Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 25., kedd

Fidesz-verők

Ugró Miklós
Magyar Nemzet

2012. szeptember 25., kedd 00:01
Vajon miért nem talál az MSZP, vagy ha úgy tetszik, a baloldal alkalmas miniszterelnök-jelöltet? 1994 óta gondban vannak választások környékén (is), kit nevezzenek meg a győzelem után felálló kormány fejének, ki légyen a rengeteg politikai zseni közül a sokra hivatott vezető, aki legalább a párt legjavát sikeresen a Kánaán felé terelgetheti. (Az ország vezetése kevésbé fontos ügy, hisz a nép úgyis kénytelen a vezetői után menni.)

Ám a szocialista párt valahányszor úgy érezte, megtalálta a minden kívánalomnak tökéletesen megfelelő alanyt, mindannyiszor keserűen csalódott, mert akit kifogástalannak vélt, arról hamar kiderült, hogy csak a gyarlóságok terén múlja felül embertársait.
1994-ben Horn Gyulát csak a biztos győzelem tudatában fedezték fel mint kormányfőnek is alkalmas egyént, előtte élénken tagadták, hogy efféle szerepet szánnának neki. Négy évet kapott, hogy bebizonyítsa azt, amit minden józanul gondolkodó ember tudott, alkalmatlan miniszterelnöknek. Ő aztán 1998-ban simán kikapott. 2002 előtt sokáig keresték az alkalmas jelöltet, s végül elmondhatták, hogy Medgyessy Péter személyében nem találták meg. Titkos ügynöki múltja sem tett jót a renoméjának, de végül osztozkodási marakodások után váltották le párttársai és szövetségesei.
Utóda, Gyurcsány Ferenc oly lendületesen gázolta le ellenfeleit, hogy pártjában sokak meggyőződésévé vált, évtizedekre megoldódott minden gondjuk, megvan az ideális miniszter- és pártelnök. Pártelnökként négy és fél évig bírta, ám a reménykedés másik része könnyen valóra válhat, mert a baloldalnak évtizedekig nem lesz gondja saját miniszterelnökre, csak négyévente jelöltre, ami nagyrészt Gyurcsány érdeme. Még Medgyessy is több méltósággal távozott, mint Gyurcsány, akinek utódjára bohózatba illő jelölési procedúra után leltek rá Bajnai Gordon személyében. Az ő rátermettségét egyetlen mondatával illusztrálhatjuk: „Nem értettünk hozzá!” Valóban, bármibe fogott, annyit értett hozzá, mint libák a tőzsdespekulációhoz.
Bár munkásságát mérlegre téve, lehet, hogy mégiscsak a libabizniszhez értett a legjobban. Bajnai rövid regnálása után Mesterházy jelöltségének nem volt tétje, érdektelen és jelentéktelen politikai szerepét kifejezetten az egyéniségére szabták. Most, másfél évvel a választások előtt a baloldali agytrösztök súlyos dilemmák között őrlődnek. Bizonyosak benne, hogy szükség van (lesz) összefogásra, csak azt nem tudják, kik között. Abban sem látnak tisztán, hogy egy esetleges közös miniszterelnök-jelölt beharangozása segíti-e a remélt összefogást, vagy gátja lesz annak.
Ezért azt mondják, korai még, viszont gőzerővel igyekeznek megtalálni a miniszterelnök-jelöltet. Persze jelölni ki lehetne alkalmasabb, mint az, aki maga is miniszterelnök, netán csak jelölt volt. Bajnai ehhez sem ért, ezért neki nincs még jelöltje, viszont Medgyessy pont Bajnait favorizálja. Gyurcsány a maga következetes éleslátásával vagy Mesterházyt látja a legalkalmasabbnak, vagy nem. A jelenlegi pártelnök részben egyetért elődjével, bár mindig azt hangoztatja, hogy a legalkalmasabb lesz a jelölt, de hogy kire gondol, hírhedt álszerénysége tiltja annak kimondását.
Megszólalt az ügyben Szanyi Tibor is, akinek a véleménye nem oszt, nem szoroz, viszont mindig nyilvánosságot kap. Szerinte nem kell még egyszer külső miniszterelnök az MSZP-nek, inkább olyan virtigli kormányfő kell, mint Horn Gyula. Ha a virtigli arra vonatkozik, hogy az MSZP nem létező programját hitelesen képviselje, akkor elég sok alkalmasnak látszó jelölt van (szabadlábon). Ha pedig komolyan vesszük Mesterházy fogadkozását, miszerint: „…így is, úgy is meg fogjuk verni a Fideszt”, akkor teljesen mindegy, ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük. S ha Gyurcsánynak hívják, akkor sem lepődünk meg.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...