Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. június 24., hétfő

Saller a demokráciának


Körmendy Zsuzsanna


Magyar Nemzet

2013. június 20., csütörtök 00:01
Valamiről minél kevesebb az információ, annál inkább megindul a fantázia. A mesterséges információs sötétségnek azonban elég egy hasadék, és máris szétárad a fény. Megvilágít olyan összefüggéseket, amelyek túlszárnyalják a fantáziát. Most éppen ez történik a Bilderberg-összejövetelekkel. Ha már a The Guardian is cikkezik róluk, akkor ott a titokzatosság lufijába belebökték a tűt. Már az is a rejtélyek közé tartozik, hogy mi okból neveztetnek ezek az összejövetelek konferenciáknak. Konferenciát tudósok részvételével szokás tartani, és nem a nyilvánosság teljes kizárásával. Még az atombomba hatásairól is csak a ledobása után tartottak konferenciát, ami előtte volt, az bizony szupertitkos tanácskozásnak nevezhető.

A Bilderberg-találkozókról eddig is tudtunk, bár létezésük puszta tényén kívül a sajtóból nem értesülhettünk szinte semmiről sem, ott mi történik, miről határoznak a hatalmasok. Elképesztő, hogy a magát a demokrácia élharcosának tartó Paul Lendvai úgy beszél e találkozók titkosságáról, mintha az információ visszatartása a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hogy teljes mértékben azonosul egy végtelenül antidemokratikus és a kritikát teljesen feladó attitűddel, amelynek lényege valahogy így szólhatna: mi, bankárok, kiválasztott politikusok, világcégek vezetői, továbbá az „intellektuális bohócok” (Lendvai kifejezése!), s ragtapasszal a száján néhány újságíró, vagyis a milliárdosok csapata plusz a slepp, majd megbeszéljük, mi legyen a globális trend. Hogy mi legyen Európával, a válsággal, mi legyen az engedelmes és mi történjék a renitens országokkal. Nem feledkezünk el Magyarországról sem. Lehet, hogy az intellektuális bohócok éppen most dolgozzák ki a korunkra adaptált Szun-ce-i mószertechnikát, a szellemi hadviselés fokozatait, és hogy miként időzítsék a választásokra a totális támadást?
A Bilderberg-összejövetelek a világpolitika boszorkánykonyhái, amelyeken nem azonos mértékben fontos a főszakács és konyhalány, a főzéstudomány mestere és a kiszolgáló személyzet. Vajon milyen szerepet osztottak a rendületlenül fölfelé törekvő uniós biztos Viviane Redingre, aki Magyarországot évek óta annyira gyűlöli, hogy az igazságszolgáltatás ellenében inkább az ír gázoló mellé állt, mint a halott gyerekek szüleinek igazsága mellé, csak mert ők magyarok? Reding nyilván nem mesterszakács, inkább a tapasztalt kiszolgáló személyzethez tartozhat. Sajátos, hogy már a brit sajtó is az ő különös szerepéről cikkezik. Reding is ott volt a Bilderberg-tanácskozáson, és két napon át nem cáfolta a hírt, miszerint aktív részvételével a tíz hónap múlva esedékes magyar parlamenti választások befolyásolásáról is szó esett. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy pusztán az a tény, hogy az információ forrása nem kívánta megnevezni magát, nem bizonyíték arra, hogy a hír nem igaz. (Baloldali laptársunk számtalanszor közöl ezzel a kitétellel kemény, többnyire a jobboldalt vagy a kormányt támadó véleményeket – vagy nekik ezt lehet?) A kérdés azonban még mindig kérdés: miért várt Reding asszony ennyi ideig? Csakis az Európai Parlament alapjogi bizottságának ülésén volt képes kijelenteni, hogy a Magyarországról szóló információnak „a legcsekélyebb köze sincs a valósághoz”?
A világon átsöprő válság felgyorsított olyan folyamatokat, amelyek nem kedveznek a Bilderberg-féle összejöveteleknek. A változások hurrikánszerűen tépnek bele a rögzült eszközökbe, a kisajátított politikai akaratba. Ami tegnap titok volt, az ma már feszegethető információtömeg, holnap pedig nyílt diskurzus tárgya. Bele kell ebbe nyugodniuk a porzó utakon saját száguldásába beleszédült világpolitika vezetőinek és kocsimosóinak egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...