Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. február 29., szerda

Megmentett gondolatok:A nemzeti szociális konzultációhoz íródott

2011. május 26., csütörtök


Kedves Olvasóink!

Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Mai témám, egy , a nemzeti szociális konzultáció kapcsán felötlött gondolat hatására, egy ábrázoló műfaj keretén belül igyekszem megjeleníteni Önök felé az egyébb problémákat.

András félretolta a kéziratot, és tanácstalanul az ablakra meredt. Vele szemben Kati rezzenéstelenül várta főnöke véleményét. Olyan üresnek és kiégettnek érezte magát, hogy már ez a bizonytalanság sem riasztotta.

-Elsőrangú anyag-mondott ítéletet végül a főszerkesztő, csak azt nem értem, miért írta meg. Ha már ennyi éven át olyan jól el tudta titkolni a múltját, bátran folytathatta volna tovább a játékot. Nem kellett volna kiszolgáltatnia magát a nyilvánosságnak.
-Karcsi miatt tettem- felelte Kati. Megtudott mindent és azzal fenyegetett, hogy világgá kürtöli a titkomat, ha nem engedem át neki a Varga -témát.
-Varga elmondott magának valamit,amire Karcsinak fáj a foga?
-Kati, nem tudta mit válaszoljon.
-Kinyomoztam egy s mást Vargáról, de megígértem neki, hogy a beleegyezése nélkül egy sort sem teszek közzé.
-Maga megígérte neki, hogy hallgat a dologról mert nem akar lealacsonyodni a Karcsi félék szintjére?
-Az újságírónő némán bólintott.
-Nézze, Kati, én sohasem engedném, hogy Karcsi olyasmit publikáljon, amivel árthatna magának.
-Ezzel az írással azonban-emelte fel a kéziratot a főszerkesztő az asztalról-egészen más a helyzet.Ez egy kegyetlen sors szívbemarkoló leírása.

-Ez a Karcsi valamikor ugyanolyan tehetséges és lelkes álmodozóként kezdte ,mint maga.
De legalább annyira becsvágyó is volt,örökké a bomba riportot hajtotta, amellyel nevet szerezhetne magának.Sporttudósítóként akkoriban együtt járt egy fiatal kolléganőjével.
Joli-nak hívták az ifjú hölgyet és szintén nem volt híján a becsvágynak. Joli, tudta, hogy a fiú éppen egy legendás hírű játékos életrajzán dolgozik,amellyel sportújságírói hírnevét kívánta megalapozni.Aztán történ valami, ami egészen megváltoztatta Karcsit.
Már az utolsó simításokat végezte a szövegen, amikor egy reggel kinyitotta az újságot,amely részletes tudósítást közölt ama neves játékosról.A cikk alatt Joli neve állt.
-Nem igaz.... döbbent meg Kati.
De mennyire, hogy igaz!
Az a nő, aki előtt Karcsinak semmilyen titka nem volt, elárulta őt.
Azután lett szegény fiú olyan megkeseredett, kiábrándult és érzéketlen, amilyennek ma ismerjük. Mindenütt veszélyt szimatol,folyton retteg, hogy elhalásznak előle egy témát.Ezért aztán igyekszik valamennyi kollégánál előbbre járni.
-Te ölsz vagy téged ölnek........mormolta Kati.

-Ami a maga cikkét illeti, Kati, nemcsak a bátorságát csodálom, hanem azt is, hogy gondosan kerüli a hatásvadászatot.Nincs benne semmi szenzációhajhászás,csupán egy szívhez szóló élettörténet.
-Mert a szívemmel írtam, András.

-Szombaton Kati beletemetkezett a házmunkába és a bevásárlásba.Szinte mániákus takarításba kezdett, hogy a történteken ne kelljen tépelődnie.

Vasárnap már kora reggel talpon volt.
Remegő térddel a postaládához sietett, hogy kivegye a reggeli újságot. az ablak elé űlt, és elolvasta a történetet, amelyet a szíve vérével vetett papírra.

-Az Y utca egy magyarországi nagyváros elhagyatott környékén fekszik,lakói már semmit sem várnak a jövőtöl. A házak elhanyagoltak, a töredezett utcakövekeket felveri a gyom. A legtöb b üzlet rég lehúzta aredőnyt, vagy jobb hírű kerületbe költözött.
Nem messze innét csillogó lakóházak és irodaépületek törnek a magasba. A toronyházakban tőzsdei brókercégek és elektronikai vállalatok irodái működnek,vezető beosztású és jól fizetett alkalmazottak élnek családjaikkal.
A ragyogó épületek tövében még nyomorúságosabbnak tűnik az Y utca.Itt, semmi sem ragyog, sem az ablakok, sem az itt élő emberek arca.A környékbeliek alkalmi munkákból tengődnek.
Így, aztá mesébe illik, hogy egyikőjüknek mégis sikerült kivergődnie az Y utcából.
Hátat fordított a múltjának, hogy jövője legyen, Hazugságokból rakott falat, hogy a tetejéről még magasabbra hágjon. Rólam szól a történet. A szereplők nevét megváltoztattam, mert bár senki sem bűntelen, mégsem mind egyaránt bűnösök.


Kati átugrotta a következő oldalt és a befejező részt kereste, amely a legérzékenyebben érintette. Arról a délutánról szólt, amelyen az apját megölték.Olvasás közben úgy megrohanta a borzalmas órák emléke, hogy félretette az újságot, és lehunyt szemmel újra átélte a történteket.
-Miután az anyja - elhagyta az otthonukat,és soha többé nem jött vissza, az apja mind mélyebb búskomorságba süppedt. Korábban sem vetette meg az italt most azonban nap nap után berúgva vetődött haza,elhanyagolta munkáját,végül el is bocsátották. Kati számára egyetlen,végeérhetetlennek tűnő lidércnyomás volt ez az időszak.
Mióta apja munkanélküli lett, alkalmi munkákból próbált úgy-ahogy megélni,és számítani lehetett arra,hogy elveszítk omladozó kis házukat is. Kati többnyire a szobájában keresett menedéket. A tanulás volt az egyedüli vigasza, az adott biztos fogódzót az őt körülvevő zűrzavarban.Az apjával nemigen beszélt,nem is tudtak szót érteni egymással.
Amikor a munkanélküli segélyt sem folyósították már tovább, az apja csak részegen ült a konyhában az álláskereséssel is felhagyott. Kati lassanként meggyűlölte.
Eltökélte magában, hogy diplomát szerez. Ehhez pedig jó bizonytvány kellett, másképp semmi reménye nem lett volna,hogy alaha is kiemelkedjék az Y utca szennyébeől.
Jó tanulmányi eredménye révén ösztöndíjat szerzett amely lehetővé tette, hogy beiratkozzék az egyetem,re.
Az apjával továbbra sem beszéltek egymással.
Kati, nem merte megkérdezni, miből telik ennivalóra. Hallgatott, tanult és ébren tartotta a reményt hogy egyszer megszabadulhat innét.
Így aztán teljesen felkészületlenül érte,amikor egy napon rendőrök jöttek, s közölték vele, hogy az apját rablótámadási kísérlet során meglőtték és korházba szállították.
Az apja még ezsméleténél volt, de a nyelve nehezen forgott.
-Kati- nyögte a férfi-, tudom,hogy nem lett volna szabad,bocsáss meg, hogy tönkre tettem az életedet.
Nekem már végem, de te erősebb vagy nálam,belőled még lehet valaki, sikerülni fog.....
Kati kétségbeesetten zokogott apja ágyánál.
Részvét és harag, szeretet és gyűlölet kavarogtak feldúlt lekében,-.
Haldokló apja látványa felkavart benne valamit, ami erősebbnek bizonyult,mint a jeges közöny, amelyet a túlélésért való küzdelemben magára erőltetett.
_ Apa, szeretlek- suttogta az ágy fölé hajolva. Az apja hálásan elmosolyodott, szemében első ízben csillant meg valami reményféle. Egy perccel később kiszenvedett.
-Apa, neharagudj, hogy olyan rosszul bántam veled, kérlelte a lány,de apja már messze járt.
Attól fogva Kati, valami vezeklésfélének élte meg a az éjszakánként rátörő lidérces álmokat.Most fáradtan dörzsölte a szemeit és újra kezébe vette az újságot.
Az utolsó bekezdésben elbúcsúzott az utcától,amelyből elmenekült,és amelynek emléke mégis,mindenhová elkísérte.


-Az Y utca egy nagyváros elhagyott környékén fekszik,lakói nem látják többé a napot. Hátukat meggörnyeszti a nyomor,a gazdagok üvegpalotái elfogják előlük a fényt.Az életük keserves, de ennél is tragikusabb,hogy még a jövő reményétől is megfosztották őket.

-Egy hét múlva, Kati beadta a felmondását.Amikor András kérdőre vonta,közölte vele, hogy hazaköltözik Y városba.
-Maga megbolondult?-rökönyödött meg a főszerkesztő.
-Az is lehet.Y-ban újságírót keresnek a helyi lapnál.
A főszerkesztő olvasta az önvallomásomat,és teljesen belelkesedett.
Azt mondta,pontosan erre a hangvételre van szükség,hogy megváltozzanak az ottani áldatlan állapotok.Szabad kezet kapok,hogy kedvemre kutakodjak, és valós képet fessek a városban uralkodó minősíthetetlen viszonyokról.
-Gondolom, mmindezt éhbérért- gúnyolódott a főszerkesztő.
Eleget keresek majd ahhoz, hogy megéljek.
-Legyen esze, Kati,ha leadja a Varga féle témát, megduplázom a fizetését.Ezen felül mostantól itt is boncolgathat társadalmi témákat,ráadásul milliós olvasótábor számára.
Késő András,.Felmondással fenyegetett, most megkapta, amit akart.
-Ezzel végleg elvágja magát az újságírói pályán.
-Talán igen, talán nem, de legalább megint nyugodtan alhatok.
-Nem is tudtam, hogy ilyen szigorú elvei vannak.
-Még nem halt ki mindenkiből a tisztesség-emelte fel a fejét Kati és büszkén távozott az irodából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...