Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2021. november 15., hétfő

Korridor ( Folyosó)

 Jó érzés látni, mennyire figyel ránk a világ. Ha a magyar miniszterelnök megszólal, az nemzetközi médiahír.

Nincs olyan országvezető ma Európában, aki többet szerepelne az európai sajtóban, akinek többet említenék különböző platformokon a nevét, mint Orbán Viktorét. Figyelik minden szereplését, hol és hogyan lehetne belekötni bármelyik mondatába, fellépésé­be, gesztusába, aztán megpörgetik a szokásos negatív kliséket, hogy jobboldali autoriter, nacionalista, populista és radikális, diktátor hajlamú és vitatott országvezető, aki fittyet hány az európai értékekre, a nemzetközi előírásokra. Ő az elrettentő példa a nyugati globalista demokráciák számára, akitől óvni kell a haladó világot.


Még a szokásos pénteki, honfitársait tájékoztató rádióinterjú is a figyelem középpontjában áll Nyugaton. Talán arra kíváncsiak, mivel eteti honfitársait a miniszterelnök, hogy azok hisznek neki, követik, kiállnak mellette, és négyévenként a Nyugat minden mesterkedése ellenére újra megválasztják. Tegyük hozzá, nyelvi nehézségek miatt a világ közvetítők útján, azaz a magyar ellenzéken keresztül jut a másodlagos információkhoz. Megtanulhatnának már végre magyarul, ha annyira fontosak vagyunk nekik! A magyar nyelv minden híresztelés ellenére nem nehéz, egyszerű, rugalmas és logikus nyelv, csak a logikáját kell megérteni.

A logikával Brüsszelben azonban hadilábon állnak, ezt pont Orbán mondta a legutóbbi pénteken. A migrációról volt szó és a svéd biztosról, aki a járvány leküzdésében a migráció fontosságát emelte ki. Ha szerintük a migráció jó, és a társadalomnak szüksége van rá, akkor tessék, vigyék a migránsokat, nyitunk egy folyosót, azon fölmasírozhatnak Ausztriáig, Németországig meg Svédországig. Mi segítünk eljuttatni ezeket az embereket hozzájuk – mondta a miniszterelnök. Ha annyira akarják!


Most, hogy az illegális migráció újra 2015-ös méreteket öltött, jó lenne, ha az EU végre kifizetné a magyaroknak az európai határvédelemre eddig fordított másfél milliárd eurót – tette hozzá –, és a többi érdekelt országnak is segítséget adnának. Hiszen nem vagyunk már egyedül határvédelemre ítélve, jószerivel minden, a schengeni külső határon fekvő tagország érintett, építik a határzárat, önmagukat, de egyúttal az uniót is védendő.


Orbán csapatjátékos, mindazokat képviseli, akik egy csapatban játszanak vele. Meg is írta az összes érdekelt nevében a migrációval kapcsolatos észrevételeit, a közös követelést von der Leyen elnök asszonynak.


Akik viszont Európa gazdag belsejében vagy az északi periférián élnek, egészen másként gondolkodnak a határvédelemről. Szerintük a migráció csak jó dolog lehet, és akik nem így látják, azok rossz úton járnak. Például mi is, immár hat éve, ezért próbálnak mindenféle eszközzel meggyőzni min-ket, valójában ránk kényszerítenék akaratukat. Okoskodnak, hogy euró­pai értékek, szolidaritás meg minden, és nem, nem támogatják a kerítésépítést. Helyette odaküldenek néhány íróasztalhoz szokott frontexest, majd ők segítenek a határvédelemben. Támogatás az NGO-knak jár a büdzséből, hiszen ők az európai értékeket képviselik, óvják, segítik a migránsokat, hogy eljuthassanak álmaik Európájába, a jólétinek gondolt Németországba.


Szóval, akkor korridor? Ez a mondat mint darázscsípés érte a németeket. Orbán, aki Magyarországon még tanult történelmet, nem véletlenül húz elő ilyen mondatokat a pakliból. Lassan ezeréves az a magyar történelmi tapasztalat, hogy ha idegenek az ország területére lépnek, akkor hajlamosak elfeledkezni a kapott vendégszeretet iránti háláról. Még az átvonuló keresztes lovagok is, akik szentföldi útjukhoz tranzitútvonalnak használták a Magyar Királyságot. A magyar király, akit tudása miatt Könyves jelzővel illettek, először jóindulattal fogadta őket, engedte, hogy szükségleteiket a vásárokon beszerezhessék. De amikor a keresztes had az ország gazdagságát látva rabolni, fosztogatni és erőszakoskodni kezdett, egy pillanatig sem habozott, könyörtelenül szétverte és kikergette őket az országból.


A király maga irányította a hadműveletet, és a következő évben az országon való áthaladáshoz korridort nyitott a keresztes hadnak. Tisztes távolságból, serege élén személyesen ellenőrizte a keresztesek áthaladását. Nem is volt többé fosztogatás! Pedig a keresztesek között voltak olyan vezérek, akik szerint keresztes háborút Magyarországgal szemben kell indítani, hiszen a magyarok éppoly pogányok, mint a szentföldi hitetlenek. Fennen hirdették, hogy „a pogányok és a magyarok legyilkolása között nincs különbség”, de valójában az ország kincseire fájt a foguk. A „szent háború” vezérei legszívesebben ezt az országot foglalták volna el, és azonnal felosztották egymás között a még meg sem szerzett tisztségeket.


Nem tudom, Orbán Viktor milyen korridort vizionált a kéretlen migránsok számára, de az amúgy konzervatívnak számító Die Weltben azonnal pellengérre állították, és felsorakoztattak minden félinformációt az olvasók dezinformálására. A szegény menekülteket a magyar hatóságok minden további nélkül visszafordítják Szerbia felé, pedig a jogvédők és az ENSZ menekültügyi segélyszervezete is illegálisnak tartja ezt. Magyarország, ki tudja, hányadszor sérti meg az euró­pai és a nemzetközi jogot, nem csoda, hogy az ország ellen számos kötelezettségszegési eljárás zajlik. Ilyenekkel hangolják Magyarország ellen a magát  szolidárisnak tartó német közvéleményt.


Percig se gondoljuk, hogy a manipulált üzenet mostanában olyan könnyen célba ér. A több száz hozzászólásba beleolvasva az ember a magyar politikával való rokonszenvezést látja. Az EU külső határait védeni kötelesség, és gyalázat, ha az érintett országok nem kapnak érte pénzügyi támogatást. A határátlépés illegális, nem a határvédelem. Németország megérdemli a sorsát és Orbánnak igaza van!


Ő az egyetlen politikus, aki mindig kimondja, mit akar, és a brüsszeli vagy német (!) arroganciával is szembeszállva képviseli országát. Örülhetnek a  magyarok, hogy ilyen miniszterelnökük van, nem véletlen, hogy mindig újra megválasztják.  Németországnak is ilyen vezető kellene, esetleg ha mellékállásban elvállalná, az is jó lenne. Ha pedig mindenképpen ragaszkodik a korridorhoz, akkor az kéretik Brüsszelig meghúzni, hogy az ottani döntéshozók viseljék politikájuk következményét.


Milyen kár, hogy Magyarországnak majdnem fele ezt másként látja. Ők elégedetlenek a miniszterelnökkel. Unják már a retorikáját, az örökös országvédelmét, változást, mást akarnak. De tudják-e, mit? Tudják-e, hogy olyan világban élünk, amikor erős kezű vezetőre van szükség, aki bátor, határozott és elkötelezett. Akit nem lehet a háttérből irányítani.


Próbáljunk már egyszer euró­pai, világpolitikai léptékben gondolkodni! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...