Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 25., kedd

Sarkosan fogalmazva

- 2012. szeptember 25., kedd

Szentmihályi Szabó Péter

 

 


Nagy várakozás fogadta Pannóniában a római császár adó- és pénzügyi biztosának látogatását, hiszen az volt a kérdés, kapnak-e újabb kölcsönt az avarok. A római küldöttség megtekintette Aquincumot, majd kegyesen fogadta az avarok szerény ajándékait. A munkaebéd után a biztos emelkedett szólásra. „Nem akarok kertelni, hiszen ti, nemes törzsfők, mind Róma szabad polgárai vagytok, teljes autonómiával rendelkeztek, bennünket csak az érdekel, hogy fenntartsátok a költségvetési egyensúlyt, és megfizessétek az adót. Annyi adót vethettek ki, amennyit akartok, a lényeg, hogy rendesen törlesszétek a törzstőkét és a kamatokat. A jelenlegi kölcsönből talán ez sikerülni is fog. A problémát azonban ti is jól ismeritek. A nép túl jól él, ugyanakkor keveset költ, és nem is takarékoskodik, pénzváltóink alig tudnak hitelt nyújtani, ezért kikötjük, hogy az új kölcsön jelentősebb részét pénzváltóink megsegítésére kell fordítanotok. Mi a magunk részéről mindent megtettünk eddig is, hogy felemeljük Avariát a barbárságból, itt van mindjárt Aquincumban a római páncél- és fegyverkovácsüzemünk, ahol avar beszállítók és rabszolgák munkájára is számítunk. Továbbá kicsinosíthattátok köztereiteket és fürdőiteket, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, ha római vendégeket fogadtok. Utakat építettünk számotokra hitelből, hogy kereskedjetek a mi áruinkkal, de ti lusták vagytok, és helyi termékitekkel akartok inkább versenyezni. Ez nem jó, hiszen célunk a teljes integráció és a birodalom további bővítése a civilizáció érdekében. Tudom, hogy tizedannyit kerestek, mint Rómában, de a különbségeket nem lehet rögtön megszüntetni. Mi hosszú távra tervezünk” – fejezte be a biztos, mert valaki odasúgta, hogy a hun seregek már átkeltek a Dunán. A hintóra feltették az esedékes havi törlesztőrészlet aranyaival teli zsákokat, és a küldöttség elindult Savaria felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...