Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. május 3., csütörtök

Részben szabad

Hargitai Miklós| Népszabadság| 2012. május 3. 

 

 

Szerdán – a munka ünnepe és a sajtószabadság világnapja közötti munkanapon – az MTVA perbe hívta a Sajtószakszervezetet, hogy bírósági úton szerezzen engedélyt a munkavállalói érdekképviselet operatív vezetőjének elbocsátásához.
A lépés barátságtalan és tendenciózus – különösen annak fényében, hogy a közmédia kormányfüggő gazdája immár a működési területén dolgozó legtöbb szakszervezettel ugyanilyen konfliktusba keveredett –, ugyanakkor világosan megmutatja, mire számíthatnak azok, akik megpróbálják jogszabályi keretek között tartani az állami médiumokban zajló munkaügyi folyamatokat.
Hogy azok is értsék, akik legfeljebb hírfogyasztókként (vagy mint adófizetők, finanszírozókként) érintettek az ügyben: a sosem látott közpénzbőségben élő, a költségvetésből idén 65 milliárd forintot kapó (és a megszorítások alól mentesített) állami médiamamut a pénzügyi kényszerekre hivatkozva százával küldi el a munkatársait. A válogatáshoz – a kommunikációban – rendre szakmai érveket keresnek, de a gyakorlatban jobbára politikai szempontokat találnak. Az elbocsátottak között látványosan felülreprezentáltak a szakszervezeti aktivisták, vagyis azok, akik választott tisztségük és tapasztalatuk révén érdemben felléphetnének a munkavállalókat érő jogsértések ellen (tegyük hozzá: a sajtóban nincsenek közpénzből fizetett szakszervezeti funkcionáriusok, itt az érdekvédelem jellemzően társadalmi munkában zajlik).

Sokadszor szembesülünk vele: az MTVA – és mögötte a kormány –láthatóan olyan közmédiát szeretne, ahol csak egyféle vélemény létezik, és ahol a pártérdeket nem keresztezik a hivatásuk szabályaihoz meg a jogaikhoz ellenszélben is ragaszkodó újságírók. Ennek a törekvésnek a szimbóluma a Sajtószakszervezet ellen indított per: a munkáltató több évtizedes külföldi tudósítói gyakorlattal rendelkező, hat nyelven beszélő, a legmagasabb (egyetemi) szintű szakmai képzettséggel rendelkező, a mennyiségi és a minőségi kritériumok szerint is kifogástalan munkát végző alkalmazottjától kíván megszabadulni (miközben többfelé Európában betöltetlen, nyilvánosan meghirdetett tudósítói posztjai vannak), akinek a további foglalkoztatásával szemben semmilyen más érv nem hozható fel, mint hogy az illető szakszervezetisként olykor porszemnek bizonyul az amúgy engedelmesen zakatoló hírgyári gépezetben.
A tegnap kezdődött pernek már a megindítása is megkérdőjelezi azt a vélelmet, hogy a hatalom tiszteletben tartja a munkavállalói jogokat és a sajtó szabadságát. Amikor egy-egy multicég indított hasonló támadást a szakszervezetekkel szemben (a kereskedelemtől az autógyártásig jó néhány példa akadt rá az elmúlt években), a közszereplők igazságérzete mindig működésbe lépett. Kíváncsian várjuk, megszólalnak-e, amikor az állam likvidálja a kollektív érdekvédelmet.


Kapcsolódó cikkek: szövegSzabadon a részben | szövegSzól a rádió 2.0: 'A médiacsatát a kormány elvesztette' | szövegképNagy Navarróék erőt gyűjtenek, váltásban tiltakoznak tovább | szövegképAz LMP kész rendőröket hívni Nagy Navarróék védelmében | szövegŐrkutyák, szemben a kopóval
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...