Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2020. július 8., szerda

Nyílt levél a nem létezőhöz

Kedves nem létező világerő! Töredelmesen be kell hogy valljam, elbizakodott voltam, mert azt hittem, hogy veled kapcsolatban már nem érhet meglepetés, azt’ de!

Nem is akármilyen meglepetést okozott számomra, hogy birodalmi véle­ményhatalmi diktatúrád egyik házinyomdájának a Wall Street Journalnak egy módfelett drámai hangvételű vezércikkében olyat bírtál írni, hogy Amerikából kiindulva az egész liberális világodat egyre inkább egy jakobinus diktatúra tartja terrorja alatt és rombolja szét most már életveszélyesen.

Olyat is bírtál írni ebben a cikkben, hogy ezek a forradalmárok „nem fognak maguktól megállni, mert a hadjáratuk a hatalomról és a kontrollról szól, és új gonoszokra van szükségük. De ahogy végig vonulnak a liberális intézményeken, úgy dobják szemétre a szabad szólás, a demokratikus vita és a kulturális tolerancia liberális értékeit”. Aztán olyat is írsz ebben a valóban figyelemre méltó kiáltványodban, hogy „Valakinek véget kell ennek vetnie, és az elsősorban a liberális elit kell, hogy legyen.” De úgy látszik, azért te magad is bizonytalan vagy azzal kapcsolatban, hogy ez a véget vetés megoldódhat-e, mert elég vészjósló módon azzal zárod soraidat, hogy „Ha a liberálisok nem állítják meg a jakobinus baloldalt, egy olyan politikai ellencsapás és társadalmi törés fog bekövetkezni, amihez képest Donald Trump elnöksége csak egy teadélutánnak fog látszani.”

Ha az ember magához tér a meglepetéstől, ami nem könnyű feladat, akkor engedd meg, hogy először is mély együttérzésemről biztosítsa­lak, el tudom képzelni, milyen kellemetlen ez a helyzet most neked. Ezt követően azért megértő kegyeidbe ajánlanék néhány apróságot, talán tudod használni valamire. Az, amit most átélsz, az nagyjából az a helyzet, amit a már elég nagyra nőtt rosszindulatú daganat élhet át akkor, amikor meglepődve, talán már kicsit megriadva is, először szembesül azzal, hogy valami nincsen egészen rendben. Nagyszabású projektje ugyanis eredetileg arra a feltételezésre épült, hogy a „sejtek szabad kezdeményezésének önmagára oly büszke (Pride) hálózata” mindenféle szempontból sokkal magasabb rendű működést tesz majd lehetővé, mint a hagyomány bigottságában élő konzervatív sejtek eddigi rendszere.

És hogy eljön az a szép új világ, amikor már a szervezet egésze rákos sejtekből áll majd, és ez lesz a megdicsőülés, a „történelem vége” ahogy egy Francis Fukuyama nevű ügynököd megfogalmazta. De valami csak nem stimmel, mert a megdicsőülés szép új világa helyett egyre inkább elmélyülő káosz, a most már mindent elöntő szennyes, mocskos áradat pusztítása felé halad rohamosan az egész szervezet. Mert kiderülni látszik, hogy ha a szabad sejtek büszke népe csak esztelenül s mértéktelenül zabál, minden rendet elvetve s megvetve, és egyre mocskosabb anyagcsere végtermékeit a még mindig a hagyomány ócska és általad oly mélyen megvetett mocsarában élő sejtekből álló világra üríti, akkor ebből nagy baj lesz.

És ez a nagy baj, most elközeledni látszik. Kedves nem létező világ­erő, te sokkal pontosabban tudod, mint én, hogy ez a globalóma te magad vagy, így természetesen saját anyagcsere végterméked ömlik most vissza rád, ahogy egy másik, valami Karl Marx nevű ügynököd fogalmazott még a 19. században Die ganze Scheiße kommt zurück, azaz minden szar visszajön. Hát ez pech.Ha minket, stupid összeesküvés­elmélet-gyártó gyűlöletbeszélőket kérdezel, mi már régen figyelmeztettünk volna erre, de nem kérdeztél. Jó, ebben a nem kérdezésben az is akadályozhatott, hogy ugye te, mint tudjuk, nem létezel, és aki nem létezik, az kérdezni sem tud. Most ebben az írásodban azonban egyszer csak mégis elkezdtél létezni, ami arra utal, hogy elég nagy bajban lehetsz, ha már így dekonspiráltad magad.
És végül most már kilépve a pusztán pedagógiai célzatú globalóma metaforából, engedd meg, hogy még néhány dologra felhívjam a figyelmed. Azt írod, hogy az általad konstruált forradalmárok nem fognak maguktól megállni. Nem bizony! És azért nem, mert lévén, hogy elpusztítottak már mindent, ami még a rendre emlékeztetne, így nincs, ami megállítsa őket.

Nyilván te is tanultad az iskolá­ban fizikából, hogy minden test megtartja egyenes vonalú egyenletes (esetünkben az önmegsemmisítésbe vezető) mozgását, ha arra egy másik erő nem hat. De mivel a szabadság és tolerancia nevében megsemmisítettél minden más erőt (milyen vicces is, nem?), így nincs, ami megállítsa kreatúráidat.

Az írásodban emlegetett guillo­tine alatt valószínűleg Danton és Robespierre is ugyanígy töprengett el a szabadság ontológiai dilemmáin ahogy te most. Azt ugye viccnek szántad, hogy szerinted a liberális elitnek kell megállítani a forradalmárokat, mert ez nagyjából annyira logikus, mintha kerozinnal akarnál tüzet oltani, de nyugodtan próbáld ki, az empíria nagyon tanulságos tud lenni, talán még esetedben is. A jakobinus, a bolsevik és az elmúlt évtizedek során a neoliberális globálnyik mind a te konstrukcióid, vagy inkább destrukcióid, így a kör bezárulni látszik.

Végül pedig, mint már említettem, azt írod, hogy ha a liberálisok nem állítják meg a jakobinus baloldalt, akkor olyan soha nem látott politikai ellencsapás és törés fog bekövetkezni, amihez képest Donald Trump elnöksége csak egy teadélutánnak fog látszani. Na látod, ebben tökéletesen egyetértünk, valóban ez fog bekövetkezni kikerülhetetlenül! Nem, nem kemoterá­pia, mert az is a te dekonstrukciód, hanem immunterápia, de olyan, amilyet eddig valóban nem látott a világ, ám most fog. Mielőtt végleg letűnsz majd sok ezer éves uralmad múltán, az utolsó előtti pillanatban még te is láthatod majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...