Túl nagy volt nékünk Nagy Magyarország, a Hitünk, erőnk meg túl kicsi. Nem számoltunk vele egyáltalán, hogy valakik, valahogy, majd elveszik. Túl nagy volt az úri galádság és kevés volt az Iskola. Mire feleszméltünk és fogadtuk: "Nem nem soha!" Mostani helyzetünk ugyanaz! Túl sok ember került utcára. Túl erősek az idegenek, túl sok Kórház, Iskola van bezárva. A sínek ellen, a folyók ellen, túl erős a szerző áradat. Építs! Ne ronts! Oda kell tenni a szerzést megtiltó zárakat! Túl sok lett az "úri" hazugság. Ha láng lobban a "Grófi szérűn", Ugyanúgy zokog a koldus sereg és az "úri" kár megtérül. Ugyanúgy némák a harangok, az "úr" hazudik, ostoroz, ugyanúgy becsapnak, rászednek, felkért "tanár" hamisan szoroz! Annyi ember került utcára, köztük Tanítók százai, ezért a tanulatlanság ennyire erős lett mára itt. Itt mindíg volt kibic, mikor a normál, vesztett esélyre mutatott, hogy a nagyhangú "fő-, főalak" megint és újra hazudott. Mindenki tudta, mikor a vakság a Don-kanyarhoz vezetett, az akarnok hiába üvölt, az a háború is elveszett. Új pénzek hullanak "zsebeseknek", kiknek van pénzük bőven és ettől, a szegénnyel szemben, évekkel előbbre állnak időben. Itt omlanak a régi romok. Büszke másságok, cigányok, koldusok és akik fölött nincs fedél... Megosztani! Uralkodni! És dühöngva fúj a halotti szél! A határon túli Magyarok, ott a mások Őket tisztelni! Azt a Magyarságot!!! Védeni, Aki a mai napig Magyar! De a hatalom, cirkuszt akar!!! Közbiztonságot! Ne cirkuszt, "büszkét"! Családot óvni! Szívünk csücskét!!! Túl kicsi volt nekünk e kis ország. A Hitünk, erőnk is túl kicsi. Nem számoltunk vele egyáltalán, hogy valakik, valahogy majd elviszik... Mosonyi György
A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.
Olvasóinknak
Kedves Olvasóink!
Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.
„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.
E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.
A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.
Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.
Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.
Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:
„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”
A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.
A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.
De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”
Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.
Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!
Szabó Piroska
2012. október 22., hétfő
Romok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A család és a női életpályák
Nádasi Katalin Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
-
Ha a 2000-es évek legnépszerűbb magyar könnyűzenei dalát keressük, legtöbbeknek azonnal Fluor Mizu?-ja, vagy Majkától a Belehalok juthat e...
-
Szerző:Almássy Ferenc Éric Zemmour talán az egyetlen magyarbarát francia véleményformáló. A konzervatív Le Figaro hasábjain az őt érő tá...
-
Nádasi Katalin Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése