Pártosodás

Ha igaza van az ellenzéknek a demokrácia lerombolása és a diktatúra nyomulása tárgyában, akkor a nevezett jelenségek egyik ismérve az lehet, hogy lépten-nyomon új pártok alakulnak, új politikai szervezetek, civilnek mondott mozgalmak szerveződnek. Ahol demokrácia van, meg jólét, ott egy párt is bőven elegendő, a pártosodás – miként 1989-ben is – a bomlás biztos jele.

Nehéz felsorolni az utóbbi hetekben létrehívott vagy beígért gittegyletek nevét, elég, ha csak azokat említjük, amelyek nagyobb hírverést kaptak. Fodor Gábor újabb liberális pártot gründol, jóllehet a Jobbik kivételével a negyedszázad alatt bejegyzett három-négyszáz párt mind többé-kevésbé liberálisnak gondolja magát. Molnár Péter a Fideszt alakítaná meg újra, mert szerinte a jelenlegi, egy aljas árulás következtében, legfeljebb utódpártnak nevezhető. Igaza is van, mármint az árulás tekintetében, hiszen pont ő meg Fodor Gábor főliberalisszimusz árulták el pártjukat húsz esztendővel ezelőtt.
Ungár Klára is felélesztette régebben világra kínlódott, majd tetszhalott állapotba került szemantikai mozgalmát, a diktatórikus elnyomás viszonyai kifejezetten kedveznek az efféle tevékenységnek. Ám a megnövekedett politikai aktivitás nem csak egykori fideszesekre jellemző. Modern Magyarország Mozgalom néven pártot csomagolt e hazának Bokros Lajos Panamában továbbképzett Burundi-szakértő, nemzeti konzervatív, MSZP-s, majd európai parlamenti képviselő, bankkonszolidátor pénzügyér is. Nem is akárkinek, hanem az alapítók múltbeli szerepe és ambíciói alapján a jobboldali keresztény középosztálynak a képviselőjeként lépne porondra, ami legalább annyira mulatságos, mint amennyire siralmas.
Felesleges listát készítenünk a levitézlett, sértett, alkalmatlanságukat többször is bizonyító vezetőkről és tagokról, elég, ha annyit mondunk, hogy hajdan a szalámizópártként összegányolt Centrum egy üdítően demokratikus, valóságos politikai űrt betöltő, életrevaló alakulat volt hozzájuk képest. Bokros pártja mint konzervatív szervezet? Van benne valami abszurd, ám ha a konzervatív kifejezés alatt a megújulni képtelen, korlátolt vaskalaposságot értjük, akkor – ha Bokros esetében nem is – a pártvezetők vonatkozásában akár rá is bólinthatunk a fenti feltételezésre.
Viszont elgondolkodtató látszat – lehet, hogy tény –, miszerint az újonnan szerveződő pártokhoz csak olyanok csatlakoznak, akik már egy vagy több pártnak korábban is tagjai voltak. Úgy néz ki, mintha a pártalapítási és belépési hajlandóság a lakosság körében betelt volna, s csak olyanok mozgolódnak különböző pártok között, akik már megszokták a pártosság beszűkült légkörét, s most nem lelik helyüket a hétköznapi, hogy azt ne mondjuk: normális emberek világában. Nem tudjuk biztosan, ennek oka vagy következménye, hogy az állampolgárok egyre kevésbé feltételezik, hiszik el egy pártról, hogy létezését és működését kizárólag a nép érdekeinek hathatósabb képviselete motiválja, inkább vélik úgy, a pártok legfőbb célja az, hogy megszervezzék a jogot az állami támogatások lehúzására, jobb esetben parlamenti szereplőként osztozhassanak a költségvetésen, még jobb esetben kormánypártként maguknak utalgassák a lóvét.
Hasonló skála állítható a hatalomból való részesedés területén is, a kettő pedig amúgy is feltételezi egymást. Megjegyzem, 1994 előtt még voltak a polgároknak olyan illúzióik, hogy a pártokat jó szándékú emberek hozzák létre, akik a haza felvirágoztatásán szeretnének ügyködni, de a második szabad választást keretező és követő kényszerű színvallások sorozata kiábrándította őket. Különböző pártok tagjai szerettek volna benne maradni a hatalomban (akár annak ellenzéki formájában is), ezért különböző új pártokat hoztak létre.
Jelenleg mi más inspirálná őket?