A társadalom visszavág?

A kedvező népmozgalmi adatok bizakodásra adhatnak okot. Viszont feladat is van még bőven, hiszen a munka világát hozzá kell szelídíteni a gyermekvállalás kérdéséhez, s kicsit jobban meg kellene ismerni a korszak fiataljainak gondolkodását is. Az viszont tény: a jelenlegi családpolitikai rendszer képes lehet megfordítani a negatív népesedési trendet.

Az utóbbi időszakban kedvező népmozgalmi adatokról ad hírt a Központi Statisztikai Hivatal. Remélhetőleg nincs a témával foglalkozó magyar ember és politikus, aki ne örülne a javuló adatoknak, amely szerint ha szerényen is, de emelkedőben a születésszám. Főleg annak fényében érdemes ezt figyelni, hogy a népszámlálás előzetes adatai szerint tíz év alatt 15 százalékkal csökkent a gyerekek száma Magyarországon. Hogy ez sok-e? Nagyon sok. A társadalmi vitalitás szempontjából ennek már most is súlyos következményei vannak, ha pedig a mocskos anyagiakat nézzük, e generáció által megtermelt javak nagyon fognak hiányozni a gazdasági vérkeringésből.

Ugyanakkor a kedvező tendenciák ellenére sem lehet elégedetten hátradőlni, hiszen az uniós összevetésben csak Lettországnak alacsonyabb a termékenységi együtthatója.

Persze tudjuk: politikai vita tárgya marad, hogy az utóbbi időszak kedvező népmozgalmi adatai minek lehetnek a következményei. A jobboldali kormányzatot éri és érheti is számos kritika családpolitikája miatt. Viszont a kritika minimum visszatetszően hat olyan politikai szereplőktől – elsősorban a Magyar Szocialista Pártra gondolok, hiszen egykori koalíciós társa szerencsére már csak egy rossz emlék –, akiknek nem volt néven nevezhető családpolitikájuk, pozitív társadalmi víziójuk, csak az individuum érdekei mentén tudtak gondolkodni, s egy szavuk sem volt a demográfiai krízissel összefüggésben. Bajnai Gordon pedig csak „vágott”.

Viszont a családok támogatása kulcskérdés, hiszen noha a társadalom egyénekből építkezik, a legkisebb alapegysége mégiscsak a család. Fel nem tett kérdésre válaszolva: azért, mert csak a családban képes kialakulni az az érzelmi többlet, ami a szűken vett testi-lelki egészséget, tágabban véve pedig vitális társadalmat eredményez.

Noha az adórendszeren keresztül jelentős erőforrásokat hagytak a családoknál, a gyermekvállalás és családalapítás más jellegű ösztönzőit is meg kell erősíteni. A vágyak és a tényleges születésszám között szakadék húzódik, „ami azt jelenti, hogy érzelmileg mindenki vágyna arra, hogy több gyereke szülessen, de amikor konkrét döntéseket kell hozni, akkor mindig olyan körülményeket mérlegelnek, amelyek végül oda vezetnek, hogy ezek a gyerekek nem születnek meg.” Viszont mégis hiányzik valami, ami a végső döntést pozitív irányba vinné.

Pontosabban kellene értelmezni a valós társadalmi folyamatokat, azokra pedig nem érzelmi válaszokat adni. Az élettársi kapcsolatok arányának növekedése ténykérdés, viszont őket „bűnösnek” nevezni súlyos hiba, amely csak ellenszenvet szül. Sokszor próbaházasságként működik ez a kapcsolati forma, egyfajta átvezető a házassághoz. Utóbbi kapcsolati formát újra vonzóvá kell tenni, viszont újfajta kommunikációra van szükség: a bigott mantrázás hangjai a korszak fiataljainál zárt fülekre találnak. A munka világát pedig valóban rugalmasabbá kell tenni, amely nem bünteti a gyermekvállalást, és nem kényszeríti a nőket a gyermekvállalás elhalasztására.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a kormányzat létező családpolitikája és a társadalom még működő immunrendszere olyan mixet eredményez, ami okot ad a bizakodásra.