Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2021. január 3., vasárnap

Érintések, ölelések és simogatások

 


Gellért és Edit néhány éve házasok. Nem lehet azt állítani, hogy az a „mikszáthi különös” házasság az övék, de azt sem, hogy olyan, mint a mesék végén a pozitív főhősöké, akikről a mesemondó elmondja: boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Arról viszont nincs információ, hogy a mesemondó erről hogyan szerzett tudomást.

Edit felkapta a fejét, amikor a televízió egyik híradásában bejelentették, hogy a kórházakban, melyekben koronavírussal megfertőzött betegeket kezelnek, lehetővé teszik, hogy a családtagok a megfelelő védekezési módszerek betartásával megérinthessék hozzátartozóikat, mert az érintés létszükséglet, ami sokszor életmentő szerepet tölt be. Az intézkedés bevezetését kommentáló szakorvos elmondta, hogy az érintés iránt minden ember számára van egyfajta igény (ha ez az igény hiányzik, annak komoly okai lehetnek), ami a biztonságvágyból és sok másból fakad.


Edit is gyakran megtapasztalja az érzelmi biztonság hiányát. Erre akkor figyelt fel igazán, amikor egy magányos ismerősével beszélgetett, aki azt panaszolta, hogy egyre gyakrabban érzi a szükségét annak, hogy szóljon valakihez, akivel megbeszéljen egyszerű hétköznapi dolgokat. Korábban ezt a lányával tette, s miután az elköltözött, ott maradt a férjével, de kettejük között egy olyan mély érzelmi szakadék alakult ki, hogy annak betöltésére úgy érzi, nem talál lehetőséget. Elmaradtak a beszélgetések, az érintések, közben olyan problémák jelentkeznek, melyekre már képtelenek megoldást találni. Az intimitás, az ölelés és a simogatás nemcsak bizalmat jelent, hanem életerőt és egészséget is. A szakember arról is beszélt, hogy az érintés lehetőségének a biztosítása a kórházi betegek számára nem csak a szorongás oldása miatt fontos, hanem fájdalomcsökkentésre és újabb betegségek kialakulásának a megelőzésére is eredményes. Egyes kutatási eredmények arra is rávilágítanak, hogy az érintés nem csupán annak a félnek segíthet, aki kapja azt, hanem annak is, aki simogat. Gellért egy sikeres vállalkozó, aki anyagiakban gondolkodik, folyton a munkájára gondol, s ha valahol szó esik arról, hogy nem lenne szabad annyit dolgoznia, mert minden embernek szüksége van a kikapcsolódásra, a közéletben való részvételre, a szórakozásra, minden olyan tevékenységre, ami értelmet ad az életnek, meghallgatja a véleményeket, és úgy tesz, mintha azok nem számítanának. Számára az a fontos, hogy a munkájával, a hivatásával érjen el sikereket. Nem fogadja el, hogy az élet akkor teljes, ha az az érzelmi és lelki örömökkel is kiteljesedik. Edit erre törekedett folyton a házasságuk idején. Egy ideig voltak sikeres próbálkozásai, azt remélte, az idő helyrezökkenti a meglazuló alkatrészeket, de nem ez történt. Az elhidegülés tovább folytatódott, egészen addig, hogy Gellért számára a létfontosságú érintés, testi-lelki összefonódás már semmit sem jelent. Őt csak a munkája érdekli, és egyre mélyebben elmerül abban, nem hagy maga számára semmi szabadidőt.


Edit végképp belenyugodott abba, hogy nincs esély a változásra. Arra a kérdésre továbbra keresi a választ: lehet-e elégedett egy ember azzal, hogy minden idejét munkával tölti? Nagyon sokan mondják: szerencsések, mert a munkájuk egyben a hobbijuk is. Ez attól öröm számukra, mert a hobbiból végzett munka után több lehetőség van a más irányba történő kikapcsolódásra. A mindennapok mozgalmasságát a sokszínűség adja. Ez a sokszínűség minden területen meg kell hogy mutatkozzon: a munkában is, a magánéletben is. A munkához szükséges erő nagyobb részét a magánélet adja: akinek jól működik a magánélete, az jobban teljesít a munka végzésekor is, akinek viszont nincs rendezett magánélete, annak egy idő után romlik a teljesítőképessége munkavégzéskor is.


Az érintések, az ölelések és a simogatások döntő szerepet játszanak abban, hogy miként alakulnak az egyéni, valamint a párkapcsolati és a családi sorsok. A mesék végén elhangzik, hogy: boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Sokan ezt hiszik magukról életük egy-egy szakaszában. Sajnos ez csak abban a pillanatban érvényes. Hogy ez így legyen továbbra is, nem kell abbahagyni azt a küzdelmet, ami elvezetett a „boldogan éltek…” pillanatához. Ezért fontos két ember életében, hogy mindennaposak legyenek az érintések, az ölelések és a simogatások.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...