Nehéz feladat egy olyan, a tények teljes mellőzésével született koncepciózus írást röviden értékelni, mint amilyen Hargitai Miklósnak (névvel nem vállalt) cikke a múlt szombati Népszabadságban (Keleti szél magyar diplomáciai bakival). Az írás narratív keretként a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szeptember 6–15. közötti tisztújító kongresszusát használja arra, hogy a magyar diplomácia vélelmezett esetlenségét, elvtelenségét és Európa-ellenességét illusztrálja.
Baranyai Gábor| Népszabadság| 2012. szeptember 24. |4 komment
A cikk azt sugalmazza, hogy Magyarország a szervezet elnökválasztásán az „uniós” (svéd) jelölttel szemben mindenki meglepetésére önálló jelöltet állított, és az „uniós” megállapodás ellenére (értsd: magyar visszalépés hiányában) az IUCN elnöke – nevető harmadikként – a kínai jelölt lett.
Ehhez képest fontos tisztázni néhány alapvetést. Az IUCN elnökjelöltjévé kétféleképpen válhat valaki. Vagy a szervezet politikai testülete (a Tanács) kijelöli, vagy pedig az IUCN öt régiójából legalább 40 tagszervezet (kormányok és civil szervezetek) ajánlása alapján, alulról jövő kezdeményezésként.
A Tanács a maga jelöltjeit február végén nevezte meg, s választása igen komoly hullámokat vert a tagság, főleg a társadalmi szervezetek körében. Olyan jelölteket állított ugyanis, akiknek – saját maguk által elismert módon – eleddig semmilyen kapcsolatuk sem volt az IUCN-nel. A svéd jelölt Anders Wijkman ugyanis karrierpolitikus, európai parlamenti képviselőként ment nyugdíjba, a kínai Zhang Xinsheng pedig katonai, majd UNESCO-diplomata volt. Ezt – a cikk állításával szemben – semmiféle egyeztetési eljárás nem előzte meg, főleg nem „uniós” körökben. A Tanács jelölése mögött a tagság a meglévő, illetve a várható támogatások motivációját látta felsejleni.
HIRDETÉS
Ellenben – mint azt a cikk írója kicsit kelletlenül maga is elismeri –
Kiszel Vilmos több mint húsz éve az IUCN aktív szereplője,
tisztségviselője; szakmai felkészültségéhez, a zöldmozgalom iránti több
évtizedes elkötelezettségéhez nem fér kétség. Mivel Kiszel urat a Tanács
nem jelölte, ezért ő közvetlenül a tagsághoz fordult támogatásért,
mégpedig kiemelkedő sikerrel. Elnöki indulását öt kontinens közel 60
társadalmi szervezete és kormánya (!) támogatta, természetesen a magyar
kormány és diplomácia is. Értelemszerűen egy ilyen előkampány
lefolytatása időt igényel, így Kiszel úr jelölti státusza csak július
végén nyert visszaigazolást. A több hónapos késedelem (a mi
olvasatunkban: versenyhátrány) tehát nem a magyar kormányzat
rosszindulatú „puccsának” (sic!), hanem a jelöltállítás szükségszerű
időigényének következménye volt.A cikk további ártalmas csúsztatása az uniós vonatkozás visszatérő hangoztatása. Fontos leszögezni: az IUCN-ben (és más hasonló) szervezetben való indulás kapcsán semmiféle uniós hatáskör nincs, többek közt az IUCN sajátos szerkezete miatt sem. A szavazó tagság felét ugyanis kormányok, a másik felét társadalmi szervezetek adják. Ilyen közegben az uniós/nem uniós dichotómia nem értelmezhető.
A szerző adós marad azzal az információval, hogy egy svéd jelölt miért lenne „uniósabb”, mint egy magyar, különösen annak fényében, hogy az EU-s kormányok egy része a magyar jelöltet támogatta. Az egyébként valóban időigényes, „alulról jövő” jelölési folyamatra való tekintettel utolsó pillanatban állított jelöltről beszélni nem más, mint szándékos ferdítés.
Végül egy zárómegjegyzés: a cikk külképviseleti forrásokra hivatkozva állítja, hogy a magyar diplomácia az erős figyelmeztető jelzések ellenére sem volt hajlandó az eleve vesztes pozícióból visszaléptetni a magyar jelöltet a svéd ellenfél javára. Mintha a Külügyminisztérium vezetői valami sötét bura alatt ülve nem vennének tudomást a legelemibb jelzésekről sem, elvtelenségük és inkompetenciájuk pedig visszatérően súlyos szövetségi érdekeket sértene. Ezzel szemben, mint az IUCN-kampány felelőse, csak megerősíteni tudom: ilyen jelzések nem voltak, de ha lettek volna, azokat súlyuknak megfelelően kezelte volna a Külügyminisztérium.
Mivel a cikk minősítő állításai közül egyik sem igaz, ezért nincs is értelme következtetéseit értékelni. Mindazonáltal nehéz napirendre térni az olyan defetista szemlélet felett, amely egy alkalmas magyar jelölését bármely nemzetközi fórumon ab ovo valamely magasabb rendű „nyugati” vagy „uniós” érdek elleni támadásként éli meg. Számunka Kiszel Vilmosnak a szervezeten belüli népszerűsége, az IUCN széles tagsága részéről felé irányuló bizalom ennek a szemléletnek a legékesebb cáfolata. Amíg ilyen magyar jelöltek lesznek bármely nemzetközi szervezetben, a magyar kormánynak kötelessége kiállni mellettük.
A szerző helyettes államtitkár, Külügyminisztérium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése