Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. május 19., vasárnap

Nulla erkölcsi alap

Zord Gábor László 
 
MNO
Forrás: Magyar Nemzet
2013. május 17., péntek 00:01
A sokadik hazánk elleni támadás közepette interjút készítettem Thomas O. Melia amerikai külügyi államtitkár-helyettessel, amelyben megkérdeztem, hogy az elmúlt időszak háborúi, Guantánamo és a többi nyomán maradt-e az Egyesült Államoknak morális alapja demokratikus kritikák megfogalmazására Magyarországgal szemben.

„Nem hiszem, hogy ezek az ellentmondásos ügyek gyengítenék a morális autoritásunkat” – ütötte el kérdésemet némi körítéssel megtoldva az interjúalany, miközben szemüvege mögött tekintete valóban azt a tanult értetlenséget tükrözte, mely oly jellemző az amerikai diplomatákra, ha ilyesfajta szembesítéssel találkoznak.
Nem tudom, hogy a 2001. szeptember 11-e óta eltelt időszak, vagy akár a hidegháborús CIA-akták tömeges (persze részleges) nyilvánosságra hozatala óta milyen naiv lelkeknek lehetnek illúzióik az Egyesült Államok morális autoritásával kapcsolatban, mindenesetre most, hogy az Obama-kormányzat újabb demokratikus botrányokba keveredett, itt az újabb, kitűnő alkalom leszámolni velük. A minket némi helytartói gőggel megfűszerezve kritizáló – mellesleg éppen liberális demokrata kabinet által irányított – nagyhatalom államgépezete minden jel szerint illegálisan szerezte meg a legnagyobb amerikai hírügynökség újságíróinak és szerkesztőinek híváslistáját egy tényfeltáró
 munka kapcsán; az adóhivatal „rámászott” a konzervatív elkötelezettségüket véka alá rejteni nem kívánó vállalkozásokra; a tragikus bengázi támadás kapcsán pedig Hillary Clintonék kozmetikáztak, vagy ha úgy tetszik, cenzúráztak jelentéseket. Szép kis „bűnlajstrom” egy olyan kormányzattól, amely roppant határozott tud lenni, amikor a kis Magyarországot kell leckéztetni állítólagos „demokráciadeficitje” miatt! Persze tegyük hozzá, ezek apróságok a különböző ügyek ismert és sejthető volumenéhez képest, amelyek miatt az amerikaiaknak pláne nincs alapjuk kritizálni minket. Mert az értelmetlen háborúkban elpusztított százezrek, a terrorizmus gyanújával elhurcoltak és megkínzottak, az üzleti és geopolitikai érdekekből támogatott diktatúrákkal történő együttműködés bizony nem emeli őket semmilyen morális piedesztálra, sőt. Ha ténylegesen működne a nemzetközi jogrend, és annak érvényt lehetne szerezni, amerikai kormányzati tisztségviselők, katonák tömegét vonnák eljárás alá Hágában, akik aztán a holland fővárosnak azt a marasztaló vendégszeretetét élvezhetnék, melyet a globális nagyságrend szerint pitiáner háborús bűnösökre oly nagy vehemenciával rákényszerítenek a Balkántól Afrikáig. A világban azonban az erő törvénye érvényesül, a győzteseké az igazság: az Egyesült Államokban nemes egyszerűséggel hoztak a hazafi honatyák egy törvényt, miszerint a kormányzatnak jogában áll minden eszközt felhasználni arra, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás alá vont katonáit kiszabadítsa.
Mikor nagy méltatlankodásunk közepette a kezünk ökölbe szorul, gondoljunk arra is, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb hatalma, legfontosabb szövetségesünk és kiemelkedő befektetőnk – amely közvetve megszabadított minket a szovjet megszállástól, lehetővé téve legeslegújabb kori állami létünk kibontakozását, akármilyenre sikeredett is az. Szemléljük őket pragmatikusan, úgy, ahogy megérdemlik, ahogy kijár nekik. És közben fejünkben, jegyzeteinkben bővítsük csak újabb és újabb bűneikkel lajstromukat. Egy pillanatra se kelljen haboznunk, ha igaztalanul vádolnak minket, mindig legyen ellenérv, ugrásra kész ellentámadás a nyelvünk hegyén. Nyugi, van bőven mire büszkének lennünk, és bőven ami miatt jobb, ha ők meghúzzák magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...