Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. május 9., csütörtök

Boszorkányok seprűnyélen


Hogy mi folyik az Európa Tanácsban, arról eddig sejtelmünk sem volt. Naivan azt gondoltuk, hogy ez is egy ugyanolyan sóhivatal, mint az EU és egyéb társszervei: néha itt is bizottságosdit játszanak, hogy találjanak az íróasztaluknak némi munkát, és hogy legyen miért felvenni a honoráriumot hó elején. A 47 tagállamot képviselő strasbourgi testületben a lázas munka látszata mögött elképesztő cselszövésekre derült fény a héten – amit külföldi ET-képviselők osztottak meg a Magyar Nemzettel.
 
A tanács úgynevezett monitoringbizottságában olyan érdekes döntéseket hoztak, amelynek nyomán akár a megfigyelő státussal rendelkező Kazahsztán is megfigyelheti Magyarországot, de albánok, moldávok, makedónok, törökök és grúzok is jöhetnek Budapestre jogállamiságot ellenőrizni. Több évig is elmonitoringozgathatnak itt nálunk az európai adófizetők pénzén, és ha nagyon jól viselkedünk, feloldozhatnak minket. Mindezt köszönhetjük – a magyar szocialista frakció tagjain kívül – néhány külföldi matrónának is, akik zsigerből utálják Magyarországot. Elsőként talán a szorgos svéd Marietta de Pourbaix-Lundint emelném ki, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Magyar Ügy keletkezzen. A hölgy drága szabadidejében aláírásokat gyűjtögetett, mert úgy látta: veszélybe került nálunk a demokrácia, a sajtó- és vallásszabadság, sőt, az emberi jogokat is lábbal tiporják. Nem tudni, mennyire volt elfoglalt a képviselőnő 2006 októberében, amikor történt Budapest utcáin egy s más, ami valóban a demokrácia lábbal tiprásának nevezhető, de valószínűleg nem volt éppen aláírásgyűjtő kedvében. Marietta asszony méltó harcostársat talált magának a luxembourgi Viviane Reding biztos személyében, aki a nyugdíjazás előtti évét arra tette fel, hogy rendíthetetlenül győzködje Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert arról, hogy Magyarországon megszűnt a jogállamiság, amiért a szavazati jogunk megvonásával fizethetünk, mindezt megspékelve egy kis monitoringgal is.

Mintha mindez nem lenne elég, a miniszter nemrég kapott a nyakába egy harmadik élharcos asszonyságot is a svéd Kerstin Lundgren személyében, aki szintén a nyugdíjazás előtti utolsó éveket kihasználva az Európa Tanács védvonalából nyitott tüzet Magyarországra, és a megfigyeltetésünk érdekében alakított ki egy kis boszorkánykonyhát Strasbourgban.

A teljes publicisztikát az MNO-n olvashatja.
 
  (Szabó Anna - Magyar Nemzet, 2013. május 3.)
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...

  • A család és a női életpályák
      Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
  • Agymosás helyett nagymosás
      A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember ...
  • A népi írók mozgalma
     „Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett.” (Németh László: Nép és író) Mely kultúrtörténeti ...