Kedden szülővárosában, Zalaegerszegen helyezik örök nyugalomra Szalai Annamáriát, akire most barátai emlékeznek.
„Tégy bátran hát, és ne bánd, ha / A tömeg hálátlan ishttp://www.blogger.com/blogger.g?blogID=5510390930589164718#editor/target=post;postID=6747443810984983779 lesz, / Mert
ne azt tekintse célul, / Önbecsét csak, ki nagyot tesz, / Szégyenelve
tenni másképp; / És e szégyen öntudatja / A hitványat földre szegzi, / A
dicsőet felragadja…” Madách Imre: Az ember tragédiája
Nekünk, akik közel álltunk hozzá, egyszerűen csak
Panni volt. Nem Szalai Annamária, a politikus, vagy a Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság elnök asszonya. Mi azon szerencsések közé tartoztunk,
akik megismerhettük igazi arcát, lelkének teljes valóságát.
Nem egyszerű egy felszínes, a külsőségekre épülő világban úgy írni
róla, hogy az ne tűnjön szubjektív, mázas szólamnak, elfogult
közhelynek. Ugyanakkor pont ez a nehézség ad lelkierőt és bátorítást
arra, hogy megmutassuk azt az embert, akit mi jól ismertünk. Sokan,
sokfélét írtak róla, úgy, hogy a lényét és lényegét egyáltalán nem
ismerték és persze, nem is ismerhették. Panni ugyanis egy végtelenül
egyszerű, tiszta, szerény és puritán ember volt, aki soha nem felejtette
el, hogy honnan jött. Zalaegerszeg volt életében a bástya, ide kötötte a
gyerekkor, a család, a számtalan emlék és persze a hivatás, amely egy
életre szólt.
Emberfeletti célokért küzdött,
mindent megtett, hogy megvalósítsa az álmait, és ezáltal jobbá,
minőségibbé tegye az emberek mindennapi életét. Tudatos, érett és
felelősen gondolkodó nézőkre, felhasználókra és hallgatókra vágyott. Bár
meglepő, ezért is nagy árat fizetett. Sokan bántották, nem kímélve
méltóságát, ennek ellenére szomorúságában is irigyeltük, hiszen egy
egész nemzetet, tizenötmillió magyart hordozott a lelkében.
Elképesztően tudatosan élt. Hittel és elkötelezettséggel. Ismerte a
maga korlátait, de az élet veszélyeit is. Tudta az örök törvényt: a
gyűlöletet csak a szeretet győzi le! Eszerint élt és mélyen hívő
emberként büszke volt arra, hogy még a legnehezebb pillanatokban is
tudott másoknak erőt és hitet adni, ha kellett, vigasztalni. Sohasem
magának, mindig másnak kért, önzetlenül segített mindenkinek. Mindig
derűs optimizmussal szemlélte a világot.
Sokszor
mesélte nekünk erdélyi élményeit, találkozását a székely emberekkel, no
és a medvékkel, amelyek rendszeresen megtalálták. Jókat derültünk a
történeteken, és végre megértettük Panni rajongását a kedves macik
iránt. Sokoldalúságáról tanúskodik, hogy a legtöbb baráti összejövetelen magyar népdalokat és nótákat énekelt,
mert a zene része volt a mindennapjainak, ahogyan a könyvek is,
irodalmi és történelmi nagyságokat olvasott.
Furcsán hangzik, de igaz: magányos volt. Sokszor mi sem értettük, mert
mellette megtapasztalhattuk, hogy vannak mély barátságok és őszintén
szerető lelkek. Aztán megvilágosodtunk, általa, hogy ez az érzés
természetes része a „világ megváltoztatásáért” folytatott küzdelemnek.
Ahogy mindig fogalmazott: „a rendszerváltást nekünk kell befejeznünk,
ami alázatot és elkötelezettséget követel!”
Mindent lélekkel csinált. A hivatása volt az élete. Sorsa igazi útját
járva képes volt feláldozni erejét és egészségét. Igazából senki és
semmi nem tudta legyőzni, mert hívő ember volt. Aki ismerte, szerette és
közel állt, állhatott hozzá, örök hálával tartozik a Jóistennek azért,
hogy a barátja lehetett. Panni most itthagyott minket, de nem halt meg!
Isten áldjon!
Szalai Annamária barátai
(MNO.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése