- 2012. október 10., szerda
Álláspont
Sajnos
demagógiává züllesztett kijelentés, de tényleg csak a magyar
mezőgazdaság és az agráriumra épülő erős ágazatok jelentik az egyetlen
járható utat. Nincs, nem lehet más választásunk. A zsákutcák helyett
újra a kitaposott, sikerrel kikövezett útra kell rálépnünk, még akkor
is, ha egyesek politikai, gazdasági okokból az ellenkezőt hitették el
velünk az utóbbi évtizedekben.
Az ő szennyesük, hogy demagógia lett agrárországnak nevezni Magyarországot, hogy vidékiek népes tömege hagyott fel a gazdálkodással, a termeléssel, hogy falvak néptelenedtek el, és haltak ki, és hogy olyan szektorokon múlik az ország sikere, gazdasági növekedése, amelyek teljesítménye erősen ingadozó és kiszámíthatatlan.
Az ő szennyesük, de nekünk kell kimosni.
Magyarországnak csak akkor lehet jövője, csak akkor állhat önállóan és stabilan a saját lábán, csak úgy bővülhetünk erős ütemben, ha kulcsszerepet adunk az agráriumnak, a magyar vidéknek, az élelmiszeriparnak és az összes ágazatnak, amelyek a mezőgazdaság törzséből táplálkoznak erős hajtásként.
A siker záloga mindemellett egyértelműen az összefogásban rejlik. Várhatjuk a csodát, de addig, amíg a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitással élünk és dolgozunk, és addig, amíg mások sikereinek megakadályozására fordítjuk erőfeszítéseinket, addig csak egy helyben toporgunk, és bukásra vagyunk ítélve.
Tudják, hogy kiknek szúrja a szemét az állami földek haszonbérleti pályázatain nyertes gazdák területszerzése és gyarapodása? A nyerteseket az esetek túlnyomó többségében a saját szomszédjai jelentik fel. Ez nem vicc, véresen komoly. Van olyan kistermelő, akit mind a két szomszédja feljelentett külön-külön, és más-más ürügyekre hivatkozva, szakmai kompetenciáit megkérdőjelezve próbálják ellehetetleníteni, és a döntnököket jobb belátásra bírni.
Isten hozta, Magyarországon! Ezek vagyunk mi! A szemforgató hamis papok, a kárörvendők és a rosszakarók, a szembe vigyorgó, de közben a kést hátba döfők sokaságát futószalagon gyártók országa.
Pedig csak egyetlen út van: az összefogás, az egymás erőforrásaira építkezés, az együttműködés. Fülöpházán, Kerekegyházán, Szabadszálláson és Kunszentmiklóson lehet jó élni. Azon a négy településen, amelyek egymással összefogva és egymást erősítve hozták létre a közelmúltban a saját nonprofit kft.-jüket, hogy megszervezzék a térség termelését, az áruk helyi feldolgozását és a termékek értékesítését. Az ottani önkormányzatok helyben biztosítják a térség élelmiszerellátásának jelentős részét, a helyi termelőket, kiváló minőségű termékeiket helyezik előtérbe. A közös kft. fölvásárolja a helyi gazdáktól, termelőktől a megtermelt alapanyagot, az ugyancsak helyi feldolgozóüzemekben késztermékké alakítják azokat, a kiváló minőségű áruikat pedig helyben, üzleteikben, boltjaikban értékesítik. A rendszer ráadásul eltartja magát, munkát biztosít a helyieknek, lehetőséget a termelőknek, és esélyt a települések gyarapodására. Nem a spanyolviaszt találták fel Fülöpházán, Kerekegyházán, Szabadszálláson és Kunszentmiklóson, csak egymás tenyerébe csaptak, és együtt építik a jövőt. Olyan kézfogó ez, amely igen ritka Magyarországon, de muszáj meghonosítani.
A települések első emberei és választott önkormányzati képviselői a helyi termelőket hozták monopolhelyzetbe, és ravaszul útilaput kötöttek a kereskedők talpára, mert kiiktatták őket az értékesítési láncból. Finoman üzentek is a kereskedelemnek és a multiknak, mondván, ha ez nem tetszik, akkor a belpolitikával, a helyi érdekekkel, önkormányzati szándékokkal és akaratokkal kell szembefordulniuk.
Példamutató ez az összefogás. Olyannyira, hogy minden magyarországi településnek alkalmaznia kellene ezt a sikeres és követendő modellt.
Feljelentések és árokásások helyett ideje lenne jót tenni és jól tenni. Ebben áll a nagy titok! Lehet ezt nem érteni?
Az ő szennyesük, hogy demagógia lett agrárországnak nevezni Magyarországot, hogy vidékiek népes tömege hagyott fel a gazdálkodással, a termeléssel, hogy falvak néptelenedtek el, és haltak ki, és hogy olyan szektorokon múlik az ország sikere, gazdasági növekedése, amelyek teljesítménye erősen ingadozó és kiszámíthatatlan.
Az ő szennyesük, de nekünk kell kimosni.
Magyarországnak csak akkor lehet jövője, csak akkor állhat önállóan és stabilan a saját lábán, csak úgy bővülhetünk erős ütemben, ha kulcsszerepet adunk az agráriumnak, a magyar vidéknek, az élelmiszeriparnak és az összes ágazatnak, amelyek a mezőgazdaság törzséből táplálkoznak erős hajtásként.
A siker záloga mindemellett egyértelműen az összefogásban rejlik. Várhatjuk a csodát, de addig, amíg a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitással élünk és dolgozunk, és addig, amíg mások sikereinek megakadályozására fordítjuk erőfeszítéseinket, addig csak egy helyben toporgunk, és bukásra vagyunk ítélve.
Tudják, hogy kiknek szúrja a szemét az állami földek haszonbérleti pályázatain nyertes gazdák területszerzése és gyarapodása? A nyerteseket az esetek túlnyomó többségében a saját szomszédjai jelentik fel. Ez nem vicc, véresen komoly. Van olyan kistermelő, akit mind a két szomszédja feljelentett külön-külön, és más-más ürügyekre hivatkozva, szakmai kompetenciáit megkérdőjelezve próbálják ellehetetleníteni, és a döntnököket jobb belátásra bírni.
Isten hozta, Magyarországon! Ezek vagyunk mi! A szemforgató hamis papok, a kárörvendők és a rosszakarók, a szembe vigyorgó, de közben a kést hátba döfők sokaságát futószalagon gyártók országa.
Pedig csak egyetlen út van: az összefogás, az egymás erőforrásaira építkezés, az együttműködés. Fülöpházán, Kerekegyházán, Szabadszálláson és Kunszentmiklóson lehet jó élni. Azon a négy településen, amelyek egymással összefogva és egymást erősítve hozták létre a közelmúltban a saját nonprofit kft.-jüket, hogy megszervezzék a térség termelését, az áruk helyi feldolgozását és a termékek értékesítését. Az ottani önkormányzatok helyben biztosítják a térség élelmiszerellátásának jelentős részét, a helyi termelőket, kiváló minőségű termékeiket helyezik előtérbe. A közös kft. fölvásárolja a helyi gazdáktól, termelőktől a megtermelt alapanyagot, az ugyancsak helyi feldolgozóüzemekben késztermékké alakítják azokat, a kiváló minőségű áruikat pedig helyben, üzleteikben, boltjaikban értékesítik. A rendszer ráadásul eltartja magát, munkát biztosít a helyieknek, lehetőséget a termelőknek, és esélyt a települések gyarapodására. Nem a spanyolviaszt találták fel Fülöpházán, Kerekegyházán, Szabadszálláson és Kunszentmiklóson, csak egymás tenyerébe csaptak, és együtt építik a jövőt. Olyan kézfogó ez, amely igen ritka Magyarországon, de muszáj meghonosítani.
A települések első emberei és választott önkormányzati képviselői a helyi termelőket hozták monopolhelyzetbe, és ravaszul útilaput kötöttek a kereskedők talpára, mert kiiktatták őket az értékesítési láncból. Finoman üzentek is a kereskedelemnek és a multiknak, mondván, ha ez nem tetszik, akkor a belpolitikával, a helyi érdekekkel, önkormányzati szándékokkal és akaratokkal kell szembefordulniuk.
Példamutató ez az összefogás. Olyannyira, hogy minden magyarországi településnek alkalmaznia kellene ezt a sikeres és követendő modellt.
Feljelentések és árokásások helyett ideje lenne jót tenni és jól tenni. Ebben áll a nagy titok! Lehet ezt nem érteni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése