Baljóslatú kifejezés ez. Az értelmező szótárban a jelentése: az okozott sérelmek hasonlóval való viszonzása. Úgy is mondhatnánk: a jogos, megérdemelt, az elkövetett tettel arányos büntetés. Ha keményebben fogalmazunk, a sokat kárhoztatott talioelvet, a „szemet szemért, fogat fogért” törvényét jelentené. De még ebben is ott van a törekvés az igazságos ítélkezésre. Ám amikor a megtorlás szót halljuk, nem az igazságosság jut eszünkbe. A megtorlásra az a jellemző, hogy a büntetés mértéke messze felülmúlja az elkövetett cselekmény súlyát. A vérgőzös kegyetlenségében éppen úgy, mint az elítéltek tömegét illetően. A megtorlás elsősorban nem a fizikai cselekmények büntetése, sokkal inkább valamiféle spirituális bűnöké. Sértett hatalmak torolják meg, ha bántják a túlfejlett önérzetüket, kétségbe vonják uralmuk törvényes voltát, megkérdőjelezik isteni eredetét.
A Habsburgok szégyellték az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlást. Kínos volt nekik, bár jogosnak tartották, elvégre mégiscsak felségsértés történt. Lehet, hogy a magyaroknak sok mindenben igazuk volt, de felkelni az uralkodó ellen, az semmiképp nem maradhat büntetlenül. Csak egy kicsit túltolták a biciklit – mondhatta volna báró Julius Jacob von Haynau tábornagy, Magyarország teljhatalmú kormányzója, császári „alteregó”, ha a nevezett járművet már feltalálták volna.
„Ismeretlen” vértanúk a szabadságharc után
Mit is lehet kezdeni a kényelmetlenné váló tényekkel? Hát statisztikát kell készíteni róluk! Haynau leváltása után, 1851 februárjában egy katonai bizottság hivatalos beszámolót készített Ferenc József császár számára. Eszerint 1849. november 1. és 1850. december 31. között a hadbíróságok 4628 rebellis ügyével foglalkoztak, s közülük egy személyt, egy tábornokot halálra ítéltek! Nem tudni, melyik tábornokra utalhattak, hiszen a kivégzett tábornokon 1849 októberében hajtották végre az ítéletet. Az aradi tizenhármon kívül Kazinczy Lajost lőtték agyon október 25-én, szintén Aradon. Egyébként a jelzett időben legalább tizenhat embert végeztek ki, tizenegyet egy napon, 1850. január 23-án, amely adatok alapján igencsak alapos kétségeink lehetnek a császár őfelsége tájékozottságát illetően. Valójában az első kivégzésre 1848 decemberében került sor, Horváth János kovácsot a bécsi forradalomban való részvételéért állították a kivégzőosztag elé. A következő hónapokban többeket ítéltek halálra, de többségükben kegyelmet kaptak. 1849. május 30-án vette át Haynau a parancsnokságot, s ő nem ismert kegyelmet. Egy évszázadra akarta kiirtani a lázadó szellemet a magyarokból, s mindenkit, katonát, hivatalnokot, birtokost, papot válogatás nélkül kivégeztetett, elegendő volt a rebellió puszta gyanúja is. Sőt, Csernus Manó pénzügyi hivatalnokot azért fogták le – legalábbis a legenda szerint –, mert összetévesztetették Csernátony Lajos újságíróval, Kossuth titkárával. Haynaut figyelmeztették a tévedésre, de ő hajthatatlan maradt, mondván: ő jobban tudja, kit kell felakasztani.
Ám Európa tiltakozása egy idő után hatással volt a bécsi udvarra is, és 1850. március 9-én arra kötelezte Haynaut, hogy a haditörvényszék által hozott ítéleteket terjessze fel a belügyminisztériumba jóváhagyás végett. Haynau elveszítette teljes hatalmát, amit azzal bosszult meg, hogy március 13-án 403 ítéletet megsemmisített, amnesztiát adva a vádlottaknak. (A 403-ból 290 halálos ítélet volt.) Néhány nap múlva Haynau újabb 34 halálraítéltnek kegyelmezett meg, s a korábban még kegyetlenséget kifogásoló udvar az irgalmasságát végképp nem viselte el, és 1850. július 6-án menesztette.
Ám a megtorlás ezzel még nem ért véget. 1851. szeptember 22-én a forradalom és szabadságharc 36 vezéralakját távollétükben, in effigie akasztották fel. De még 1854-ben is akasztottak, sajnos valóságosan, egy állítólagos összeesküvés résztvevőit. Nem végleges adatok szerint 123 embert végeztek ki, 1200-at börtönöztek be, 40-50 ezret kényszerítettek az osztrák hadseregbe. Ötezer ember menekült Törökországba, néhány százan Ausztrián keresztül vergődtek el Nyugat-Európába. Érdekesség, hogy a törökországi emigránsok közül, amnesztia ígéretével, 1849. október 21-én 3050 fő hazatért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése