Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. május 19., vasárnap

Pumpa vagy szivattyú?

 Pumpa vagy szivattyú?
Pilhál Tamás

Magyar Nemzet

2013. május 18., szombat 00:01
Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke! A volt kormányfő egy minapi vásárosnaményi fórum előtt nevetgélve közölte az újságírókkal: talán az ő törekvéseinek és egy évtizeddel ezelőtti munkájának az eredménye lehet, hogy a mostani kormány megsegíti a 2003–2004-ben tönkretett, kisemmizett Hajdú-Bét-es gazdákat.

Nagyszerű tréfa volt, kár, hogy az előadóján kívül más nem nevetett rajta. Bár Bajnai viccnek szánta, műfaját tekintve inkább beismerő vallomás lehetne. Hiszen vitathatatlanul az ő munkásságának (is) a gyümölcse az, ami a libatenyésztőkkel történt: 2000 és 2005 között éppenséggel ő volt annak a Wallis Rt.-nek a vezérigazgatója, amely többségi tulajdonosa volt a pórul járt baromfi-feldolgozó cégnek. Körülbelül ötszáz család vagyona úszott el, miután a Hajdú-Bét nem fizetett a szárnyasokért. Még akkor is biztatták – sőt, kötbért kilátásba helyezve fenyegették – a tenyésztőket, hogy folytassák a beszállítást, amikor a cég – a többségi tulajdonos Wallis által odaültetett – vezetői már tudták, fizetésképtelenek. Vagyis tisztában voltak vele, a leszállított libákért egyetlen fillért sem kapnak majd a gazdák. Hiénatempó.


Bajnai Gordon sokszor és sokat magyarázkodott már a témában. Kifogásai sorát a „sajnálom, nem értettünk hozzá” típusúak nyitják, és a „nem a mi feladatunk volt”, „ott sem voltunk”, „minket is kár ért” félék zárják. Ám a lapunk által még 2009-ben nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek, cégpapírok sem a dilettantizmust, sem a jelenlét hiányát nem támasztják alá. Annál inkább a sumák vagyonkimentést. Bajnai Gordon aláírása is ott virít például azon a 2004. január 8-i szerződésen, amely alapján az akkor már gyakorlatilag fizetésképtelen Hajdú-Bét egy közel 119 millió forintos követelését átjátszották a tulajdonos Wallisnak. Értsd: a csőd közeli baromfi-feldolgozó pénzt pumpált az évi sok száz milliós nyereséggel működő anyacégéhez. Bajnai szignójával! Egy másik példa: a Hajdú-Bét 2003. december 8-i közgyűlésén a többségében Wallis-hátterű részvényesek úgy döntöttek, 125 millió forintos kölcsönt és 180 millió forintos hitelkeretet nyújtanak a Bajnai által vezérigazgatott cégóriásnak. Ezt hívják pénzszivattyúnak. Ők már tudták, vége a dalnak, ezért kitalicskázták a leányvállalatból a még mozdítható vagyont – ahelyett, hogy a beszállítóknak fizettek volna. Értük nem kár – gondolhatták.
Ehhez képest Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke a köztévé tegnap reggeli műsorában előadta: valójában a Wallis pumpált pénzt az utolsó pillanatig a Hajdú-Bétbe, próbálta megmenteni… Tehát: nem pénzszivattyú, hanem pénzpumpa – sugallta Bajnai segédembere. Ha a korabeli jegyzőkönyveket fejjel lefelé és hátulról előre olvassuk, talán így is van.
Jó hír, hogy az Orbán-kormány döntése alapján nyár elején megkezdik a kisemmizett baromfitenyésztők kártalanítását. Jobb későn, mint soha. Első hullámban fejenként kétmillió forintot fizetnek annak a száz gazdának, aki közvetlen kapcsolatban állt a Hajdú-Béttel. Ez a 200 milliós összeg lehet, hogy nem nagy, de éppen 200 millió forinttal több annál, mint amennyivel a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok megsegítették a Hajdú-Bét károsultjait. A jó szándékú intézkedést Bajnai Gordon először „politikai propagandaakciónak” minősítette, később üdvözölte. (Meggondolta magát.) Az ellene tüntetők által „Lúdmillának” hívott exkormányfő jobban tenné, ha üdvözletek helyett inkább számot adna a pénzszivattyúzásban játszott szerepéről. Mert neki lehet majd kínos, ha a volt szocialista Karsai József által említett titkos Hajdú-Bét-dossziékból derül ki az igazság…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...