Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. június 14., péntek

Miért vannak nagy árvizek a Dunán?


Őrfi József

2013. június 03., hétfő 16:30
Most jelent meg a hír, hogy 500 éves vízállási rekord dőlt meg Passaunál. Emberek tűntek el és haltak meg, több ország is harcol az ár ellen, ami ma érkezik hozzánk. De mitől függ, hogy lesz-e áradás vagy sem? Idén sok volt a hó márciusban, látszólag hirtelen olvadt el, mégsem akkor áradt a Duna, hanem most, amikor senki sem várta.

Tudom, hogy nem segít a védekezésben, ha előre tudjuk, mitől és mikor lehet nagy árvíz. Mégis elmesélem, mivel olyan ember magyarázta ezt el nekem, aki igazán hiteles, és máskor jól jöhet az információ. A témáról egy igazán hozzáértővel beszélgettem nem is olyan régen, még a szakdolgozatom kapcsán. Stelczer Károly, a Vízügyi Kutató Intézet korábbi igazgatója készséggel állt rendelkezésemre, mikor várostervezési ügyben azt kérdeztem tőle, mennyire kell tisztelni a Dunát? Ő akkor elsősorban a jégzajlás veszélyeire hívta fel a figyelmemet, érzékeltetve, hogy a feltorlódott táblák együttesen akkora erővel bírnak, hogy képesek átszakítani szinte bármilyen gátat és letarolni mindent, ami mögötte van. Egy 1956-os fotón mutatott is ilyet, ahol a gát mögött 50 méteren eltűnt az erdő, mert a 18 méter magas jégtorlasz kicsúszott egy kanyarban a Dunából. Szóval nem érdemes olyan úszó építményt telepíteni a vízre, ami szükség esetén nem szedhető fel (legyen bármilyen csalogató is egy úszó sétány képe például Budapesten) – ez volt a beszélgetésünk lényege. Már csak azért sem – tette hozzá 2011-ben –, mert 500 éve volt a Dunán utoljára akkora árvíz, aminek semmi nem áll ellent, és az ő elemzéseik szerint az ekkora árvíz éppen 500 évenként ismétlődik meg.

 
Az idős szakember jóslata miatt kaptam fel a fejem a mai hírre, hogy Passaunál 500 éves rekord dőlt meg. Az akkori árvízről ausztriai templomok tornyainak tetején maradt fent jelölés, Magyarországon sajnos azt sem tudjuk, mi pusztulhatott el, szinte egyáltalán nincsenek abból a korból épületeink. Stelczer Károly bácsi elmagyarázta, hogy min múlik ez: a Dunába sok mellékfolyó fut, amiknek mind külön vízgyűjtő területe van. Ha egymás után hullik rendkívüli csapadékmennyiség ezekre a területekre, valószínűleg nem lesz semmi baj: a kis árhullámok egymás mögött szépen lefolynak a Dunán. Ha azonban egyszerre érkezik jelentős csapadék, a Dunába érkező kisebb árhullámok képesek egymásra „csúszni” és az egyenként csak egy-két méter magas víztömegek összeadódhatnak. 1503-ban három nagyobb vízgyűjtő területről adódott össze az ár, szerinte ennek statisztikai valószínűsége 500 évenként ismétlődik. Ha azt halljuk, hogy Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában hetekig egyszerre nagy esőzések vannak, fel lehet készülni az árra.
Nagyon reméljük, nálunk, Magyarországon idén nem lesz baj. De ezúttal jobb óvatosnak lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...