Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. február 14., csütörtök

Miért?



Fodor Gábor:

Sokan kérdezik tőlem, mivégre. Minek egy új párt megint, hiszen már van egy tucat szervezet, amelyik a politikai közép szavazóit akarja megszólítani? Minek széjjelforgácsolni a baloldalt, rontani a Fidesz leváltásának esélyét? A jóakarók azt tanácsolják, hogy a liberálisok csatlakozzanak az E2014-hez, az MSZP-hez vagy egy tetszőleges, már létező szervezethez. A kevésbé jóakarók pontosan tudni vélik, hogy egy új liberális párt mögött nem állhat más, mint az MSZP. Vagy a Fidesz. Esetleg mindkettő. Hogy az igazi cél az valami körmönfont politikai stratégia véghezvitele, Bajnaiék tárgyalási pozícióinak rontása, vagy nem is: inkább az MSZP gyengítése, vagy valami hasonló.
Pedig a magyarázat sokkal egyszerűbb. Azért kell liberális párt Magyarországon, mert van több százezernyi magát liberálisként meghatározó választópolgár, akit nem képvisel egyetlen szabad szemmel látható régi-új tömörülés sem. Mert az ő voksaikért ma olyan baloldali pártok versengenek, amelyek elfogadnak ugyan néhány liberális alapvetést, de ennél jóval többet el is utasítanak. Mert az egykori SZDSZ-szavazók, csak úgy mint az SZDSZ-ből az évek során kiábrándultak ma csak jobb híján, kompromisszumokat vállalva tudják támogatni valamelyik demokratikus pártot, vagy éppen a bizonytalanok milliós táborát erősítik.
Többségük arra vár, hogy megjelenjen végre egy erő, amelyik kompromisszumok nélkül vállalja a liberális elvek képviseletét. Az emberi jogok megalkuvás nélküli védelmét, a szabad és tisztességes versenyt, egyszóval az állam helyett az ember, az egyén szabadságán és felelősségén alapuló liberalizmust. Egy olyan pártra várnak, mint amilyen az SZDSZ és a liberális Fidesz is akart lenni, és amilyenek voltak is jobb pillanataikban. Ilyen párt ma nem létezik, mert végül nem csinálta meg senki helyettünk. Egy évvel a választások előtt ki kell mondanunk: nincs több időnk. Ha mi nem lépünk, más sem fog. Az LMP, az ex-LMP,  a DK, az MSZP, a Milla és az E2013 tisztességes, demokratikus pártok, de baloldali pártok, nem a liberálisokat képviselik. Ha a demokratikus erők úgy aratnak győzelmet 2014-ben, hogy nincs a soraikban liberális párt, akkor sem a programalkotás, sem a koalíciós program, sem a kormányalakítás során nem érvényesülnek majd a liberális eszmék, a liberális embereknek pedig nem lesz képviselete.
Pedig a liberalizmusra ma nagyobb szüksége van az országnak mint valaha. Közhely, hogy egy demokratikus társadalomban magától értetődőek bizonyos liberális alapvetések, amelyek megteremtenek egy közös értékmezőt, közös lelkiismereti mértéket. Két évtizede úgy hittük, hogy az emberi jogok védelme, a szabadságjogok tisztelete, a piacgazdaság tisztes működtetése, az állam és egyház szétválasztása, az autonóm polgár tiszteletben tartása olyan egyetemes alapértékek, amelyeket mindenki magáénak vall majd, függetlenül attól, hogy egyébként liberális, konzervatív vagy épp szociáldemokrata elveket képvisel. Bár idáig sosem jutottunk el, a rendszerváltás óta soha ilyen messze sem voltunk attól, mint most, hogy egyértelmű legyen: vannak emberi jogaink, azokat nem az állam adja, hanem eleve adottak. Soha ilyen messze nem volt a szabadelvű, patrióta, világra nyitott, a szabadságeszményében hívő polgárok politikai képviselete. Annak a csaknem félmillió magyar embernek a képviselte, akik a mindenhol ott lévő, mindenbe beleszóló jóságos állam helyett az egyéni és közösségi szabadságára épülő demokráciát választanák. Akik inkább hiszek az emberben, mint az államban. Ők a magyar liberálisok.
Nemcsak a jobboldal, hanem mai baloldali pártok is többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy az elmúlt években túl sok volt a liberalizmusból. A szabad piacból, a globális és nyitott gazdaságból, az etnikai és szexuális kisebbségek védelméből, és az individualizmusnak csúfolt egyéni szabadságból. Szerintem viszont túl kevés. Ma mégis sokan azt várják tőlünk, liberálisoktól, hogy a baloldali pártokat támogassuk, mert csak így lehet megszabadulni a jobboldaltót. Hogy adjuk fel liberális elveink jelentős részét a közös cél, a Fidesz leváltása érdekében. Ez lehet akár többségi vélemény is az úgynevezett „balliberális” oldalon, attól még veszedelmes tévedés marad. Ettől sem Orbán Viktort nem lehet hatékonyabban elküldeni, sem a liberális értékeket hatékonyan képviselni.
Most ugyanis előválasztási kampány folyik Magyarországon a demokratikus ellenzék pártjai között. Amit a választók többsége felesleges veszekedésnek lát, valójában a Fidesz utáni magyar politikai struktúra születése. Ezt ugyanúgy a választási törvény kényszeríti ki, ahogy majd a választási összefogást is. Nem aggódni kell, hanem örülni, hogy most a különböző pártformációk a választások előtt másfél évvel megmutatják magukat, és akár ugyanazokat a szavazókat akarják meggyőzni az igazukról. Ez önmagában nem lehet akadálya az ellenzéki választási együttműködésnek. Egy liberális párt feladata ebben a versengésben, hogy meggyőzze a szavazókat, hogy a gazdaság, a szociálpolitika, a jogbiztonság vagy az oktatás problémáira léteznek érvényes liberális válaszok, amelyek jobbak, mint a szociáldemokrata vagy zöldbaloldali válaszok.  Minden párt a saját szavazóival a háta mögött tud majd hatékonyan tárgyalni, ha eljön a választási együttműködés megkötésének az ideje, és csakis így tudja majd hatékonyan képviselni őket, ha a parlamenti munkáról vagy akár kormányprogram alkotásáról lesz szó. Akkor majd annyival kevesebbet kell engedni a liberális megoldásokból, minél erősebb a liberálisok politikai támogatottsága. Ehhez viszont most kompromisszumok nélküli liberális politikára, azaz egy önálló, jelzők nélküli liberális pártra van szükség.
Hát ezért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...