Ha a modern antiszemita őseit keresi, akkor határozottan rámutat az első zsidóellenes tüntetésekre az ősi Egyiptomban. Ezért nagyon szívesen utalnak a Teremtésre, 63, 32, ahol ezt mondják: "Az egyiptomiak nem ettek a héberekkel kenyeret, mert ez undorította az egyiptomiakat". Az Exodus néhány szakaszára is hivatkoznak, többek között: "Lásd, Izrael gyermekeinek népe népesebb és hatalmasabb nálunk; gyerünk, tárgyaljunk velük bölcsen, nehogy megszaporodjanak. " (Exodus, i, 9,10);
Bizonyos, hogy Jakab fiait, akik Goshen országába jöttek a fáraó pásztora, Aphobis vezetésével, az egyiptomiak úgy tekintették, mint fivéreiket, a hikszoszokat, a hieroglifák szövege szerint leprásoknak, néhány iratban "csapásnak" vagy "pestisnek" is nevezték őket. [15] Akkor érkeztek, amikor a nemzeti érzés fölerősödött az ázsiai hódítók ellen, akiket gyűlöltek kegyetlenségük miatt; ez az érzés hamarosan a függetlenségi háborúhoz vezetett, amely I. Ahmos végső győzelmével végződött, és a héberek rabszolgasorba taszításával. Ennek ellenére, ha valaki nem nagyon erősen zsidóellenes, nem lehet azokat a távoli zavargásokat másnak látni, mint a megszálló és megszállott harcának egy részét.
Addig nem lép fel antiszemitizmus, amíg a zsidók, elhagyva szülőföldjüket bevándorlóként telepednek le idegen országokban, és kapcsolatba kerülnek az őslakosokkal, akiknek szokásai, faja és vallása különbözik a héberekétől.
Ennek megfelelően Hámán és Mordechai történetét lehet a modern antiszemitizmus kezdetének tekinteni, és az antiszemiták ezt is tették. Ez a szemlélet valószínűleg helyesebb. Noha Eszter könyvének történelmi valóságában nemigen lehet megbízni, érdemes megemlíteni, hogy írója Hámán szájába néhány olyan kifogást adott, melyeket később Tacitus és más latin nyelvű írók is kinyilatkoztattak: " És Hámán azt mondta Ahasvérus királynak: egy bizonyos nép telepedett le és szóródott szét királyságod minden részében; törvényeik különböznek a többiek törvényétől; nem tartják be a király törvényeit. " (Eszter, III, 8)
A középkor írói a 16. és 17. században és korunkban sem mondanak mást; és ha Hámán története kétes értékű is, ami nagyon valószínű, nem lehet tagadni, hogy Eszter könyvének írója nagyon tehetségesen hozott össze sok olyan okot, amely évszázadokon keresztül jellemezte a gyűlöletet a zsidók iránt.
Ahhoz, hogy biztosan megfigyeljük a zsidóellenes ellenségességet, melyet ma hibás szóhasználattal antiszemitizmusnak hívnak, a zsidó terjeszkedést külföldön kell megvizsgálnunk.
Néhány hagyomány a zsidók belépésére utal az ókori világba az első foglyul ejtés idején. Amíg Nabu- Kudur-Ussur a zsidó nép egy részét Babilonba vitte, sok izraelita, hogy elmeneküljön a hódító elől, Egyiptomba, Tripoliba menekült és a görög gyarmatokat is elérte. A hagyomány ugyanerre az időre teszi a zsidók megérkezését Indiába és Kínába.
Történelmileg a zsidók vándorlása a földgolyón az időszámításunk előtti 4. században kezdődött el. Kb. 331-ben Kr. előtt Nagy Sándor néhány zsidót Alexandriába vitt, Ptolemájosz néhányat Cyreneikára, és kb. ugyanebben az időben Selecus néhányat beengedett Antiókiába. Amikor Jézus megszületett, zsidó gyarmatok virágzottak mindenütt, és közülük gyűjtötte a kereszténység első híveit. Zsidók voltak Egyiptomban, Föniciában, Szíriában, Coele-Szíriában, Pamfíliában, Cilícián, Bithynián. Európában Thesszáliában, Beóciában, Makedóniában, Attikán és Peloponnézusban telepedtek le. Megtalálhatók voltak a Nagy szigeteken, Eoböában, Krétán, Ciprusban és Rómában. "Nem könnyű olyan helyet találni a Földön, ahol nem élne ez a faj" - mondja Strabo.
Miért voltak zsidók mindezekben az országokban és városokban? Mert sohasem léptek be egy városba állampolgárként, hanem mindig kivételezett osztályként. Palesztínát elhagyva mindenek előtt zsidók akartak maradni, és hazájuk még mindig Jeruzsálem volt, azaz az egyetlen város, melyet Isten megáldott és ahol Templomában áldozni lehetett. Mindenütt köztársaságot alakítottak, melyet Júdeával és Jeruzsálemmel egyesítve képzeltek el, és mindenhonnan adót fizettek a Templom karbantartására a főpapoknak.
Továbbá elkülönültek a többi lakostól szertartásaikkal és szokásaikkal; Az idegen földeket tisztátlannak tartották, és minden városban egyfajta szent területet akartak alapítani. Külön éltek saját területen, maguk közé zárva, elszigetelve, magukat kormányozva olyan privilégiumok alapján, melyeket féltékenyen őriztek, és amelyek fölgerjesztették a szomszédok irigységét. Egymás között házasodtak és nem engedtek be idegeneket a tisztátlanságtól való félelmükben. Az őket körülvevő titokzatosság környezetükben kíváncsiságot és ellenszenvet ébresztett. Szertartásaik furcsának tűntek és nevetségesnek; ismeretlenek révén helytelenül mutatták be és rágalmazták őket.
Alexandriában sokan voltak. Philo [16] szerint Alexandria öt kerületre volt fölosztva. Kettőt zsidók laktak. A kiváltságok, melyeket Cézár adományozott nekik, egy oszlopba voltak vésve és úgy őrizték azt, mint különös kincset. Saját szenátusuk volt, amely zsidó ügyekben törvényt hozott, és egy ethnarchus bíráskodott fölöttük. Hajótulajdonosok, kereskedők, farmerek voltak, legtöbbjük gazdag; A feltárt épületeik és zsinagógáik tanúsítják fényűzésüket. A Ptolemájosz család adószedőjévé tette őket; ez volta az egyik oka annak, hogy a nép gyűlölte őket. Amellett az övék volt a nílusi hajózás monopóliuma, a gabonakereskedelemé és Alexandria élelmezéséé, és kereskedelmüket kiterjesztették minden Földközi tenger melletti tartományra. Nagy vagyonokat gyűjtöttek; ez emelte föl az invidia auri Judaici. -t. A növekvő harag ez ellen az idegen csoport ellen, akik nemzet a nemzeten belül, tüntetésekhez vezetett; gyakran érték támadások a zsidókat, és többek között Germanicunak nehezére esett védelmük biztosítása.
Az egyiptomiak azzal bosszulták meg magukat rajtuk, hogy kinevették vallási szokásaikat, a disznóhús elutasítását. Egyszer fölvonultattak a városban egy Carabas nevű bolondot, akit papíruszkoronával ékesítettek és királyi palásttal borítottak, és a zsidók királyaként köszöntötték. Philadelphus, az első Ptolemájosz uralkodó alatt Manetho, Helipolisz templomának főpapja nyújtotta tekintélyét a nép gyűlöletéhez; a zsidókat a hikszosz uzsorások utódainak tekintette és azt mondta, hogy ezt a leprás törzset ki kell utasítani szentségtörése és istentelensége miatt. Chaeremon és Lysimachus megismételte ezeket a meséket. De nemcsak a népszerű ellenségesség üldözte a zsidókat. A sztoikusok és a szofisztikusok is ellenük voltak. A zsidók mint térítők ellentétben álltak a sztoikusokkal; a befolyásért rivalizáltak, és az egy Istenben való közös hitük ellenére ellentétek voltak köztük. A sztoikusok vallástalansággal vádolták a zsidókat, ezt Posidonius és Apollonius Molo mondásaival igazolva; nagyon csekély tudásuk volt a zsidó vallásról. Azt mondták, hogy a zsidók elutasítják az Istenek imádatát; nem hajlandóak az uralkodó istensége előtt sem meghajolni. Szentélyük egy szamár fejében van és annak hódolnak; kannibálok; minden évben meghízlalnak egy embert és föláldozzák egy ligetben, aztán szétosztják húsát egymás között, és az idegenek gyűlöletére esküsznek föl . "A zsidók, mondta Apollonius Molo, az emberiség ellenségei. Semmi hasznosat nem találtak föl, és brutálisak. " Posidonius hozzáteszi: "Ők az emberek legrosszabbjai. "
A szofisták nem kevésbé utasították el a zsidókat mint a sztoikusok. De gyűlöletük oka nem vallási volt, hanem inkább irodalminak nevezhető. Ptolemy Philadelphustól a harmadik század közepéig az alexandriai zsidók propagandájuk fenntartására és erősítésére rengeteg szöveget hamisítottak meg melyet ki tudtak kölcsönözni, hogy ügyüket támogassák. Aiszkülosz, Szokratész, Euripidész, Orfeusz állítólagos jóslásait, melyeket Arisztobúlosz őrzött meg, Alexandriai Klémens stromataját arra használták, hogy Istent és szombatot dicsőítsék. Történészek munkáját hamisították meg vagy olyan könyvek jelentek meg nevükben, melyeket sohasem írtak meg. Így történt, hogy a zsidók történetét Abderai Hectaeus nevében jelentették meg. Ezeknek a kitalálásoknak legjelentősebbike Szibilla jóslatai voltak, Alexandriai zsidók hamisítványai, amely egy Isten uralmának eljövetelét jósolták meg. De utánzóik is lettek, mert mióta Szibilla elkezdett beszélni, kétszáz évvel Krisztus eljövetele előtt, az első keresztények is megszólaltatták. A zsidók eltulajdonították a görög irodalmat és filozófiát is. A Pentateuch egy kommentárjában, melyet Özséb tett el számunkra, [17], Aristobulos megpróbálta megmutatni, hogy Plátó és Arisztotelész metafizikai és etikai gondolataikat a Pentateuch görögre való fordítása során találták. A görögöket földühítette irodalmuk és filozófiájuk ilyen kezelése és bosszúból Manetho rágalmazó iratait adták ki olvasásra, melyeket a Bibliára alkalmaztak, a zsidók nagy dühére; ezek szerint a nyelvek összezavarodása úgy történt, hogy Zeusz a legenda szerint elrabolta az állatok közös nyelvét. A szofisták, akiket zsidókkal való kapcsolatuk megsértett, ellenük beszéltek tanításukban. Egyikük, Apion tanulmányt írt a zsidók ellen. Apion különös egyéniség volt, hazudós és dadogós, amely szokatlan volt a szónokok között is, tele hiúsággal, amely miatt Tiberius őt "Cymbalum mundi. "-nak nevezte. Történetei híresek voltak. Azt állította, hogy varázsos fűszerekkel Homérosz árnyékát is megidézte, mondta Plíniusz.
Apion megismételte zsidók elleni tanulmányában Manetho történeteit, melyeket előzőleg Chaeremon és Lysimachus újra fogalmazott és kiegészítette őket idézve Posidoniust és Apollonius Molot. Szerinte Mózes csak "csábító és varázsló" volt, és a törvények csak "rossz és veszélyes" dolgokat tartalmaztak. [18]
A szabbat nevét egy betegségből származtatták, egyfajta kelevényből, amellyel a zsidók voltak megfertőzve, és amelyet az egyiptomiak szabbatizmusnak hívtak, azaz ágyékbetegségnek.
Philo és Josephus megvédték a zsidókat és harcoltak a szofisták és Apion ellen. A Contra Apionem c. tanulmányban Josephus nagyon ridegen támadja ellenfelét. "Apion" mondja, "olyan hülye, mint egy szamár és olyan meggondolatlan, mint egy kutya, mely ennek a népnek egyik istene". Philo viszont inkább általánosan támadta a szofistákat, és ha egyáltalán megemlíti Apiont, a Legatio ad Caium-ban, akkor csak azért, mert Apiont küldték Rómába, hogy vádat emeljen a zsidók ellen Caligulánál.
A földművelésről szóló tanulmányában nagyon sötét képet fest a szofistákról, és arra céloz, hogy Mózes disznókkal hasonlította őket össze. Más írásaiban viszont azt javasolja vallástársainak, hogy ne hergeljék őket, hogy elkerüljék a provokációkat és zavarokat, és várjanak türelmesen a megváltásra, ami a zsidó birodalom napján fog eljönni, amikor a megváltás birodalma jön el a Földre.
Philo javaslatait nem szívlelték meg; a bosszúság mindkét oldalon sokszor fajult kihágásokká és zsidókon való vérengzéssé; az utóbbiak bátran megvédték magukat. [19]
Rómában a zsidók gazdag és erős gyarmatot alkottak a Keresztény kor első évében. Ha Valerius Maximusnak hihetünk, Kr. e. 139-ben jöttek először a városba Popilius Loenus és Cajas Calpwinius konzulsága alatt. [20]
Az biztos, hogy Kr. e. 160-ban Judas Maccabee követsége jött Rómába hogy a köztársaság szövetségéről tárgyaljon Szíria ellen. Más követségek is követték ezt 143-ban és 121-ben. [21]
A zsidók letelepedése Rómában valószínűleg ekkor történt. Pompej alatt számosan jöttek, és már Kr. e. 58-ban nagy településük volt. Féktelen és ijesztő voltuk miatt fontos politikai faktor voltak. Cézárnak segített támogatásuk a polgárháborúk során és előnyökkel halmozta el őket; fölmentette őket a katonai szolgálat alól is. Augusztus alatt az ingyen kenyér kiosztását elhalasztották, ha az szombatra esett. A császár megengedte nekik, hogy adót gyűjtsenek Palesztína részére és elrendelte, hogy egy vagy két juh föláldozását ajánlják föl a Jeruzsálemi templom számára, ha ennek eljön az ideje. Mikor Tibérius lett a császár, Rómában kb. 20 ezer zsidó volt, akik kollégiumokban és szodalitátokban voltak szervezve.
Kivéve az ismert zsidó családokat, mint a Herodok és az Agrippák, akik résztvettek a közéletben, a zsidó tömegek a háttérben maradtak. A többség a város legpiszkosabb és legforgalmasabb részén, a Transtiberiusban lakott. Láthatók voltak a Via Portuensisen, az Emporiumon és a Nagy Cirkusznál, a Campus Martiusban és Suburrán, a Capenian Kapu mögött, az Egerian Creek partjain és a szent sír közelében. Kereskedelemmel és használtáru-kereskedelemmel foglalkoztak; a Capenian Kapunál szerencsejátékokkal. A gettózsidó itt már megjelent.
Rómában ugyanazok az okok dolgoztak, mint Alexandriában. Itt is jelentős kiváltságokat kaptak a zsidók, néhányuk gazdagsága, továbbá hallatlan luxusuk és kérkedésük ébresztette föl a tömeg haragját. Ezt az érzést súlyosbították mélyebb és fontosabb vallási jellegű okok; még úgy is kifejezhetjük, bármilyen furcsának is tűnik, hogy a római zsidóellenesség vallásos jellegű volt.
A római vallás semmiben sem emlékeztetett a görögök csodálatra méltó szimbólikus sokistenhitére. Inkább szertartásos volt mint mítikus; szokásai közel voltak a mindennapi élet szokásaihoz, és sokféle nyilvános szertartáshoz. Róma teste egy volt Isteneivel; nagysága nemzeti vallási gyakorlatának szigorú megfigyeléséhez volt kötve; nagysága polgárainak hitétől függött és úgy tűnik, hogy a rómaiaknak a zsidókhoz hasonlóan egyességük volt Isteneikkel, melyet mindkét fél szigorúan betartott. A római Istenei valahogy mindig jelen voltak; otthon hagyta családi tűzhelyét , de újra megtalálta azt a fórumon , az utakon, a szenátusban, még a mezőkön is, ahol azok Róma nagyságára ügyeltek. Mindig és minden alkalommal áldoztak; a katonákat és a diplomatákat jövendölések kísérték, és minden hatóság működésében, polgári vagy katonai, részt vett a papság, mert egy tiszt nem tudta megtenni kötelességét, ha nem tudta vallása szertartásait és szokásait.
Ezt a kultuszt a köztársaság évszázadokig tartotta fönt, annak parancsait híven követte; ha változtak, ha megváltoztak, ha megsértették a hagyományokat, ha nem tartották be a szabályokat, Róma dicsősége hanyatlani kezdett, és haláltusája kezdődött meg.
Így őrizte meg magát a római vallás hosszú időn át változás nélkül. Igaz, Róma ismerte az idegen vallásokat; látta Ozirisz és Ízisz imádóit, a nagy Anyáét és Szabáciusét; noha beengedte őket panteonjába, nem adott nekik helyet nemzeti vallásában. A keletieket eltűrte, az állampolgárok gyakorolhatták babonáikat, ha azok ártalmatlanok voltak; de mikor Róma észrevette, hogy egy vallás bomlasztó volt a római szellemre nézve, akkor könyörtelen volt, mint a bakkantészek összeesküvése esetén, vagy az egyiptomi papok kiutasítása esetén. Róma védte magát az idegen szellemtől, félt a vallási csoportokkal való kapcsolatba kerüléssel. Még a görög filozófusoktól is félt, és a szenátus Marcus Pomponius prétor (igazságszolgáltatási tisztviselő) jelentése szerint megtiltotta nekik, hogy a városba betegyék lábukat.
Ebből érthető, hogy melyen érzéseket táplálhattak a rómaiak a zsidókkal, görögökkel, ázsiaiakkal, egyiptomiakkal, germánokkal vagy gallokkal szemben, akik magukkal hozták szertartásaikat és hitüket, de nem tiltakoztak az ellen, hogy Mars vagy a nádor, vagy akár Jupiter Latiaris előtt meghajoljanak. Bizonyos határokon belül alkalmazkodtak a város szabályaihoz, legalábbis nem ellenkeztek vele. Nem így a zsidók. Magukkal hozták vallásukat, mely olyan merev, szertartásos és intoleráns volt, mint a római vallás. Jehovaimádatuk kivonta őket mindenki más imádatából; így megdöbbentették polgártársaikat, amikor nem voltak hajlandók esküt tenni a sasra, pedig a sas volt a légiók Istene. Amikor vallási hitük elvegyült bizonyos társadalmi szabályok vizsgálatával, ennek a hitnek az átvétele a társadalmi rend változásával járt együtt. Emiatt a rómaiak aggódtak amiatt, hogy a zsidók közéjük telepedtek, mert a zsidók emellett szorgalmasan térítettek is.
A zsidók térítő szellemét minden történész igazolja, és Philo helyesen ezt mondja: "Szokásaink nyertek és megtérítettük a barbárokat, a helléneket, a szárazföld lakóit és a szigetek lakóit, a keletet és a nyugatot, Európát és Ázsiát, az egész világot, egyik végétől a másikig. "
Az ókor népeit hanyatlásukkor mélyen vonzotta a júdaizmus, az oszthatatlan Istenség dogmája, erkölcse; sok szegényt vonzottak a zsidók kiváltságai. Ezek az áttértek két osztályra oszlottak: azokra, akiket körülmetéltek és így beléptek a zsidók közösségébe, így idegenekké váltak családjaik számára, és azok, akik ugyan nem léptek formálisan be a közösségbe, de akörül gyülekeztek.
Ezek az áttérések, általában meggyőzés útján és néha erőszakkal, mikor gazdag zsidók megtérítették rabszolgáikat, reakciót vontak maguk után. Ez volt a fő ok, másodlagos okokkal együtt, mint a zsidók gazdagsága és politikai hatalmuk, előjogaik, amely Rómában zsidóellenes tüntetésekhez vezetett. A római és görög írók többsége Cicerótól kezdve tanúja ennek a lelkiállapotnak.
Ciciero, Apollonius Molo tanítványa, örökölte tanárja előítéleteit. Úgy találta, hogy a zsidók útjában vannak. A néppárttal a szenátus pártja ellen voltak, melyhez ő tartozott. Félt tőlük, és láthatjuk a Pro Flacco néhány fejezetéből, hogy alig mert szót emelni ellenük, olyan számosan voltak körülötte és a nyilvános helyeken. De egy napon kitört: "ezeket a barbár babonájúakat le kell küzdeni" mondja. Azzal vádolja őket, hogy "gyanakvó és rágalmazó nemzet", és azzal folytatja, hogy lenézik Róma ragyogását". [22]. Szerinte félelmesek voltak, elváltak Rómától és Jeruzsálemre tekintettek, Rómából kihúzott dénárokkal támogatták azt. Továbbá azt vetette szemükre, hogy római polgárokat nyernek meg szombatos szertartásaikra.
Ez az utóbbi vád ismétlődik meg a leggyakrabban a vitázók, a költők és történészek írásaiban. A zsidó vallás, amely elbűvölte azokat, akik megértették annak lényegét, elundorította azokat, akik felületesen ismerték, és nevetséges és képtelen szertartások sorozatának látták. A zsidók csak egy babonás nép, mondja Persius [23], szombatjuk gyászos nap, adja hozzá Ovidius [24], a disznót és a szamarat imádják, állítja Petronius [25].
Tacitus, a jólinformált, megismétli a zsidósággal kapcsolatosan Manetho és Posidonius meséit. A zsidók, mondja, a leprásoktól származnak, jutalmuk egy szamárfej, gyermeteg szertartásaik vannak. Mikor vádjait részletezi, azok ugyanazok, mint a mai francia nacionalistáké: "Mindazokat, akik átveszik vallásukat" mondja "először körülmetélik, és az első utasítás, melyet kapnak az az, hogy becsüljék le Isteneiket, tagadják meg országukat, felejtsék el apjukat, anyjukat és gyerekeiket" majd továbbá ezt mondja: "A zsidók mindent szentségtörésnek tekintenek, ami nekünk szent. " [26]. Suetonius és Juvenal ugyanezt ismétli meg; az alapvető vád így hangzik: " Egy bizonyos szertartásuk van és saját törvényeik; elutasítják a római törvényeket. [27]. Ez hasonlít Pliny vádjához:"Lebecsülik az Isteneket. " [28].
Szenekának ugyanaz a kifogása, de a filozófust más motívumok vezérlik. Szeneka, a sztóikus és a zsidók között vetélkedés volt, ugyanaz a fajta, amely a sztoikusok és az alexandriai zsidók között volt. Ő nem annyira azzal vitázott, hogy megvetik az Isteneket, inkább azzal, hogy térítenek, mely gátolta a sztóikusok elveinek terjedését. Így fejezi ki nemtetszését: "A rómaiak", mondja sajnálkozva, átvették a szombat ünneplését. [29]. Továbbá, a zsidókról szólva ezt a következtetést vonja le: "Ennek a gyalázatos népnek sikerült az, hogy elterjessze szokásait az egész világon; a meghódított adta törvényeit a hódítónak. " [30]. Szeneka szemléletmódja összhangban volt a köztársaság és a birodalom szemléletmódjával, amelynek alapján intézkedéseket hoztak arra, hogy ellenőrizzék a zsidó térítést. Tiberius alatt, a 22. évben egy szenátusi utasítást adtak ki az egyiptomi és zsidó babonák ellen és négyezer zsidót Szardíniára deportáltak. Caligula alatt kellemetlen módon üldözték őket; bátorította Flaccus egyiptomi eljárását, melyet a császár igazolt, elvette a zsidók kiváltságait, melyeket Cézártól kaptak, elvette zsinagógájukat és elrendelte, hogy úgy kell őket tekinteni, mint egy meghódított város lakóit. Domitian külön adót vetett ki rájuk és azokra, akik zsidó módon éltek, remélve, hogy az adó kivetése megállítja az áttéréseket, és Antonius Pius megtiltotta, hogy a fiukon kívül zsidók mást is körülmetéljenek.
Zsidóellenesség nemcsak Rómában és Alexandriában volt, hanem mindenütt, ahol zsidók voltak: Antókiában, ahol nagy vérfürdők történtek, Lybiában, ahol Vespasianus uralma alatt Catullus, a kormányzó fölheccelte a köznépet ellenük; Ioniában, ahol Augustus alatt a görög városok, egymással egyetértésben arra kényszerítették a zsidókat, hogy vagy föladják vallásukat, vagy vegyék magukra a köz teljes kiadásait.
De lehetetlen a zsidók üldözéséről beszélni a keresztények üldözése nélkül. Hosszú időn át zsidók és keresztények, ezeket az ellenséges testvéreket ugyanúgy lenézték, és ugyanazok az okok, melyek meggyűlöltették a zsidókat, meggyűlöltették a keresztényeket is. A Názáreti elvei az ókori világnak ugyanazokat a halálos elveket hozták. Ha a zsidók azt tanították, hogy az embereknek ott kell hagyniuk Isteneiket, férjüket, apáikat, gyerekeiket és feleségüket, hogy Jehovához jöjjenek, Jézus azt is mondta: " Nem egyesíteni jöttem, hanem szétválasztani". A keresztények. mint a zsidók, elutasították azt, hogy meghajoljanak a sas előtt; mint a zsidók, nem borultak arcra az Istenek előtt. Mint a zsidók, a keresztények is ismertek Rómán kívül egy másik várost is; mint a zsidók, inkább hanyagolták el polgári kötelességüket, mint a vallásit.
Így, a kereszténység első ideje alatt a zsinagóga és az ősi templomot egyaránt megvetették. A zsidókkal együtt "egy bizonyos Krisztus" követőit is kiutasították a városból. Mindkét oldal arról akarta meggyőzni a népet, hogy nem szabad a másikkal összekeverni és a kereszténység akkor kezdett el hallatni magáról, amikor elvetette Ábrahám örököseit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése