Piacgazdaság

- 2012. szeptember 22., szombat

Álláspont

Bayer Zsolt

 

A cseh állam százmillió eurós támogatást nyújt a cseh állami légitársaságnak. Az Európai Bizottság megvizsgálta az ügyletet, és rendben találta. A cseh állami légitársaság hozzájuthat az állami támogatáshoz. S ezzel a döntésével az Európai Bizottság egyszersmind jóváhagyta azt a 2,5 milliárd koronás támogatást is, amelyet a cseh állam még 2009-ben nyújtott a cseh állami légitársaságnak.
Ugyanez az Európai Bizottság 2012. január 9-én, hétfőn a következő döntést hozta: mivel a magyar állam tiltott állami támogatásokat juttatott a Malévnak 2007 és 2010 között, a magyar nemzeti légitársaságnak „vissza kell fizetnie a jogtalanul juttatott állami támogatást”. Ez az összeg 88 milliárd forint volt. Scheiring Gábor akkor a blogjában mindjárt idézte is a legfontosabb tudnivalót: „A Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szerint például egy esetleges csőd esetén sem fogja eltűrni az Európai Bizottság, hogy nem vagy késlekedve hajtsa végre a Malév a tiltott állami támogatások visszafizetését (…).”
És nem tűrte el.
A Malév pedig megszűnt.
Azért ilyenkor talán azok is eltöprengenek egy pillanatra, akik ájultan rajonganak az unióért és a piacgazdaságért. Akik szerint nincs jobb szabályozó, mint a „szabad” piac, s nincsen fontosabb az életünkben, mint a dereguláció, privatizáció, liberalizáció szentháromsága.
Éppen a minap írtam, de megismétlem: ez a „szabad” piac intézte el a magyar cukorgyártást, amikor helyt adva a brazilok követelésének, drasztikusan csökkentette az európai cukorkvótát. (Csendben jegyzem meg, micsoda drabális, otromba baromság ez az egész kvótarendszer…) A duma közben az volt, hogy majd jön az olcsó cukor. Jött. Tavaly dupla áron érkezett hozzánk a cukor - miközben a gazemberek gondoskodtak arról is, hogy idehaza soha többé ne lehessen cukrot gyártani, ugyanis ledózerolták a gyárakat.
Ez a szabad piac – őszerintük.
És persze a szabad piac az is, amikor a csehek támogathatják a saját légitársaságukat, mi, magyarok pedig nem tehetjük ugyanezt.
S önmagában tragikomédia, hogy az állam mit támogathat és mit nem. Itt fordul önmaga paródiájába az egész rothadó rendszer. A szemünk előtt, csak már a kérdéseket sem tudjuk feltenni. Például azt, hogy a szent piacgazdaság nevében általánosságban tiltják, hogy az állam támogassa saját vállalatait, s ugyanezen szent piacgazdaság nevében elvárják, hogy az állam támogasson magáncégeket. (Minden, Magyarországra – vagy bárhova? - települő multi állami támogatást kap, továbbá adómentességet vagy adókedvezményt.)
Ha a bankok csődbe mennek - Barroso szerint azért, mert a pénzügyi szféra felelőtlen! -, akkor azonnal az államokhoz fordulnak, hogy az adófizetők pénzén konszolidálják őket.
Minden haszon magánzsebekbe vándorol, minden veszteséget az államok állnak, az adófizetők pénzéből. Azon adófizetők pénzéből, akiket aztán idehaza előszeretettel bélyegeznek antiliberálisnak, antiszemitának, unióellenesnek.
Önmagán messze túlmutató jelentősége van az Európai Bizottság döntésének, amellyel lehetővé tette a cseheknek azt, amit minekünk megtiltott.
Önmagán messze túlmutató jelentősége van mindannak, ami napjainkban történik az unióban. És mindezek fényében kell eltöprengenünk azon, mit is jelentene számunkra, ha még szorosabbra fűznénk a kapcsolatokat, és ha létrejönne a fiskális unió.
Aki eddig nem értette, mit is jelentett januárban az a mondat, hogy NEM LESZÜNK GYARMAT, az most már igazán észbe kaphatna. És belevéshetné agyába a régi, ósdinak tűnő, ám annál inkább megfellebbezhetetlen igazságot: gyáva népnek nincs hazája.