Sarkosan fogalmazva

Juszt sem vagyok hajlandó az őszödi rém dolgozatával foglalkozni, az illető akkor sem vonulna vissza, ha kiderülne, hogy valójában nem is így hívják, és csak a jobboldal bérelte fel, hogy szétverje a baloldalt. Inkább megpróbálom felébreszteni magamban az ünnepi érzést, hiszen e sorok írása közben még május elseje van, a munka ünnepe, a nemzetközi munkásosztály ilyenkor megmutatja erejét. Továbbá nyolc éve vagyunk egyenrangú, büszke és gyarapodó tagjai az Európai Uniónak, rohan az idő. Ha jól emlékszem, még tűzijáték is volt, a cukrászdát Bécsben nem is említeném. Így utólag megállapíthatjuk, nem volt diadalmenet, a magyar életszínvonal évről évre lejjebb csúszott, állítólag már elértük az 1970-es évek szintjét, amikor tudvalevően dübörgött a gazdaság, és a kohéziós alapokat a Szovjetunió felügyelte. Fokról fokra mentünk bele a csapdába, sőt versenyeztünk is, ki kerül bele elsőnek. Mivel a magyar történelem legnagyobb tanulsága az, hogy felesleges más országok jóindulatára és adakozókedvére hagyatkozni, személy szerint sem meglepetés, sem csalódás nem ért: két rossz közül a kisebbiket választottuk, csak közben szokás szerint kiderült, hogy jó döntés nem létezik, nem olvastuk el a szerződések apró betűs függelékeit. Ugyanakkor (gondolkodjunk pozitívan!) érzékelhető módon javult népünk közgazdasági műveltsége. Tudjuk, mit jelent az adósságszolgálat, a kötelezettségszegési eljárás, a végtörlesztés, az árfolyamgát, és ha volna pénzünk, egészen messze utazhatnánk útlevél és vízum nélkül, sőt eszméink és áruink is szabadon áramolhatnának kifelé. Jelenleg még csak felénk áramlanak, de hát a Kárpát-medence alján van kijelölt rezervátumunk, amelynek lakói évszázados türelemmel viselik el a különböző birodalmak kísérletezőkedvét. Mi akkor is itt leszünk, amikor Európát Nyugat-Ázsiának fogják nevezni, bár az is lehet, hogy Kelet-Amerikának. Nekünk már semmi újat nem lehet ígérni.

Szentmihályi Szabó Péter