Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 29., szombat

Következmények nélkül

Szabó Anna

Magyar Nemzet

2012. szeptember 27., csütörtök 00:01
Tegnap ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy ebben az országban nehéz politikai felelőst találni bármiért, és hogy a lelkiismeret, mint olyan, kevesekben munkálkodik. A parlament gazdasági bizottsága ülést tartott a 2008-as nemzetközi hitelfelvétel ügyében, tisztázandó az Állami Számvevőszék által nemrég feltárt súlyos hibákat, szakmai melléfogásokat.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
Kellemes szerda délelőtti program azoknak, akiket esetleg érdekel, mennyi hazugságot bír ki a parlamenti födém. Aki járt már hasonló jellegű, a felelősséget firtató ülésen, úgyis tudja, hogy sokat. Kiváló a hangulat, finom a kávé, barátságosak a képviselők, és a felelősségvállalás nyomasztó terhe senkit sem feszélyez különösebben. Ebben az oldott légkörben Veres János korábbi pénzügyminiszter tegnap például azt találta mondani, hogy szakmailag őt soha senki nem kritizálta a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel ügyében. Szép mondat egy olyan embertől, aki – a törvény szerint – az államháztartásért felelős tárcavezető volt 2008 őszén, amikor hazánk az államcsőd szélére került. Veres tulajdonképpen csak hozta az eddigi formáját, úgy, mint bármikor, amikor az elszámoltatás kérdése felvetődött vele kapcsolatban. A válasza mindig egyszerű, és nehéz belekötni: „Nem szakmai, hanem politikai a vita.” Kész. Innentől kezdve a volt pénzügyér lesz az áldozat, és az őt kérdezők egy politikai koncepciós terv részesei, amiért érdeklődni merészelnek afelől, hogy s mint kerülhetett csődhelyzetbe az ország. Ez egyébként tegnap sem derült ki.
Viszont arról értesülhettünk a volt szocialista potentátoktól és Simor Andrástól, a jegybank elnökétől, hogy 2008-ban az ország gazdasági helyzetével és az IMF–EU-tárgyalásokkal kapcsolatban minden nyilvános volt, mindenki tette a dolgát, nem követtek el hibákat, sőt, valójában az Állami Számvevőszék tévedett, amikor vizsgálta az eladósítás okait. Nem akadt felelőse, hogy 2006-tól 2010-ig 60 százalékkal nőtt az állam adóssága, és annak sem, hogy megduplázták a devizaadósság arányát. Mint megtudtuk, az óriás hitelmegállapodásra a lakosság számára átlátható, elszámoltatható módon került sor. Az IMF segítségéért folyamodó Simor András is békésen üldögélt: szerinte mindent megtett, amit tehetett, egyébként is az ő dolga az árstabilitás őrzése. Azt csak az IMF nemrég megjelent, a kelet-közép-európai válságkezelésről szóló tanulmányából tudjuk, Simor volt az, aki felhívta az IMF vezetőségét, közölve, hogy itt, mármint Magyarországon elszabadult a pokol. Igen nehéz elképzelni, hogy egy csődhelyzetben a nemzeti bank egyetlen feladata az infláció kordában tartása lenne, de ha Simor ezt mondja, akkor ez biztos így is volt.
A megállapodás körülményeiről és ütemezéséről is egészen hajmeresztő történeteket hallhattunk tegnap. Veres szerint azért vették fel a pénzt, hogy megvédjék a 13. havi nyugdíjat, mint ahogy azt Lendvai Ildikó korábbi MSZP-elnök állította, aztán kiderült, hogy változott a terv, és mégis inkább a spekulánsok ellen kellett bevetni az IMF-et. A vállalt feltételekkel kapcsolatban továbbra is titok, mi történt a válság eltagadása és a megállapodás között eltelt néhány hétben. Bajnai Gordon ugyanis 2008. október elején még azt állította a parlamentben, hogy nincs válság, csak a Fidesz gerjeszti, Gyurcsány Ferenc pedig október legvégén már összehívott egy ötpárti találkozót, hogy tájékoztatást adjon az IMF-megállapodásról. Felejthetetlen pillanat volt, amikor a színjáték után az exkormányfő kiállt a publikum elé, és közölte, hogy a valutaalap semmilyen feltételt nem támaszt az országgal szemben. Mondom, jókat lehetne derülni az ilyen üléseken, ha nem tudnánk, hogy a hitelt 2014-ig nekünk kell valahogy visszafizetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...