Még újabb alkotmány

Ugró Miklós

 

Még újabb alkotmány

Magyar Nemzet

2013. január 04., péntek 00:01

 

 

A régi, az 1949-es, az ellenzék szerint: demokratikus alkotmánnyal hatvanhárom esztendőn keresztül elvegetált az ország, most a jelek arra mutatnak, hogy négyévenként gründolnának újabb és újabb változatot különböző politikai erők.

 

 

Persze az a régi, Sztálinnak köszönhető pártállami alaptörvény nem maradt meg változatlanul több mint hat évtizeden keresztül, alakulgatott, formálódott az is, mint a kommunista embertípus a történelem kohójában. A rendszerváltásig nem csináltak nagy ügyet az alkotmány módosításából, a pártközpontból beszóltak a parlamentbe, s a kívánt paragrafust azonnal átírták, kihúzták, kiegészítették, beillesztették, ahogy azt egy demokratikus alaptörvény esetében illik. A rendszerváltáskor a kerekasztal résztvevői állapodtak meg az alkotmány módosításáról (ezt nevezik ma teljes társadalmi konszenzusnak) azzal a kikötéssel, hogy a régi alkotmány csak ideiglenesen maradhat meg, s az első szabad választás után azonnal újat kell alkotni. Aztán a választások után a „társadalmi konszenzussal” összehozott alaptörvényt a legnagyobb titokban harminchat helyen módosították Göncz Árpád kinevezése érdekében. Ám az volt az utolsó alkalom, amikor a kormány és az ellenzék képes volt együttműködni, s az ideiglenesnek mondott alkotmány huszonkét évig tartotta magát.
A rendszerváltás logikája azt diktálta volna, hogy mindjárt a kezdet kezdetén új alkotmányt alkossanak. De az az MSZMP-nek és utódpártjának (pártjainak) nem állt érdekében, mert ők a rendszerváltást tartották ideiglenesnek, nem az alkotmányt. Az MSZMP-s forgatókönyv szerint csak négy évig engedték volna át (osztották volna meg) a hatalmat, s arra a kis időre nem lett volna értelme új alkotmányt írni, helyette azon igyekeztek, hogy minden további változtatást megnehezítsenek. Tény, hogy a jobboldalnak, amíg nem lett kétharmados többsége, semmilyen esélye nem volt új alkotmány törvénybe iktatására, a baloldal pedig látványosan elégedett volt a sztálinista alaptörvény biztosította szolgáltatásokkal. 1996 júniusában az új alkotmány szabályozási elveiről szóló javaslat nem kapta meg a kellő többséget, bizonyságául annak, hogy a ballib koalíciónak esze ágában sem volt eltérni az 1949-es alkotmány kijelölte útról.
A 2010-ben elsöprő többséget szerzett jobboldali kormánynak és törvényhozásnak nemcsak lehetősége, de kötelessége volt az új alkotmány megalkotása. Az ellenzék nem kívánt az alkotmányozásban részt venni, így örök időkre hivatkozhat arra, hogy mennyivel különb alaptörvényt eszelt volna ki.
Különböző ellenzéki pártok és mozgalmak elmélyült tárgyalásokba kezdtek egymással. Szerintük új alkotmányra van szükség, mert a jelenleginek se társadalmi, se tartalmi legitimációja nincs. Ezen mondat pontos értelmét nem ismerjük, feltételezésünk szerint a tartalmi legitimáció hiánya arra vonatkozik, hogy nem tetszik az ellenzéknek. A társadalmi legitimáció meg a népszavazást jelenheti, amire valóban nem került sor, hiszen a több száz paragrafusból álló szöveget hogyan lehetne népszavazásra bocsátani. Az egészet egyben? Mi van, ha csak két-három mondat nem tetszik? Utasítsam el az egészet? Avagy szavazzunk minden paragrafusról külön-külön? Ezt még a bázisdemokrácia oly elkötelezett hívei, mint Bárándy Gergely, Szigetvári Viktor vagy Kónya Péter sem gondolhatják komolyan. Bárándy kijelentette, ők még kétharmados többség birtokában sem akarnának egyedül alkotmányozni. Ehhez képest Szigetvári már egy teljes alkotmánnyal a hóna alatt jelent meg arra az esetre, ha 2014-ben kétharmaddal nyerik a választásokat.
Ám fogadjuk el, ezek az ellenzékiek annyira demokraták és nemes lelkűek, hogy kétharmados győzelmük esetén sem akarnak egyedül új alkotmányt alkotni. De, ha ez így van, akkor az előzetes egyeztetésekre miért nem hívják meg a Fideszt?
Ugró Miklós