Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. április 13., szombat

Miklós Bánffy

Graf Miklós Bánffy von Losoncz (* 30. Dezember 1873 in Kolozsvár, seinerzeit Königreich Ungarn; † 6. Juni 1950 im Budapest) war ein ungarischer Großgrundbesitzer, Politiker und Autor historischer Romane.


Bánffy stammte aus einer ungarischen Großgrundbesitzerfamilie in Siebenbürgen, die seit 1855 den Grafentitel trug. Zum Besitz der Familie gehört das Schloss Bánffy in Bonchida. Er studierte Jura und wurde 1901 Mitglied des ungarischen Parlaments. Von 1906 bis 1909 war er Präfekt im Komitat Klausenburg. Er gehörte zu den Herausgebern der konservativen Zeitschrift „Erdélyi Lapok“ und wurde Intendant der Budapester Oper und des Nationaltheaters von 1912 bis 1918, dort gehörte er zu den Förderern der Aufführung der Musik Béla Bartóks.
Nach dem für Ungarn verlorenen Ersten Weltkrieg wurde Siebenbürgen im Vertrag von Trianon Rumänien zugeschlagen, dessen Revision Bánffy von Ungarn aus betrieb. So wurde er in Ungarn unter dem Reichsverweser Miklós Horthy vom 14. April 1921 bis 29. Dezember 1922 Außenminister im Kabinett István Bethlen. Um seinen Besitz in Rumänien nicht zu verlieren, musste er 1926 für die rumänische Staatsangehörigkeit optieren und seinen Wohnsitz in Rumänien nehmen. Neben journalistischen Arbeiten hatte er bereits 1913 sein erstes Bühnenwerk veröffentlicht. In den 1930er Jahren schrieb er einen dreiteiligen zeitgenössischen Roman über die Situation in seiner Heimatregion vor dem Ersten Weltkrieg, der erste Teil der Trilogie erschien 1934 in Budapest, der letzte 1940. Bánffy schrieb für die literarische Zeitschrift „Erdélyi Helikon“ und war ihr Chefredakteur.
Durch den Zweiten Wiener Schiedsspruch wurde Siebenbürgen 1940 wieder ungarisch, wofür Bánffy agitiert hatte. Im April 1943 versuchte Bánffy in Bukarest die rumänischen und ungarischen Bestrebungen zusammenzubringen, die Achsenmächte zu verlassen, wegen der wechselseitigen Gebietsansprüche scheiterten diese Verhandlungen jedoch. Bei der Eroberung Ungarns durch die sowjetischen Truppen 1944 flohen seine Frau und Tochter nach Budapest, während Bánffy auf seinem Besitz in Siebenbürgen blieb, das nun erneut Rumänien eingegliedert wurde. Er wurde dort enteignet und konnte 1949 nach Ungarn emigrieren.
 Grabstein auf dem Házsongárdi temető in Kolozsvár

 Schloss Bánffy in Bonchida, 19. Jahrhundert

 File:Kolozsvar Foter keleti oldal 1895.jpgStadtpalais in Kolozsvár (1895)


Schriften

  • Die Schrift in Flammen. Roman, Aus dem Ungarischen von Andreas Oplatka, Paul Zsolnay Verlag, Wien 2012
  • A nagyúr, Drama, 1913
  • Reggeltől-estig, Roman, Kolozsvár, 1927
  • Martinovics, Drama, Kolozsvár, 1931
  • Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, Kolozsvár, 1931
  • Emlékeimből, Kolozsvár, 1932
  • Megszámláltattál, Roman, Budapest, 1935
  • És híjjával találtattál, Roman, Budapest, 1937
  • Darabokra szaggattatol, Roman, Budapest, 1940

Literatur

  • Péter Takács: Bánffy Miklós világa, Budapest Felelős Kiadó 2006

Weblinks

dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...

  • Agymosás helyett nagymosás
      A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember ...
  • A család és a női életpályák
      Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
  • A népi írók mozgalma
     „Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett.” (Németh László: Nép és író) Mely kultúrtörténeti ...