Betlimátum

Eljön az idő, amikor a politológushallgatók az MSZP és az Együtt–PM-szövetség baloldali összefogást szorgalmazó tárgyalásaiból fognak vizsgázni. Ideális tétel lesz, ugyanis akármit mondhat a vizsgázó, mindenképpen hülyeségeket beszél majd, s a professzor keble dagadhat a boldogságtól, mert megbuktathat mindenkit, de akár kitűnőt is adhat, mikor mihez támad kedve.

Ennek a kormányváltásra ácsingózó ballib összeborulásnak röpke, ám sokszorosan túlbeszélt története annyira abszurd és kaotikus, hogy aki érteni véli, már annak is valami zűrzavar lehet az agyában. Mert hogyan is lehetne ép ésszel felfogni és értelmezni példának okáért a legutóbbi, a pénteki tárgyalási forduló történéseit? Vázlatosan összefoglalva a következők estek meg. Bajnai Gordon az Együtt–PM-szövetség képviseletében azt javasolta, hogy a 106 egyéni körzetből 71-ben MSZP-s jelölt induljon, 35-ben az Együtt–PM embere, míg a miniszterelnök-jelölt személyéről amerikai típusú előválasztáson döntsenek. Mesterházy Attila, az MSZP vezére azonnal jelezte, erről szó sem lehet. A szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a 106 egyéni körzetből 71-ben MSZP-s jelölt induljon, 35-ben az Együtt–PM embere, ezenkívül a miniszterelnök-jelölt személyéről amerikai típusú előválasztáson döntsenek. A két alapállást képtelenek voltak közös nevezőre hozni, főleg azután, hogy kiderült, Bajnai az egyéni választókerületekben indulók személyét közvélemény-kutatással, míg Mesterházy őket is szavazással választaná ki. A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Mesterházy arról panaszkodott, hogy ultimátumot kapott, de nem baj, mert tárgyalhat ő más pártokkal is, mert még rengetegen szeretnének vele összefogni, nehogy azt gondolja már a Bajnai, hogy ő pótolhatatlan. Mindenesetre a tárgyalások abbamaradtak (megszakadtak), a hangulat fagyossá vált, s Gyurcsány Ferenc, aki kétségbeesetten szeretne az összefogás harmadik tényezője lenni, vérző szívvel és kaján kárörömmel eltemette a két párt kormányváltó szövetségét.

Mivel az események nélkülözik a logikát és a racionalitást, mi nem kívánunk jóslásokba bocsátkozni. Ellenben az előválasztás ideájáról ejtenénk néhány szót, hiszen a maga képtelen voltával harmonikusan illeszkedik a történet egészéhez. Pillanatnyilag nem tudható, kik lennének a választásra jogosultak. Az egész lakosság? A Fidesz, pláne a Jobbik hívei döntenének a baloldali kormányfő- meg választókerületi jelöltekről? Ki venné komolyan azt a végeredményt? A szavazni szándékozók regisztráltatnák magukat. A regisztrációról alig néhány hónapja derítette ki Európa és hazánk baloldali értelmisége, hogy megszünteti az esélyegyenlőséget, sárba tiporja a választás szabadságát, és az egész liberális demokrácia halálát jelenti. Csak a baloldali hívek szavazhatnának. Honnan tudni, hogy kik azok? Bajnainak és Mesterházynak lenne listája róluk. Nekik biztos nincsen. Esetleg kölcsönkérik Kubatov Gábor listáját. A ballib sajtó teljes bizonyossággal állítja, hogy Kubatovnak – a molinót kifeszítő Fradi-szurkolókon kívül – minden szervezetről, egyletről, tömörülésről, csapatról, galeriről és szakkörről részletes, névvel, címmel, oltási bizonyítványszámmal ellátott kimutatása van. Ha mázlija van, Kubatovot még az előválasztási bizottság elnökének is felkérhetik.
Ugyanakkor a kivitelezés nehézségei ellenére az előválasztás komoly haszonnal járhat. A kampány, a tévéviták a baloldalra terelhetik a figyelmet, a választás pszichológiai hatásai a bizonytalankodók között komoly, százalékokban kifejezhető eredményt hozhatnak. Sok-sok milliárdba kerülhet, de akár még költséghatékony is lehet.
Mindenesetre az utóbbi néhány napban Mesterházy feltűnően magabiztos lett, szinte lekezeli Bajnait, mintha már meg is nyerte volna a választást. Valódi okát nem látjuk, hacsak nem Schmuck Andor Bajnait ért kritikája turbózta fel Mesterházy önbizalmát.