Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. április 23., kedd

Ízlések és menetek




Képzeljük el, hogy kontinensünk gazdaságilag legerősebb állama vagyunk, amely diktál az Európai Unióban.

A centrumországoknál is centrumabbak lennénk, és csak úgy, a vállunk fölött egy fél pillantást vetnénk a távoli perifériaországokra, mint mondjuk Ausztria. Az olaszok, a görögök, a spanyolok kizárólag értékesítésre alkalmas szigetviláguk révén léteznének hazai, életerős, a kontinensen is túlra terjeszkedő multijaink tudatában. A Colosseum, az Akropolisz csak euróban érdekelne minket, s persze árfolyamtól függően. Minden ugyanolyan lenne, mint most, csak tízmillió hipergazdag országa lennénk, talpunk alatt néhány olajmezővel. Kiapadhatatlan olajkútjaink termeléséből bőkezűen támogatnánk a pocsékul álló németeket, franciákat, briteket és a többi elszegényedő és szélsőséges ideológiákra, különösképpen rasszizmusra, idegengyűlöletre egyre fogékonyabb páriát. A miniszterelnök is ugyanaz lenne, csak egy kicsinyt jobb lenne a világsajtója. Nem csak hébe-hóba ismernék el, hogy helyén van az esze. Példának állítanák tudatos és mélyen átélt európaiságát, s a toldozott-foldozott sztálini alkotmány helyett életbe léptetett alaptörvényünk kiváló megoldásait nemzetközi jogászcsapat elemezné.


Megmaradva a nap eseményeinél: a Der Standard és a Die Welt a La Repubblicával vállvetve versengene, hogy beszámoljon Orbán ama példaszerű intézkedéséről, miszerint tegnapelőtt este betiltatta a szélsőjobboldali Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulását, amelyet megengedhetetlen módon éppen az Élet menetének napjára terveztek. Mindezt azért, mert Orbán – írná a La Repubblica, a 168 Óra, a Népszabadság és a Die Welt – igazi európai demokrataként pontosan tudja, milyen mély, évtizedeken át is újra bevérző sebeket ejtett a zsidóüldözés minden európai nemzet testén. Hillary Clinton fülét a Klubrádió angol nyelvű adására tapasztva hallgatná, milyen mély empátiával képviseli a magyar kormány – ellentétben számos perifériaországgal – a holokauszt áldozataira való emlékezést. Minden évfordulón szalagcímes cikkben tudatnák a világgal, mennyire nem véletlen, hogy Magyarországon az első Orbán-kormány idején honosították meg a holokauszt áldozatainak emléknapját. Zsidó honfitársaink elhessentenék maguktól az igazhitűséget tamáskodva szimatoló külföldi sajtó munkatársait; ha mégis nyilatkoznának, korrekten és tárgyilagosan tennék. Azzal a tudattal vonulnának az Élet menetében, hogy a magyar kormány, ha szükséges, akár a belügyminiszter közvetlen irányításával is mindent megtesz a biztonságukért. Ha vészhelyzet alakulna ki, még az izraeli vízágyúkat is bevetné a kegyeletet nem ismerők megfékezése céljából.
De sajna, mi egy gazdaságilag igazán megerősödni még nem tudó ország vagyunk. Tele szociális gondokkal, árvízzel, szegénységgel, nehezen kezelhető munkanélküliséggel, valamint egy találékony, tehetséges és makacs miniszterelnökkel, aki szeret borotvaélen táncolni, de ha nem szeret, akkor is azon kell neki, és ha az a borotva nem jégből van, akkor még szerencsésnek is mondhatja magát. S mivel egyelőre nem remélhetjük, hogy uniós bezzegország leszünk, és mint a bolha, ugrunk át a perifériáról a centrumba, hát megtanulunk sarokba szorítva is küzdeni.
Legyen szabad útja az Élet menetének, halottaik, mint minden ártatlanul elpusztult ember, tiszteletet érdemelnek. A motorozás, különösen az „adj gázt!” jelszóval, enyhén szólva nem ízléses ezen a napon. De azt se feledjük: akit kegyelet vezet, s nem reváns a vétlen utódokon, az emlékezik, nem provokál.
Mindenki vizsgázik ilyenkor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...