- 2012. szeptember 29., szombat
Baj van, Hannelore! Veszélyben a magyar demokrácia!
Ne ijesztgess, Helmut! Tegnap voltam Sopronban fogorvosnál, a kutya sem fasizálódott!
Ez csak a felszín, Hannelore! Betiltották a Klubrádiót, Gyurcsányt éheztetik, és tombol az antiszemitizmus is!
Ah, so! S mi lesz így velünk? Hiszen a boltunkban magyarokkal dolgoztatunk?!
Mi lenne? Egyet kirúgunk, csökkentjük a fizetéseket, és felveszünk egy albánt!
Szeretlek, Helmut! Igaz demokrata vagy!
A héten az osztrák köztévé, a jó rövidítésű ORF műsort szentelt a magyar demokrácia helyzetének. Jól is van ez így, a saját királyink is nyilván szívesen foglalkozna osztrák bőrgyárak szennyezésével, a sógortőke nyugat-magyarországi hancúrjával, ha nem venné el idejét a bulvárverseny.
Ismétlem tehát, azzal az égegyadta világon semmi gond nincs, hogy bájos nyugati szomszédunk legendásan objektív közszolgálati adója érdeklődik a magyar viszonyok iránt. Még csak azzal sem lenne baj, hogy a műsornak a rendkívül előítélet-mentes Magyarország - Agyő, demokrácia? címet adták. Hiszen, gondolom, Bécsben is örülnének, ha az osztrák történelemről „Habsburgok – Gyilkos évszázadok?” elnevezéssel indítanánk sorozatot. Ám eme rendkívülien körültekintő, véleményütköztető műsor bevezetőjeként sikerült levetíteni egy dokumentumfilmet. Írhatnánk e kifejezést idézőjelben is, de hát ugye van ilyen és olyan dokumentum is, innen és onnan is szignálva, ilyen vagy olyan megrendelésre előállítva.
Esetünkben Paul Lendvai, az 1957-ben jó érzékkel idegenbe szakadt „ausztriai újságíró” szedte össze a dokumentumokat. Hősünk komoly múltra tekint vissza a magyar–osztrák kapcsolatokban, nála kevesebben éltek meg jobban a két rendszer békés egymás mellett éléséből. Amolyan szuverén gondolkodó volt évtizedeken át, bécsi kávéházi teraszok CIA és KGB övezte mezsgyéjén. De hát ez a múlt, onnan az ember csak a kapcsolati hálót hozza, minősítsen inkább a jelen.
Nos, az osztrák hungarisztika eme doyenje objektív riportja során mindenkit megszólaltat Magyarországon, aki számít. Állítólag próbálkozott Orbánnal is, egy másik jobboldali politikus pedig az utolsó pillanatban visszakozott, így csak a Martonyi Jánossal készített interjúból sikerült pár mondatot összevágni. Hosszasan beszél ezzel szemben Paul Lendvai örök pesti Beavis és Butthead párosa, Gyurcsány Ferenc és Bauer Tamás. A film elképesztő kormányzati túlsúlyát hivatott ellensúlyozni Ungváry Rudolf író és tüntetés-radikális, Schiff András zongoraművész, aki nyár óta a diktatúra tombolása miatt „be sem teszi a lábát” hazájába, Magyarországra. A sajtószabadság kérdését illetően pedig árnyalt tájékoztatást ad a magyar köztévé egyik kirúgott újságírója és a jó Váradi Júlia, a Klubrádió műsorvezetője.
Nem túl előítélet-mentes így a nagyszerű dokumentumfilm? Ugyan, dehogy. A film utáni vitaműsorban Lendvai elmagyarázta, hogy ő tényleg mindent megtett, ám az említett jobboldali visszalépések miatt erre tellett, meg aztán arra törekedett, hogy „olyan értelmiségieket szólaltasson meg, akik kiválóan beszélnek németül”.
Ennek jegyében kapott főszerepet a filmben a magyar „ellenzék hiteles képviselője”, Pityinger László is. Dopemant alighanem a Goethe Intézet ajánlhatta, hiszen híres hiteles Schiller-estjeiről, s ma már városi legenda, amikor a weimari demokrácia hiányosságairól tartott előadást kamaszként a Kis Stáció utcában. Kis pajtásai sokáig tapsoltak… Persze kár a gúnyért, a hazai dzsungelrap kitűnősége teljesen joggal szerepel Lendvai filmjében, együtt Gyurcsánnyal. Hiszen a magyar rendszerváltás kiteljesedésekor Fletó miniszterelnök volt éppen, Paulunk a Népszabadság lapombudsmanjaként vállalt mellékest, hősünk, Dope pedig Lopni címmel megírta a kor himnuszát. Mai ellenzéki egység az MSZP-től a poszt-SZDSZ-en át az újcivilekig kánonban dúdolhatná: „Kártyáztak, loptak, gépeztek és csaltak, de mi felnéztünk rájuk, mert gengszterek voltak.”
Szóval, ennyit a film objektivitásáról. Nem szeretném hinni, hogy műsorra tűzése összefüggésben van egy bizonyos osztrák bank magyarországi hányattatásaival, pláne nem az IMF-tárgyalások körüli hangulatkeltéssel. Vegyük inkább véletlennek, egy ausztriai újságíró jó lobbizásának, kiemelkedő haveri érdekérvényesítésnek. Volt ilyen, lesz ilyen. Többet nem érdemes foglalkozni ezzel.
Ha legközelebb hallják, röhögjék ki.
Ne ijesztgess, Helmut! Tegnap voltam Sopronban fogorvosnál, a kutya sem fasizálódott!
Ez csak a felszín, Hannelore! Betiltották a Klubrádiót, Gyurcsányt éheztetik, és tombol az antiszemitizmus is!
Ah, so! S mi lesz így velünk? Hiszen a boltunkban magyarokkal dolgoztatunk?!
Mi lenne? Egyet kirúgunk, csökkentjük a fizetéseket, és felveszünk egy albánt!
Szeretlek, Helmut! Igaz demokrata vagy!
A héten az osztrák köztévé, a jó rövidítésű ORF műsort szentelt a magyar demokrácia helyzetének. Jól is van ez így, a saját királyink is nyilván szívesen foglalkozna osztrák bőrgyárak szennyezésével, a sógortőke nyugat-magyarországi hancúrjával, ha nem venné el idejét a bulvárverseny.
Ismétlem tehát, azzal az égegyadta világon semmi gond nincs, hogy bájos nyugati szomszédunk legendásan objektív közszolgálati adója érdeklődik a magyar viszonyok iránt. Még csak azzal sem lenne baj, hogy a műsornak a rendkívül előítélet-mentes Magyarország - Agyő, demokrácia? címet adták. Hiszen, gondolom, Bécsben is örülnének, ha az osztrák történelemről „Habsburgok – Gyilkos évszázadok?” elnevezéssel indítanánk sorozatot. Ám eme rendkívülien körültekintő, véleményütköztető műsor bevezetőjeként sikerült levetíteni egy dokumentumfilmet. Írhatnánk e kifejezést idézőjelben is, de hát ugye van ilyen és olyan dokumentum is, innen és onnan is szignálva, ilyen vagy olyan megrendelésre előállítva.
Esetünkben Paul Lendvai, az 1957-ben jó érzékkel idegenbe szakadt „ausztriai újságíró” szedte össze a dokumentumokat. Hősünk komoly múltra tekint vissza a magyar–osztrák kapcsolatokban, nála kevesebben éltek meg jobban a két rendszer békés egymás mellett éléséből. Amolyan szuverén gondolkodó volt évtizedeken át, bécsi kávéházi teraszok CIA és KGB övezte mezsgyéjén. De hát ez a múlt, onnan az ember csak a kapcsolati hálót hozza, minősítsen inkább a jelen.
Nos, az osztrák hungarisztika eme doyenje objektív riportja során mindenkit megszólaltat Magyarországon, aki számít. Állítólag próbálkozott Orbánnal is, egy másik jobboldali politikus pedig az utolsó pillanatban visszakozott, így csak a Martonyi Jánossal készített interjúból sikerült pár mondatot összevágni. Hosszasan beszél ezzel szemben Paul Lendvai örök pesti Beavis és Butthead párosa, Gyurcsány Ferenc és Bauer Tamás. A film elképesztő kormányzati túlsúlyát hivatott ellensúlyozni Ungváry Rudolf író és tüntetés-radikális, Schiff András zongoraművész, aki nyár óta a diktatúra tombolása miatt „be sem teszi a lábát” hazájába, Magyarországra. A sajtószabadság kérdését illetően pedig árnyalt tájékoztatást ad a magyar köztévé egyik kirúgott újságírója és a jó Váradi Júlia, a Klubrádió műsorvezetője.
Nem túl előítélet-mentes így a nagyszerű dokumentumfilm? Ugyan, dehogy. A film utáni vitaműsorban Lendvai elmagyarázta, hogy ő tényleg mindent megtett, ám az említett jobboldali visszalépések miatt erre tellett, meg aztán arra törekedett, hogy „olyan értelmiségieket szólaltasson meg, akik kiválóan beszélnek németül”.
Ennek jegyében kapott főszerepet a filmben a magyar „ellenzék hiteles képviselője”, Pityinger László is. Dopemant alighanem a Goethe Intézet ajánlhatta, hiszen híres hiteles Schiller-estjeiről, s ma már városi legenda, amikor a weimari demokrácia hiányosságairól tartott előadást kamaszként a Kis Stáció utcában. Kis pajtásai sokáig tapsoltak… Persze kár a gúnyért, a hazai dzsungelrap kitűnősége teljesen joggal szerepel Lendvai filmjében, együtt Gyurcsánnyal. Hiszen a magyar rendszerváltás kiteljesedésekor Fletó miniszterelnök volt éppen, Paulunk a Népszabadság lapombudsmanjaként vállalt mellékest, hősünk, Dope pedig Lopni címmel megírta a kor himnuszát. Mai ellenzéki egység az MSZP-től a poszt-SZDSZ-en át az újcivilekig kánonban dúdolhatná: „Kártyáztak, loptak, gépeztek és csaltak, de mi felnéztünk rájuk, mert gengszterek voltak.”
Szóval, ennyit a film objektivitásáról. Nem szeretném hinni, hogy műsorra tűzése összefüggésben van egy bizonyos osztrák bank magyarországi hányattatásaival, pláne nem az IMF-tárgyalások körüli hangulatkeltéssel. Vegyük inkább véletlennek, egy ausztriai újságíró jó lobbizásának, kiemelkedő haveri érdekérvényesítésnek. Volt ilyen, lesz ilyen. Többet nem érdemes foglalkozni ezzel.
Ha legközelebb hallják, röhögjék ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése