Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2021. január 1., péntek

A kötődések hiánya

 Közösségi oldalakon és internetes felületeken jól lehet mérni, hogy milyen témákat, bejegyzéseket, cikkeket követnek, olvasnak többen.

Bárki tapasztalhatja, hogy nem a szakirodalmat, nem a hiteles információkat, hanem a szenzációkat, a rossz híreket, azokat a képes híreket kedvelik a legtöbben, melyek a világ romlásáról szólnak.

Kristóf képtelen megérteni, miért az életnek a rosszabbik oldala érdekli jobban az embereket, miért nem a vidám pillanatokra figyelnek, hogy azokból erőt merítsenek. Nem érti azt sem, hogy a felesége hogyan tud órákat eltölteni a telefonnal a kezében, miután rövid időre leteszi, látszik rajta az elégedetlenség, az, hogy nem azt kapta, amire számított. Érdekes dolog ez, ugyanis mindennek megvan a forrása, minden forrásból csak azt kaphatja meg az ember, ami a forrásból fakad. Ha valaki megáll egy ásványvízforrás előtt, ne csodálkozzon ha abból ásványvíz folyik, akkor sem, ha a gyógyvízforrásból gyógyvíz fakad. Az, aki bulvárlapot olvas, nagyon sok félig igaz, félig hamis információt kap közismert emberekről, akiket nagyon sok fiatal választ példaképül, majd csak később veszi észre, hogy nem ezt a csapot akarta megnyitni.

A pozitív és a negatív meggyőződés, a jó vagy a rossz irányába történő elhajlás befolyásolja az emberek egészségi állapotát. Az egészség megítélése is sokrétű, ugyanis az emberek nagy része nem hisz az orvosi ellátásban, éppen amiatt, mert ezen a téren is több a rossz hír mint a jó, nem az marad meg a köztudatban, hogy milyen orvosi bravúrokat végeznek, hanem az, hogy olyan betegségekben halnak meg emberek, amelyekről már kezdtük azt hinni, hogy nem léteznek, ha mégis, akkor könnyen kezelhetőek. Talán ezért jutunk oda, hogy egyre többen próbálnak meg a maguk orvosává válni. Nem azt veszik komolyan, amit az orvos mond, hanem azt, amit valamelyik ismerősüktől vagy a televízióban hallanak, vagy amire a közösségi hálón bukkannak.

Kristóf is médiafogyasztó, ő is hall rosszról és jóról éppen eleget. Mindig utal egy régi mondásra, mely szerint a jó és a rossz iránti érdeklődés pszichés alapokra épül, a jó irányba történő fordulást csak egészséges mentalitással lehet elősegíteni. A naponta ránk zúduló információk mérgezik a testet, a lelket és a szellemiséget, ez a mérgezés nagy hatással van az egészségre. Ezek a hírek arról szólnak, hogy semmi sem jó, emiatt szaporodik a panasz, nő a feszültség, ami miatt majd újabb panaszhullám jelenik meg.

Kristóf azt szorgalmazza, hogy meg kell látni az örömöket, fel kell ismerni a valóságot, és ha az nem tökéletes, azzá kell tenni. Nincs olyan jelentéktelen történet, amit nem lehet úgy elmondani, hogy az jelentőssé ne váljon. Nagyon egyszerű elmondani, hogy mit kell tenni, de nagyon nehéz azt kivitelezni. Mert csak akkor lesz egy elképzelés megvalósítható, ha el van határozva a mit és hogyan, elkészült a terv, és megvan az ember, megvannak az emberek, akik alkalmasak a terv megvalósítására.

Kristóf hosszan és mélyre nyúlva kutatta, mi lehet az oka annak, hogy az emberek többsége nem a jó megoldásokat keresi? Nagyon sok emberi történet azt igazolja, hogy a rossz cselekedet nem mindig szándékos, de nem is véletlenszerű. Elkövetője, valahol mélyen már az elkövetés pillanatában érzi, hogy nem ezt akarta, de egy külső kényszer legyőzi a belső szándékokat. Amikor valaki rosszat tesz, azt maga ellen is teszi, önmagától vonja el a jót, ami abban a pillanatban nem okoz különösebb hiányérzetet, egy idő után viszont megjelenik az ilyen emberek életében egy űr, ami azt a szerepet játssza a továbbiakban, hogy lehetetlenné teszi összekapcsolódni a részeket. Mert apró részekből áll az ember testi, lelki és szellemi élete, ha ezek a részek valamilyen módon nem kötődnek, nem alkothatnak egészet, ami majd a családban, a közösségekben kapcsolódhat más egészekhez, akkor működési zavarok jelentkeznek. Az, hogy ennyire szétszóródott a társadalom azzal magyarázható, hogy hiányoznak a kötődések, melyek nélkül működőképessé válik a testi, a lelki és a szellemi élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...