- 2012. szeptember 26., szerda
Váratlannak
aligha, megdöbbentőnek azonban méltán nevezhető tényről tudósított
tegnap délelőtt a kolozsvári Krónika: a román szenátus kedden ötvennégy
nem, öt igen szavazattal, két tartózkodás mellett elutasította a
Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet, amely a román
államon belül különleges jogállású autonóm régióvá szervezte volna
Hargita és Kovászna megyét, valamint Maros megye egy részét.
A jogszabályt Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba RMDSZ-képviselők nyújtották be még 2005 júniusában, a képviselőház néhány hónappal később azonban leszavazta a törvényhozási kezdeményezést.
A javaslatot korábban elutasításra javasolták a szenátus illetékes szakbizottságai arra hivatkozva, hogy a törvénytervezet nyilvánvalóan ellentétes a román alkotmány rendelkezéseivel, amelyek szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam, illetve a nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amelyet szabadon választott reprezentatív szervei és népszavazások révén gyakorol.
A felsőház jogi, valamint közigazgatási bizottsága által készített jelentés azt is hangsúlyozza, hogy a saját nevében egyetlen csoport és egyetlen személy sem gyakorolhatja a szuverenitást, ennek ellenére az autonómiatervezet értelmében a létrehozandó autonóm régiónak sajátos közigazgatási-területi berendezkedése lenne (Székelyföld, székek), sajátos politikai és közigazgatási intézmények irányítanák (önkormányzati tanács, széki tanács, széki bizottság stb.).
A szakbizottsági jelentés szerint az alkotmány által is elismert helyi
autonómia ürügyén a tervezet kezdeményezői egy olyan terület létrehozását akarták, ahol saját intézmények, kereskedelmi társaságok, kereskedelmi kamarák, rendőrség, szociális védelmi rendszer és belső közigazgatási szerkezet működött volna. A törvénytervezetről elsőként a képviselőház szavazott, amely 2005 októberében elutasította a javaslatot.
Ezt megelőzően, 2004 márciusában más RMDSZ-képviselők is a parlament elé terjesztették a Székelyföld autonómiájának statútumtervezetét, amelyet a képviselőház egy hónappal később, a szenátus pedig június 29-én megvitatás nélkül elutasított.
Kár lenne most azon vitázni, miként nézett hülyének, másod-, harmad- vagy negyedrangú szerencsétlennek másfél, de inkább tizenötmillió magyart most éppen ötvennégy, parlamenti mandátummal felruházott román ember.
Ha nyolc (vagy inkább huszonhárom) év alatt ennyire futotta, hát a lelkünk rajta, de a román szenátus döntésének van más üzenete is: sürgősen taktikát, stratégiát kellene váltani, ha – ahogy ma, a még meglévő öreg góbék fogalmaznának – meg akarjuk érni „hajasan” azt, hogy végre ne Bukarest diktálja a székelyeknek, miként szervezzék meg a saját életüket.
Innen kezdve már semmit nem ér, vagy csak másodlagos szerepe lehet annak, ha különböző tervezetekkel, statútumok benyújtásával akarjuk elérni Székelyföld önrendelkezését. Ugyanakkor ennyit jelent az opportunista RMDSZ súlytalansága is. Így amennyiben nem lesz már amolyan katalánszagú, igazi, erdélyi magyar összefogás végre, és nemcsak a visszaállamosított Székely Mikó Kollégium ügyében, hanem magáért az autonómiáért is, akkor még kopaszon is csak azon fogunk bárgyún merengeni: hol rontottuk el, vagy mikor kellett volna még idejekorán újratervezésért kiáltani.
Minap véget ért székelyföldi utamon belebotlottam egy „csokis kroasszán” feliratú termékbe. Nyilván a derék csíkszeredai pékek a franciák mindennapos reggelije, a croissant mintájára (receptje után?) készülő kiflijüket kívánták ezzel az elnevezéssel eladni. De miért is ez a nagy katalánozás? Egyrészt azért, mert a Mikóért tartott harmincezres tüntetés RMDSZ-es szervezői is e derék nép példamutatására hivatkoztak.
Másrészt azért, mert szeptember elején bizony negyven katalóniai település vezetése egyszerűen lecserélte a Spanyolországról elnevezett terek tábláit, az újakon pedig már a Függetlenség tere felirat volt olvasható. A Madridnak szóló kihívó lépésre annak ellenére került sor, hogy az Európai Bizottság elnöke, a portugál José Manuel Barroso is arra intette a katalánokat: a függetlenség kikiáltása esetén nem tekintik majd uniós polgároknak őket.
Nem Avram Iancut ábrázoló szalmabábukat kell égetni tehát. Azt kell elfogadni, hogy Bukarestet csak igazi összefogással lehet cselekvésre bírni. Ezért csak remélni tudom, hogy ha holnapután croissant helyett még nem is amolyan igazi kapros-ordás palacsintával várnak majd üzleteikben a székelyek, de legalább egy-két hónapig mondjuk elfelejtik befizetni adóikat.
Barroso erre vonatkozó majdani lépését borítékolni tudnám.
Akkor azonban az RMDSZ, de bárki más is bátran hivatkozhatna a katalán példára.
Addig nem kellene.
A jogszabályt Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba RMDSZ-képviselők nyújtották be még 2005 júniusában, a képviselőház néhány hónappal később azonban leszavazta a törvényhozási kezdeményezést.
A javaslatot korábban elutasításra javasolták a szenátus illetékes szakbizottságai arra hivatkozva, hogy a törvénytervezet nyilvánvalóan ellentétes a román alkotmány rendelkezéseivel, amelyek szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam, illetve a nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amelyet szabadon választott reprezentatív szervei és népszavazások révén gyakorol.
A felsőház jogi, valamint közigazgatási bizottsága által készített jelentés azt is hangsúlyozza, hogy a saját nevében egyetlen csoport és egyetlen személy sem gyakorolhatja a szuverenitást, ennek ellenére az autonómiatervezet értelmében a létrehozandó autonóm régiónak sajátos közigazgatási-területi berendezkedése lenne (Székelyföld, székek), sajátos politikai és közigazgatási intézmények irányítanák (önkormányzati tanács, széki tanács, széki bizottság stb.).
A szakbizottsági jelentés szerint az alkotmány által is elismert helyi
autonómia ürügyén a tervezet kezdeményezői egy olyan terület létrehozását akarták, ahol saját intézmények, kereskedelmi társaságok, kereskedelmi kamarák, rendőrség, szociális védelmi rendszer és belső közigazgatási szerkezet működött volna. A törvénytervezetről elsőként a képviselőház szavazott, amely 2005 októberében elutasította a javaslatot.
Ezt megelőzően, 2004 márciusában más RMDSZ-képviselők is a parlament elé terjesztették a Székelyföld autonómiájának statútumtervezetét, amelyet a képviselőház egy hónappal később, a szenátus pedig június 29-én megvitatás nélkül elutasított.
Kár lenne most azon vitázni, miként nézett hülyének, másod-, harmad- vagy negyedrangú szerencsétlennek másfél, de inkább tizenötmillió magyart most éppen ötvennégy, parlamenti mandátummal felruházott román ember.
Ha nyolc (vagy inkább huszonhárom) év alatt ennyire futotta, hát a lelkünk rajta, de a román szenátus döntésének van más üzenete is: sürgősen taktikát, stratégiát kellene váltani, ha – ahogy ma, a még meglévő öreg góbék fogalmaznának – meg akarjuk érni „hajasan” azt, hogy végre ne Bukarest diktálja a székelyeknek, miként szervezzék meg a saját életüket.
Innen kezdve már semmit nem ér, vagy csak másodlagos szerepe lehet annak, ha különböző tervezetekkel, statútumok benyújtásával akarjuk elérni Székelyföld önrendelkezését. Ugyanakkor ennyit jelent az opportunista RMDSZ súlytalansága is. Így amennyiben nem lesz már amolyan katalánszagú, igazi, erdélyi magyar összefogás végre, és nemcsak a visszaállamosított Székely Mikó Kollégium ügyében, hanem magáért az autonómiáért is, akkor még kopaszon is csak azon fogunk bárgyún merengeni: hol rontottuk el, vagy mikor kellett volna még idejekorán újratervezésért kiáltani.
Minap véget ért székelyföldi utamon belebotlottam egy „csokis kroasszán” feliratú termékbe. Nyilván a derék csíkszeredai pékek a franciák mindennapos reggelije, a croissant mintájára (receptje után?) készülő kiflijüket kívánták ezzel az elnevezéssel eladni. De miért is ez a nagy katalánozás? Egyrészt azért, mert a Mikóért tartott harmincezres tüntetés RMDSZ-es szervezői is e derék nép példamutatására hivatkoztak.
Másrészt azért, mert szeptember elején bizony negyven katalóniai település vezetése egyszerűen lecserélte a Spanyolországról elnevezett terek tábláit, az újakon pedig már a Függetlenség tere felirat volt olvasható. A Madridnak szóló kihívó lépésre annak ellenére került sor, hogy az Európai Bizottság elnöke, a portugál José Manuel Barroso is arra intette a katalánokat: a függetlenség kikiáltása esetén nem tekintik majd uniós polgároknak őket.
Nem Avram Iancut ábrázoló szalmabábukat kell égetni tehát. Azt kell elfogadni, hogy Bukarestet csak igazi összefogással lehet cselekvésre bírni. Ezért csak remélni tudom, hogy ha holnapután croissant helyett még nem is amolyan igazi kapros-ordás palacsintával várnak majd üzleteikben a székelyek, de legalább egy-két hónapig mondjuk elfelejtik befizetni adóikat.
Barroso erre vonatkozó majdani lépését borítékolni tudnám.
Akkor azonban az RMDSZ, de bárki más is bátran hivatkozhatna a katalán példára.
Addig nem kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése