Komédiások

Magyar Nemzet

2013. február 27., szerda 00:01

Elpusztíthatatlan vagyok – fogalmazott néhány évvel ezelőtti pacemakerbeültetése után Silvio Berlusconi négyszeres olasz miniszterelnök, aki a hétfőn zárult választásokon a sírból hozta vissza a Szabadság Népe nevű pártját.

Néhány hónappal ezelőtt egy lyukas garast nem adott volna még senki, hogy a sok száz peres ügye mellett egy örömlánybotrányba (is) keveredett, az Itáliában csak Lovagnak nevezett Berlusconi még komoly tényezőként kerülhet vissza az olasz politikai közéletbe. De Olaszországban vagyunk, bármi megtörténhet. Így lehetséges, hogy egy komikus, Giuseppe (becenevén Beppe) Grillo 25 százalékos támogatottságot szerzett a szavazók körében, pedig mindössze az internetes blogja volt az egyetlen kampányfelülete. A nyertesnek számító balközép pártkoalíció egyelőre nem örülhet: mindössze hárommandátumos többséget szerzett a szenátusban, és az olasz politika ismerői jól tudják: ilyen futóhomokra Rómában nem lehet várat építeni. Jól tudja ezt Pier Luigi Bersani is, a nemrég összeboronált balközép koalíció vezetője ugyanis olyan pártocskákat próbál egy ernyő alatt tartani, melyek elnökei sokszor nem is állnak szóba egymással. A kommunistáktól kezdve a keresztény-szocialistákig, boldog-boldogtalannal összefogott, hogy a Mario Monti vezette, szakértőinek mondott kormány után nehogy Silvio Berlusconi kerülhessen újra hatalomra. Mégis úgy fest, kevésnek bizonyult az erőfeszítésük: a 76 éves Lovagot még most sem lehet leírni. Ott virít a címoldalakon, kisimult arccal, frissen plasztikázva, beültetett új hajkoronával, és az örök optimista mosolyával. Ráadásul csapata, az AC Milan nemrég verte meg 2:0-ra hazai pályán a Barcelona együttesét a Bajnokok Ligájában.

Pier Luigi Bersani Berlusconi éles ellentéte, rá külseje alapján egy hollywoodi filmgyár a negatív karakter szerepét osztaná, tetejébe még reménytelenül unalmas is. „Lapos, mint a hal” – ahogy az olaszok mondják. Szavazatait kizárólag annak köszönheti, hogy a lakosság stabil kormányt szeretne látni a mély recesszió idején, ez az óhaj azonban egyelőre nem talált meghallgatásra.
A hétfőn zárult választások nem hoztak meglepetést: újra kormányválság köszöntött Itáliára, mint már annyiszor. Eddig 63 kormány alakult és bukott meg a világháború óta, és egyedül Berlusconiak sikerült egy egész ciklust végigvinnie. Valamit tud, ami ellen sem az uniónak, sem a valutaalapnak nincs fegyvere. Berlusconi egy kicsit olyan, mint maguk az olaszok. Imádja a focit, a nőket – és néha a gazdasági kiskapukat. Bárzongoristaként kezdte, és meglehetősen kalandos utat járt be, mire médiacézár és iparmágnás lett. Hol az egyenes, hol a görbe utat választotta, de több száz peres ügye ellenére egyszer sem sikerült őt elítélni. Két évvel ezelőtt leírták, politikai temetőbe küldték volna, de a Lovag kivárta az ő pillanatát, és bravúros médiakampánnyal tarolt. Egyetlen bökkenő azért mégiscsak akad: abban a kategóriában, amelyben eddig egyedül mindig csak ő indult, most megjelent egy rivális. Egy másik komikus. Ez lenne Beppe Grillo, aki otthon és papucsban nyilatkozgat a televíziós csatornáknak, és igazi antipolitikus alkat. Míg Silvio ebben a politikailag korrekt világban felvállalta, hogy abszolút inkorrekt, addig Grillo civilként már eleve kívül maradt ezen az arénán.
Ketten vívtak most harcot, a két komédiás. Hiába nem lettek elsők, mégis ők az igazi győztesek. Grillo mellett síkraszállt Adriano Celentano popdalénekes is, aki annak idején a 22 ezer csók című számával nők millióinak szívét rabolta el. Ehhez képest a nápolyi dalokkal immár a harmadik saját lemezét készítő, magát Julius Caesarhoz hasonlító Berlusconi szintén a nőkhöz énekel: „Szerelmem, mon amour, ha tudnád mennyire vártalak, de inkább egy dalt küldök.” Meglátjuk, hogyan lesz ebből munkaképes, hadra fogható, stabil olasz kormány…
(Szabó Anna)