Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 25., kedd

A kisantant bakancslistája

- 2012. szeptember 1., szombat
Álláspont
 
 
 
Szorul a hurok Magyarország és a magyarok körül. Az „apró antant” egykori és mai utódállamai látható örömmel tesznek róla, hogy jobb érzésű testvéreink mindennapjai legalább olyan keserűen teljenek, mint egykoron, 1920 tájékán. Augusztus 31-én délután a következő a helyzetünk: három héten belül másodszor rongálják meg a magyar honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón, az ismeretlen elkövetők ezúttal az emlékjel egyik sarkát bontják meg, és jelzőtáblákat tesznek tönkre.
Három héttel ezelőtt valakik a „Halál a magyarokra!” és az „Ez itt Ukrajna!” feliratokat festik a magyar honfoglalási emlékmű oldalára.
Emellett forrong már Kassa, Kárpátalja és csaknem egész Erdély.
Ma, az alkotmány ünnepén alkotmánymenetet tart a kettős állampolgárság lehetővé tételét szorgalmazó munkacsoport Kassán. A menet az alkotmánybírósághoz vonul, hogy az alkotmányosság vívmányainak megőrzését szorgalmazza. Egyik szervezője Gubík László, aki elsőként vállalta fel nyilvánosan magyar állampolgárságát, emiatt a hatóságok iratai beszolgáltatására szólították fel, egészségbiztosítását is meg akarták szüntetni. Gubík László nem egyedül lépked e Pozsony jelenlegi urai által letaposott, leköpködött és lyukas cipőkben. Ráadásul a meghurcoltatását lehetővé tevő jogszabályra nem a magyar, hanem a cseh állampolgárságot felvevők fizettek rá leginkább. A cseh állampolgárság felvétele miatt 149, míg a magyar miatt 25 ember vesztette el szlovák állampolgárságát.
Időközben a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) ügyvezető elnöke bejelenti: a képviselő-testület hatásköre nem terjed ki arra, hogy hivatalosan is regionális nyelvvé nyilvánítsa a magyart Kárpátalján, amint azt a helyi magyarság a nemrég hatályba lépett ukrán nyelvtörvény alapján elvárná.
Ugyanakkor a napokban hatályba lépett új jogszabály ellenére csak ukrán nyelvű szavazólapokat nyomtatnak az októberi parlamenti választásokra, mert a törvények állítólag „nem teszik lehetővé, hogy a választási dokumentumok kisebbségi, így magyar nyelven is készüljenek”.
Ugyancsak ma az Igazság Napja elnevezéssel nagyszabású tüntetést rendeznek Sepsiszentgyörgyön az erdélyi magyar történelmi egyházak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, tiltakozásul amiatt, hogy egy román bíróság újraállamosította a református egyháznak tíz éve visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiumot, és börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatást végrehajtó restitúciós bizottság tagjait.
Sokan elfelejtik – pedig ez az igazi hab a tortán –, hogy az úgynevezett Mikó-ügy az iskolához tartozó tanári lakások egykori bérlőinek feljelentése alapján kezdődött. Ők 1997-ben kedvezményes áron megvásárolták az államtól lakásaikat, és így tulajdonjogi vitába keveredtek a tanári lakásokra is igényt tartó egyházzal. A felek között először polgári per zajlott, s 2006-ban a bíróság jogerősen kimondta, hogy az egész épületegyüttes az egyház tulajdonát képezi. A tanári lakásokat elfoglaló családok nem adták fel a harcot, s 2007-ben büntetőjogi pert indítottak a visszaszolgáltatási bizottság három tagja ellen, azt állítván, hogy a Székely Mikó Kollégium épületegyüttese soha nem volt a református egyház tulajdona, és a visszaszolgáltatás alkalmával a bizottság visszaélést követett el. Magyar emberekről beszélünk… A tanári lakásokhoz a Benedek és Fehér család ragaszkodik foggal-körömmel…
Nem tartom kizártnak, hogy ez idő tájt újabb, magyarokat ért sérelmek kerülnek fel az „apró antant” bakancslistájára. Oda, ahova az ember azt vési fel, amit még meg akar tenni, mielőtt feldobná a bakancsot. Ha egyebet nem, de egy kis malinahedvigezést, temerinifiúzást bármikor fel tudnak rá vésni. De neki lehet menni Böjte Csaba atya gyermekeinek (kóstolgatják is már őket a román hatóságok), le lehet verni a kétnyelvű táblákat a román vasúti megállókról, és meg lehet még hurcolni megannyi kettős állampolgárt.
Éppen ezért nagy a tét ma, az Igazság Napján.
Ma minden magyarnak egyenként erőt kell mutatnia.
Húszezer tüntetőt várnak Sepsiszentgyörgyre, de ez sem elég.
Sokkal több kell, és nem csak Sepsiszentgyörgyön.
Az Igazság Napján igaz magyar lélekben nem marad otthon.
Háborút kell nyernünk, és ehhez ember kell. Mert ha ez a bakancslista folyamatosan megújul, eljöhet a nap, amikor már nem lesz magyar a Kárpát-medencében.
Ezt pedig nem akarhatjuk.
Tán még Benedekék és Fehérék sem.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...