Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2018. december 13., csütörtök

Válaszúthoz érkeztünk

Vannak kiemelkedő gondolkodók, akik korukat megelőzve figyelmeztetnek minket olyan kihívásokra, amelyek alapjaiban fogják megváltoztatni az általunk ismert rendet.

Az idén tíz éve elhunyt Samuel P. Huntington is egy ilyen zseni volt, aki előre látta azt az állapotot, azokat a körülményeket, amelyek között ma élünk.

Amióta világ a világ, általában mindig adott két oldal, amelyek egymásnak feszülnek, és felváltva, az adott kor kihívásaira adott válaszaik alapján válnak – vagy éppen nem válnak – uralkodó renddé. Nincs ez másképpen ma sem. Az egyik sarokban a konzervativizmus, a másikban a liberalizmus. Ez nem pártpolitika, köze sincs ahhoz. Ezek azok az ideológiák, amelyek mentén az emberek meghatározzák magukat és a világot.

Ha végigtekintünk a mögöttünk álló évtizedeken, láthatjuk, hogy a liberális ideológia volt az uralkodó. Érthető módon a korszaknak és a fejlődésnek megfelelően ennek az ideológiának kellett az élre állnia, hiszen sok, akár vezető szerepet is betöltő országban végbement egy alapvető rendbeli átalakulás. Ideje volt megvívni a különböző emberi jogok nagy csatáit, polgárháborúk törtek ki, mozgalmak alakultak, miközben mindezek felett kétpólusúvá vált a világ, és e két világrend több színtéren is egymásnak feszült.

Az időközben felvetődő, a világ társadalmait szétfeszítő kérdésekre pedig a liberalizmus volt a válasz. Ám a folyamatok, amelyekért ezt az ideológiát életre hívták, már végbementek, és új kihívások kerültek a középpontba. Egymásnak teljesen ellentmondó civilizációk harcát láthatjuk most és élhetjük meg, amire a fennálló rendünk védelme a válasz. Ez pedig már az adott rendszerek és világrend megerősítéséről szól, ami egyértelműen a konzervativizmus feladata.

Ám, mint mindig, a korábban uralkodó oldal ragaszkodik a hatalmához és az elsőségéhez. Nem akar háttérbe szorulni, igyekszik megtartani a pozícióját, és ennek érdekében mindent bevet. A liberalizmus már elérte az általa kitűzött célokat, elég csak az 1960-es évek polgárjogi mozgalmaira gondolnunk. Miközben az is nyilvánvaló, hogy nem minden nemzet állt egy szinten, így nem is egy időben ment végbe ennek az ideológiának kicsúcsosodása. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy ennyi évtizeden át tartotta, tartja magát. Most azonban elérkeztünk a liberalizmus kimerüléséhez, amit nagyon sokan, akiknek eddig igen nagy hasznuk volt a rendszerből, nem akarnak elfogadni, pedig nincsenek megfelelő válaszaik a kor kihívásaira. Ilyenkor jönnek a teljesen életképtelen elképzelések, a nemzetkarakterek elleni merényletek. Mindehhez pedig már kineveltek egy nemzedéket, amelynek természetessé tették, hogy ne nemzetben és közösségben, hanem globalizmusban és egyénben gondolkodjon. Mindennek teret biztosít a közösségi média, amely táplálja a nemzetek felettiség illúzióját.
Olyan alapvető dolgok védelmében kell tehát kiállnia a konzervativizmusnak, mint a haza, a nemzet, a család, Európa vagy a kereszténység. A liberálisok civilizációnk alapjait kezdték el bombázni hatalomféltésből. Itt nemcsak a migrációs válság kezeléséről van szó, hanem a nemzetek védelméről. A liberálisok a társadalom elenyésző hányadának problémáit vetítik ki az egész társadalomra, egyetemesnek fognak fel olyan értékeket, amelyek más kultúrák számára semmit sem jelentenek. Nem akarnak válaszolni azokra a kihívásokra és válságokra, amelyek szétfeszítik a világunkat. Pozíciójuk megtartása érdekében pedig bevetik a PC-t, miközben embereket démonizálnak, és különböző negatív jelzőket rájuk aggatva igyekeznek elhallgattatni a felerősödő hangokat. Ellenségeket csinálnak a másképpen gondolkodókból, nem pedig ellenfeleket, akik érvek és viták mentén formálják a világot. Abszolút igazságokat és megállapításokat tesznek, amelyek megkérdőjelezése virtuális kivégzést von maga után. Áldozatnak állítják be magukat, miközben ők a merénylők. A jövő nemzeteinek és a jövő világrendjének merénylői.

Identitásban gyökerező háborúknak lehetünk szemtanúi. Látnunk kell, hogy csak az erős alapokkal rendelkező, saját kultúrájukkal, történelmükkel és múltjukkal tisztában lévő nemzetek lesznek képesek arra, hogy a jövőt megalkossák. És ha ezzel tisztában vagyunk, akkor az már nem is kérdés, hogy milyen világot szánunk a gyerekeinknek, unokáinknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A bárányok, Magyar és a liberális értelmiség

   Bartus László Amerikai Népszava                                                                                                          ...