Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. június 14., péntek

Szemüveg


Magyar Nemzet

2013. június 14., péntek 00:01
Van-e valakinek még kérdése? – hallhatták a sajtótájékoztató végén a görög tévé és rádió újságírói, majd összetekerték a kamerák kábeleit, kikapcsolták a diktafonokat azzal a tudattal, hogy az utolsó tudósításuk arról szól, hogy mostantól nincs munkájuk. Nincs tévé, nincs rádió.

Költséget csökkent Görögország, hiszen már évek óta elköltött mindent, amije volt, s a 2600, közszolgálati médiánál dolgozó kolléga bére, valamint a társaságok működési költségei segítenek befoltozni a költségvetést itt-ott. Ezt nemcsak a most utcára kerülők érzik csúnya hazugságnak, hanem kívülről is borzasztóan bűzlik a történet. A tévé és a rádió bezárásával megspórolt összeg ugyanis nem segít semmin, de bebizonyítja a görög kormány hajlandóságát a költségvetés szigorítására.


Kinek illegeti magát Athén? Az IMF-nek, az EU-nak, az Európai Központi Banknak, a zord, szemüveges és karót nyelt könyvelőknek, akik számokat látnak, kiadási és bevételi oldalt. Az Európai Bizottság gyorsan levédte magát, s a meghökkentő görög lépést követően nyilatkozatot adott ki, mondván, ő nem kötelezte erre Görögországot, de tudomásul vette, hogy Athén így döntött. Minden lépés, amely a kiadási oldalt csökkenti, s a bevételi oldalt növeli, egyúttal nem veszélyezteti a régóta megkötött szerződéseket a szemüveges könyvelők országaival, tudomásul vehető. Minden ezzel ellentétes fejcsóválással fogadandó, s a költségvetési fegyelem betartására kell felhívni a figyelmet. Mindenki tudja, hogy nem kell a nagy és erős bátynak egy szót se szólnia, hogy kicsi öccse engedelmeskedjen. Tudja a kicsi, hogy mit szeretne a nagy, mit fog tudomásul venni, s mikor jön a pofon.
Görögországnak mostantól nem lesz közszolgálati médiája, pedig ez a közösségi lét egyik alapja. Lehet, hogy kevesen nézik, lehet, hogy gyenge a műsora, felkészületlenek az újságírói, remeg az operatőrök keze, de a létezése bizonyítja, hogy egy társadalomról van szó, nem csak ideiglenesen egymás mellett élő emberek összességéről. Persze nem feltétlenül tölti be szerepét, de ha nem létezik, mert külső hatalmak arra kérik az államot, hogy rúgjon ki nagyon sok embert a közszférából, az megkérdőjelezi a kormány elkötelezettségét az ország iránt, valamint az ország függetlenségét is. Főleg annak fényében nagyon furcsa a média kivégzése, hogy nemrég kiderült, az IMF szakértői roppant jól számolnak, de néha birkavese megnézését is szükségesnek tartják, hogy abból jósoljanak. Legalábbis erre utal az, hogy a görög mentőcsomag kiutalásakor többen tudták, Athén nem lesz képes teljesíteni a feltételeket, mégis, politikai okokból engedélyezték az eurómilliárdok kifizetését. Máig nem tudjuk, hasznos-e egyáltalán a nadrágszíj meghúzása, vagy csak egy kis csoport érdekeit szolgálja. Az erről vitázó közgazdászok viszont éppúgy lehetnek lobbisták, mint céges bérrabszolgák, akik függetlennek állítják be magukat.
A média megszüntetése nem az egyetlen súlyos döntés Görögországban, nem is az első, s nem is az utolsó, de talán a legillőbb szimbóluma a tragédiának. Eddig pénzt kaptak a tévések és a rádiósok azért, amit tettek. Mostantól forradalmár az az operatőr, aki nem teszi le a kamerát. Hosszú távon persze a forradalmárok nem győzhetnek, hiszen élni kell, pénzt kell szerezni, ruhát adni a gyerekre és kenyeret tenni az asztalra. Meg fogják szokni a görögök, hogy náluk nincs közmédia. Mivel a polgárháborút is meg lehet szokni, a média hiányát pláne meg lehet. Csak a szemüveges, karót nyelt, mosolytalan, külföldi könyvelők uralmát nem szabad elfogadni. Mert az ország nem részvénytársaság.
(Sitkei Levente)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...