Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. november 23., péntek

Semjén bűne

A  szerző képe

Bayer Zsolt
- 2012. november 21., szerda
Álláspont
„(…)a média az elsősorban és mindenekelőtt, ahol ezt az új moralizmust gyakorolják. Valóban, nem szabad alábecsülnünk a média hatalmát. Egy egyén, akit cinkossággal vádolnak (a szokásos kifejezés kollaborálás) a gonosszal, egész kálvárián megy keresztül, mire megvédi, tisztára mossa magát a mindenki által elfogadott értékeken alapuló vádak alól. Ahogy Taguieff megjegyezte, a »modern demokrácia nyilvános terében társadalmi likvidálás megy végbe a vádak legszélesebb körben való elterjesztése útján«. Ezért van, hogy az újságíró pozíciója a legideálisabb az új moralista számára. Itt a vádaskodás azonos a meggyőződéssel, olyan vádaskodás, amelyet egyáltalán nem tesz jóvá egy másik közlés három héttel később, vagy egy helyreigazítás, vagy a szerkesztőhöz címzett tiltakozó levél. A nyilvános denunciálás azt jelzi, hogy megindulhat a boszorkányüldözés. Még ha kevésbé brutális is, a társadalomból való kigolyózás és gyanúba keverés stratégiája nem kevésbé hatékony, mint a represszió régebbi formái voltak… Ugyanaz az újság, sőt ugyanaz az újságíró háboroghat indignálódva az írást fenyegető cenzúra felett (hogy mer valaki a fenntartásainak hangot adni De Sade márkival kapcsolatban), és ugyanakkor cenzúrázhatja egyes egyének gyanúsnak tartott cselekedeteit (hogyan lehet valaki hajlandó kezet fogni Taguieff-fel?).”
Tzvetzan Todorov írta e sorokat az Új moralizmus című művében.
A nyilvános denunciálás és a boszorkányüldözés legújabb áldozata Semjén Zsolt. Semjén eredendő bűne – azon túl, hogy kereszténydemokrata – régebbi időkben gyökeredzik. Ugyanis egyszer azt merte mondani az ország házában, hogy talán nem lenne jó, ha a gyermekeink (a fiúk!) egy szakállas bácsival szereznék első szexuális élményüket. Az új moralisták nagyjából harminc perc múlva kitalálták, hogy a szakállas bácsi a zsidó szinonimája Semjénnél, és ekkor elindult a háború. Todorovtól tudjuk, miért: „A keresztény moralizmustól eltérően az új moralizmus egyértelműen baloldali jellegű. Az abszolút rossz példáját, amire a moralistának szüksége van ahhoz, hogy bírálni tudja mindazokat, akik szerinte túl közel kerültek ehhez, az újabb kori történelemből veszik, s ez a nácizmusban kulminál. Ezt a gonoszt ily módon le lehet írni olyan terminusokkal, mint fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus. Mivel a moralista egy sorba akar tartozni a baloldaliakkal, nem emlegeti a náci bűnökkel egy lapon a kommunista bűnöket. A népirtás kifejezést sosem alkalmazzák azokra a tömegmészárlásokra, amelyekre Oroszországban, Kínában vagy Kambodzsában került sor. A moralista követelni fogja, hogy Pinochetet ítéljék el népirtásért, de hogy Castrót is, azt soha. (…)A fasizmussal való kontamináció előfordul, bármennyi közvetítő lépésre van is szükség egy ilyen kapcsolat létesítéséhez, ami tovább vizsgálható az adott párt [vagy egyén! – B. Zs.] minden ismerete nélkül is.”
Ezért.
S ha szakállas bácsi, akkor szakállas bácsi.
Semjén Zsolt tönkretételének, végleges „kiiktatásának” kísérlete most érkezett el végső fázisába. A besározás megtörtént – most már csak elegendő számú és elég elszánt hiénára van szükség, hogy a „plágium” vádja ráégjen a miniszterelnök-helyettesre.
Elolvastam Semjén doktoriját. Az akkurátus jegyzetekből és belső jegyzetekből teljesen egyértelmű, hogy mikor idéz, mikor támaszkodik más szerző munkájára. Még a létező legnagyobb rosszindulattal és elfogultsággal sem áll meg a plágium vádja Semjén esetében. S a lóláb is kilóg, ugyanis a HVG hiénái túlspilázták a dolgot, mint Merlin a nyúlszörny bemutatását a Gyalog galoppban. Kedvencem, amikor Semjént azzal vádolják, hogy önmagától idéz, illetve amikor arról értekeznek, hogy Semjén nem beszél életrajzában németnyelv-tudásról, mégis egy német szerző németül megjelent művét (is) felhasználja doktorija megírásához.
De mindez nem számít immár.
A nyilvános térben kimondatott, hogy Semjénnek buknia kell.
A hiénák rávetették magukat a sebesült vadra.
Ne hagyjuk Semjén Zsoltot. Ő nem követte el azt, amivel a gazemberek most megvádolták.
És bár a mi lelkünkkel ez nehezen fér össze, ideje elkezdeni doktorikat és diplomamunkákat olvasgatni. Én például kezdek kíváncsi lenni a HVG sajtóbarbárjainak diplomamunkáira. Éppen azért, amit Todorov így foglalt össze: „Moralistának lenni a legkevésbé sem jelenti, hogy az ember maga morális személyiség volna. A morális egyén az életét a jó és a rossz kritériumainak rendeli alá, amelyek túlmutatnak saját személyes kedvtelésein és ezek élvezetén. Az egyén, aki moralista, mások életét veti alá ugyanezen kritériumoknak, de ő maga csak a mások bűneinek a megbélyegzésében jeleskedik, mert a moralista nem fecsérli arra az idejét, hogy azt dicsérje, ami másokban jó, vagy éppen önmagában. Megelégszik a közvetett előnyökkel a maga posztján, mint olyan ember, aki azért felelős, hogy megbélyegezze másokban a gonoszt”.
Ideje felvenni a kesztyűt. Ideje kicsinálni ezeket. A saját módszereikkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...