Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. május 16., szerda

Új receptet ír az IMF



Mégsem lehet ugyanazt a kényszerzubbonyt húzni minden államra – erre jött rá a napokban az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap. A hazánkon patikamérlegen kiszámított deficitet számon kérő Olli Rehn pénzügyi biztos például addig a felismerésig is eljutott, hogy „az uniós költségvetési szabályok még sincsenek kőbe vésve, és az Európai Bizottság jelentős teret engedhet a mérlegelésnek”. Sőt, álláspontja szerint a szabályok tagországonként megengedik a különbségtételt.


 
 
Örömmel halljuk, hogy Brüsszelben árnyalják a képet, és már nem attól várják a gazdasági csodát, hogy mindenki ugyanazt a sémát követve halad a megszorítások útján. Másrészről érthetjük mindezt úgy is, hogy ezek szerint mégiscsak lehetnek egyenlő és egyenlőbb tagállamok, ha ezt az unió úgy ítéli? És ha igen, akkor mi miért mindig az első csapathoz tartozunk? Nem úgy, mint például az éltanulónak elkönyvelt – szocialista vezetésű – Románia, ahol a valutaalap tegnap lazított a gyeplőn: beleegyezett a közalkalmazottak béremelésébe és némi nyugdíjkorrekcióba. A francia és görög választási eredmények valószínűleg kijózanítóan hatottak az IMF-re is. Christine Lagarde vezérigazgató már kedden arról értekezett a zürichi egyetemen, hogy „nem kell mindenáron betartani a költségvetési hiánycélt”, mert károkat okozhat a gazdaságban. Azt is hozzátette, hogy „a legfontosabb a helyzetnek megfelelő ritmus megtalálása, amely minden ország esetében más és más”. Nocsak. Pálfordulás ez a javából.

Ezek szerint van élet az ortodox gazdaságpolitikán túl is? És mégsem mindenhol válik be ugyanaz a recept?

Ma már nemcsak arról van szó, hogy Európa megelégelte a megszorításokat, hanem jóval inkább arról, hogy világosan látható, zsákutcába vezetett az egysíkú gazdaságfilozófia. Öt évvel a válság begyűrűzése után az uniós tagállamok jó része még mindig nem talált vissza a 2008 előtti szinthez. Az átgondolatlan megszorítások Európa-szerte magas munkanélküliséget, a fiatalok számára kilátástalan jövőt, elszegényedést és lassuló gazdasági ütemet hoztak.

A teljes publicisztikát itt és a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.
(Szabó Anna - Magyar Nemzet, 2012. május 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...