Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 29., szombat

Varga István rosszul látja a helyzetet

Jegyzet
 
Lippai Roland

2012. szeptember 13., csütörtök 14:40
Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a gyermekvállalás útjában csupán az egoizmus meg a karriervágy munkálkodik.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
Varga István feleslegesen gerjeszt indulatokat egy olyan országban, ahol noha valóban alacsony az éves születésszám – tavaly példátlan módon évi kilencvenezer alá esett –, de még mindig igen magas a vágyott gyermekek száma. Vagyis a népesedési problémáknak sokkal inkább objektív, mint szubjektív dimenziói vannak. A népesedéi helyzet miatti aggodalom sem mentheti az olyan otromba kijelentéseket, amelyek szerint „ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát”. De az alma és a körte összehasonlításának kísérlete az a szintén botrányos megnyilatkozás is, amikor a kormánypárti képviselő arról értekezik, hogy a családon belüli erőszak megjelenése összefügg a családon belüli gyerekszámmal. Ez úgy hülyeség, ahogy van: e logika mentén a családon belüli bántalmazás csak gyermektelen párok esetében jelenne meg, holott ez nem igaz.

Valóban szakadék húzódik a vágyak és a valóság között, ugyanakkor a képviselő az okok után kutatva nagyon rossz irányba mozdult el. A magyar társadalom Európában az egyik leginkább konzervatív a család kérdésében, ám remélhetőleg egyre inkább maga mögött hagyja azt a szemléletet, amely szerint egy nőnek egyetlen funkciója pusztán a szülés, majd utána ha „jó kislány leszel” – vigyázat, szitokszó jön! – jöhet az önmegvalósítás. A modernitás számos nehézséget hoz magával az emberi kapcsolataink terén is, ám mégiscsak arra kellene kísérletet tenni, hogy az előnyeit is kihasználjuk. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy például a technológiai lehetőségekkel élve – és itt óriási szerepe lenne a munkaadóknak is – valóban ne kelljen választani gyerek és munka között. Az egyesek által sokat szidott modern korszak éppen afelé halad, hogy végre a kölcsönös megbecsülés, az otthoni munkamegosztás terén megszűnjön a nemek közötti vetélkedés és egyenlőtlenség. Ehhez persze mérsékelni kellene az olykor még tojáshéjjal a fenekükön zúgolódó – így értelemszerűen párkapcsolati tapasztalatokkal kevésbé rendelkező – feministák körében népszerű férfigyűlöletet is.

A jelek szerint Vargának nincsenek a lehetőségekhez mérten pontos információi arról, hogy a modernitásba átlépő Magyarország milyen problémákkal bír a párkapcsolatok és a családalapítás terén. A képviselő úgy látja, hogy az önmegvalósítás és a karriervágy áll a gyermekvállalás útjában. A valósághoz közelebb állhat a tények azon összessége, hogy a nagy többség számára az egykeresős családmodell egyenlő az éhhalállal, de legalábbis a vegetációnál többre nem elég, vagyis nem karriert akarnak, hanem kielégíteni az alapvető szükségleteket. Persze vannak, akik akadálypályát látnak a gyerekben a bőrfotelig vezető úton, de ez szerencsére még csak egy marginális kisebbség gondolkodásmódja. A nőknél maradva: munkába állásuk okai a kényszertől az alkotásvágyig helyezkednek el az egyébként igen széles skálán.

Talán nem titkos az információ, de a nők jelentős része a napi munka után vállalja a „második műszakot” otthon is, erején felül teljesítve próbálják összetartani a családot. E munka során egyedülálló érzelmi közösséget hoznak létre, amely többek között növeli a férfiak életesélyeit is. A társadalom ezen motorjait egoizmussal vádolni s kimondatlanul is érzelmi–fizikai kalodával fenyegetni több mint hiba.

Rossz üzenet ez azon fiatalok számára is, akik adott esetben több helyen güriznek egyszerre, még tanulmányokat folytatnak egy jobb élet reményében éppen azért, hogy saját gyermekének ne kelljen több helyen is egyszerre gürizni. Közben pedig majd meggebednek egy biztonságos és jövőbe mutató párkapcsolatért, miközben lelki-fizikai zombiként térnek haza nap nap után. S ez a férfiakra éppen ennyire igaz.
Különösen akkor károsak e politikusi vélekedések, ha a kormányzat – miközben teljes mellszélességgel kiáll a tradicionális család intézménye mellett – maga is fenntartja a választás lehetőségét, valamint a család és karrier összeegyeztethetőségének kérdését. A büntetésnél hatékonyabb módszer a jutalmazás. Nem véletlen, hogy a Fidesz kemény hangú közleményben utasította el Varga gondolatait.

A nemi szerepek hagyományos felfogása nem jelentheti egyik fél elnyomását sem. Nem minden változás eredendő bűn. Könnyebb a dolgunk, ha igyekszünk megérteni a változások mögött rejlő okokat. Akkor lesz lehetőség nemcsak értelmes kérdéseket felvetni, de megfelelő választ is adni rájuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...