Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 22., szombat

Ortodox eredmény

A tendencia jó – reagált azonmód az MSZP szóvivője a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményére, amivel szándékán kívül ritka konszenzust teremtett.

A kormányzó jobboldal ugyanis minden bizonnyal hasonlóképpen elégedett azzal a tendenciával, ami a voksolás adataiban is tükröződik. Csak a rend kedvéért idézzük fel az össznépi elégedettség okát: az ilyen típusú megméretésnél tisztességesnek számító egyharmados részvétel mellett a Fidesz–KDNP jelöltje a szavazatok több mint felét begyűjtve nyerte el a polgármesteri széket, az MSZP-s versenyző alig harminc százalékkal maradt el tőle, a jobbikos 14, a független aspiráns 11 százalékot kapott.

Hódmezővásárhely esetében egyedi és általános belpolitikai jelenségek egyaránt tanulmányozhatók. Itt 1990 óta minden választást a jobboldal nyert meg, az államtitkári megbízatása miatt a polgármesterségről leköszönt Lázár János tíz éve bírja a helyi választók többségének bizalmát. Így akár el is lehetne intézni a mostani szavazást azzal, hogy egy jobboldali fellegvárban eleve nem is születhet más eredmény. Csakhogy elég nehéz baloldali fellegvárnak nevezhető nagyobb települést, választókerületet találni egy olyan országban, ahol a legutóbbi, még nem a Fidesz által alkotott szabályok szerint lebonyolított parlamenti választáson a jobboldali pártszövetség a 176-ból 173 egyéni mandátumot vitt el. A baloldal Magyarországon hosszú évek óta nem nyert semmilyen komoly téttel bíró választást.

A teljes írás elolvasható itt.
(Magyar Nemzet - 2012. szeptember 4.)
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...

  • Agymosás helyett nagymosás
      A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember ...
  • A bárányok, Magyar és a liberális értelmiség
       Bartus László Amerikai Népszava                                                                                                          ...
  • A népi írók mozgalma
     „Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett.” (Németh László: Nép és író) Mely kultúrtörténeti ...