Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. február 1., péntek

Hiteltelenek

A baloldal, a szocialisták nem tagadják meg magukat. A múlt kísért, legalábbis náluk. A jövő évi választásra készülve utcabizalmikat telepítenek, képeznek ki a választókerületekben, akiknek a feladatuk az lesz, hogy a körzetükben „ajtótól ajtóig” győzzék meg a választókat a szocialisták megkerülhetetlenségéről, a baloldali alternatíváról.

Az utcafelelősök Ron Werber szocialista kampányguru útmutatásai szerint adatbázisokat készítenek, kimutatást az emberek érzelmeiről, gondolatairól, hovatartozásáról – netán szokásairól, ügyeiről, álmai-ról. Egyszóval az MSZP nem egyszerűen gondolatrendőrséget épít ki magának, hanem a valóságban klasszikus gyűlöletfelelősöket telepít a lakóhelyekre, ahol majd egymást figyelik, egymásról jelentenek az emberek.

Most még a választásokig következmények nélkül tehetik. De gondoljunk csak bele, mi történne, ha a választók akaratából hatalmat kapnának. Jaj lenne azoknak, akik nem támogatták a baloldalt.

Ezt már ismerjük, legalábbis az idősebbek. Emlékszünk a Rákosi-, majd a Kádár-korszak házmestereire, ház- és tömbbizalmiaira. Ők voltak az ÁVO, a belügy szeme, ők voltak azok, akik szorgosan körmölték be megjegyzéseiket a lakó-nyilvántartási könyvbe: megbízható, megbízhatatlan. Ők jelentettek, feljelentettek rendületlenül, névtelenül, s a hazugságokat, hamis vádakat rendre követték a házkutatások, zaklatások, kihallgatások, fenyegetések, megfélemlítések.

Így éltünk mi. Ezt akarja az egyharmad? Ez jöjjön vissza? Horn Gyula nem véletlenül mondta a parlamentben a rendszerváltás hajnalán, hogy Magyarország a feljelentők országa volt. A jobboldalon ülők ugyan felháborodtak ezen – többen a tisztességükben érezték magukat sértve –, sajnos mégis ez volt az igazság. Soha annyi embert nem jelentettek fel érdekből, számításból, rosszindulatból, karriervágyból 1945 után, az ötvenes és a hatvanas években, mint akkor. Ártatlanok tízezreit hallgatták ki, sok ezer embert vetettek börtönbe vagy végeztek ki. Ez volt a kommunizmus, ez volt a bolsevizmus, a proletárdiktatúra, ez volt és ez ma is a baloldal igazi arca.

A kommunista nem vész el, csak átalakul. A baloldal ma is a hazugságra, a megtévesztésre és a felejtésre épít. Ennek eklatáns példája volt nemrégiben Mesterházy Attila botrányos kolozsvári kiruccanása. Szegény ember, a határon túli magyaroktól pártja, az MSZP nevében bocsánatot kért a 2004. december 5-i népszavazás kudarcáért, s mit tesz isten, az erdélyiek nem felejtettek. Kifütyülték, „beszóltak” neki. S ez a valóság. Nem lesz könnyű Ron Werber gyűlöletfelelős úrnak újabb hazugságkampánnyal, tömbbizalmikkal győzelemre vezetnie a baloldalt, mert még túl frissek az emlékek a szocialisták és liberálisok négy- plusz nyolcéves országlásáról, áldásos tevékenységéről is.

Stefka István teljes írását a Magyar Hírlap hétfői számában olvashatja.
(Magyar Hírlap, 2013. január 21.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...