzal a lehetőséggel, amely megnyitotta az utat a devizakölcsönök előtt, ugyanis a szocialista-liberális kormány bezúzta az első Orbán-kormány rendkívül kedvező kamattámogatású lakáshitel-konstrukcióját. A bankok felelőssége megkerülhetetlen, mindenféle önkontroll nélkül húzták bele a lakosságot a csapdába, miután minden kockázatot az adós nyakába varrtak. A devizaalapú jelzáloghitel-szerződések óriási erőfölényt adtak a bankoknak, amelyek egyoldalúan tudták változtatni a kamatokat és a különböző díjakat. Kiszámolták, hogy az elmúlt időszakban mennyire követték a törlesztőrészletek változásai a svájci frank mozgását. Az eredmény azt mutatta, hogy 68-75 százalékban. Ez azt jelenti, hogy 25-32 százalékot a bankok lenyúltak. Személyesen hallottam, amikor egy magyarországi bankvezér elmesélte, hogy felhívta telefonon az anyabank egyik potentátja, és azt kérdezte tőle: nem lesz ebből baj? Mármint abból, hogy idegen fizetőeszközben adósítják el az egész országot. A magyar szakember utóbb megvallotta azt is, hogy tévedett, valóban nem így kellett volna csinálni. Késő bánat…

Az állam felelőssége pedig abban áll, hogy sem a jegybank, sem a pénzügyi felügyelet nem szabott gátat a folyamatnak. Mondhatni, hogy a válságot senki nem látta előre… Igen ám, de más országokban valahogy mégis sikerült kordában tartani ezt a fajta eladósítást. Döbbenetes, hogy az államnak sem volt annyi előrelátása, hogy ezt így mégsem kellene. Ehelyett a lakosságot olyan konstrukciókkal fűzték be, amely példa nélküli a világban. No persze, miért várnánk kontrollt azoktól a szocialista kormányoktól, amelyek maguk is élen jártak az ország eladósításában. A bankoknak pedig megjött az étvágyuk, évi hetvenmilliárd forintot kaszáltak a devizahitelezésen. A szocialista kormányokból ne felejtsük ki Bajnai Gordon „szakértői” kabinetjét se, és ne felejtsük el azt se, hogy Bajnai miniszterelnöksége idején született az úgynevezett banki magatartáskódex, amely szentesítette az egyoldalú szerződésmódosítás intézményét, holott éppen annak kellett volna véget vetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...